Tenyerembe zártam
és úgy vittem
mint egy marék lepkét,
óvatosan, féltve.
Mégsem maradt meg tartalma,
elfolyt, ujjaim közt csorgott szét.
Fájt, kétségbe esve kapkodtam,
cseppjei mégis szanaszét gurultak,
akár az apró higanyszemek.
Fényesek, vidáman szaladóak.
Mindben magam láttam.
Szétszórom,
mint ki veti termését,
elfogyok,
akárcsak a Hold,
éjben koplalja már gyermekét…
Legutóbbi módosítás: 2012.03.11. @ 12:41 :: Mudra Csaba