Marthi Anna : Rosta

A szellemi rosta alsó fokán,

a leszóródó porszemek egyikén

csücsül: egy valamiféle ész, kobak.

Idézem ki vagyok:

„ha valaki olyan bátortalan,

hogy állandóan tanácsot meg

jóváhagyást kér”- ez igaz!

Bel?letek d?l a magolásra

termett irodalom.

Sóhajfehér vágy

amin könnyeim ontva,

mit bemagoltam – túl sokszor –

senkiségem. Így a tekervényeken,

üresen maradt sávokban,

autópályámon: kering? indulat.

 

Legutóbbi módosítás: 2012.05.04. @ 10:49 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1359 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak