Marthi Anna : Mandalító három

tudod mint fekete bárányt

ölemre húzom az éjszakát

kertünk bolyhai közt éled

mindent szeret? jóllakott

lélek már fájdalomban ér?

szépeszéb?l nekivetkezett

szárnyalni ad esélyt annyi

de annyi szólépcs?n fel-fel

fogott képzelet valóságot

boldogítva érkezne remeg

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2012.05.01. @ 19:42 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1339 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak