Lassú,
de biztos harapás
a szíven, –
idegenné
sajdul
a holnap.
Ezekért
a lekéshetetlen
érkezésekért
álmok,
tüzek,
zászlók
lobogtak?!
Hiányt festenek
szemedre
vélt utazások
vakképei,
felmér árnyak
hullámhossza,
s belépve
az éjszakai házba,
haza találsz.
Nem hitted volna
mennyi ismer?s
fogad!
Nem hívnak magukhoz,
egyszer?en
intenek,
bólintanak,
tekintetük
megnyugtatós:
ez a rend
szolgálja
a végtelent!
Ablaktalan
világokon
kitekintesz,
teremtett fényen
végighúzódik
egy üres út,
rajta levett
kalappal
ballag
az elhagyott
s elhagyó
id?.
Legutóbbi módosítás: 2012.03.27. @ 18:14 :: dudás sándor
