Harmatcsepp, akit társai csak Kövér Méhecskének neveztek, magába somfordált. Még nem nyelte le a pillanat gyönyörét, valami azt súgta neki, ez így nem lesz jó! Sapkája és derékszíja ugyan megvolt, de fél órával azelőtt rázúdult két hogyishívják és mire kettőig számolhatott volna, már elő is kaptak egy pakli pókerkártyát. Őrhely ide, őrhely oda – felszólítani sem volt ideje – zsebeiből egymás után szedegette ki pókerarcait.
A fájós lábú, járókeretes öreg és Rózsika nevű unokája, egymás után nyerték el egyenruhájának darabjait. Előbb köpenyét, nadrágját, bakancsát, zubbonyát, legvégén a fegyverét. Mindent beleadott, elszállt sovány reményét felhízlalva, vissza szerette volna nyerni cuccait, de „kisunokám, menjünk nézzünk körül a laktanyabelsőn, ilyent még úgysem láttál”, megjegyzéssel a hogyishivjákok leléceltek, ő a paffá-lét teljességébe pottyanva, szólni sem tudott.
Az öreg, járókeretére támaszkodva sántikált, a mellette ballagó, holmiját szatyrában vivő kislánnyal, akinek jobb vállát majdnem leszakította a fegyver. Aztán jóságos mosollyal odarittyentette.
– Gyere fussunk, ne kelljen annyit cipelned – és elinaltak a sötétben.
Mindenki Méhecskéje körülnézett. Január közepén kellemetlenül megcsipkedte a hideg és ha sapkája nem lett volna, talán meg is fázik. Derékszíjának csatjára volt a legmérgesebb, mert nem azt tette amit egy rendes ruhadarab. Nem melegített, hanem hűtött.
Óráját is elvitte egy full, de időérzéke megmaradt és tudta, egy perc, negyvenhat másodperc múlva meg kell jelenjen a váltás.
Túlontúl szorgalmasak voltak, már hallotta is a csörtetést. Előbb azon gondolkodott, hogy besprintel a hálókörletbe. Oda-vissza, tizenhat másodperc alatt megteszi azt a kétszáz méteres távot, különben is csak a második emeletre kell felnyargalni és a szolgálatossal elővakartat egy akármilyen fegyvert, akárkiét. De mi van, ha a szolgálatos nem csipkedi elég szorgalmasan magát? Így hát maradt az őrhelyen. Úgy gondolta, nem a ruha teszi az embert, lesz, ami lesz! Már látótávon belül jött a váltás és nem értette a mozdulatokat, minden lépésnél csaptak egyet derékszíjuk csatjára. Ezt a zajt vélte korábban fegyver csörgésnek. Majd, mikor az első oszlop reflektora alá kerültek, megnyugodott a látványtól. Úgy látszik, a januári hőség valamelyik szabályzati pontja értelmében, ruhátlanul kell őrködni, rajtuk is csak sapka és derékszíj volt. Fegyvereik sem látszottak, valószínűleg láthatatlanító krémmel kenegették be, talán kitört közben a háború. Ezt arra találták ki, hogy csata esetén, testületileg megadják magukat, majd a nem látszó fegyvereikkel, az őket körbevevő ellenséget nyugodtan megsemmisíthetik. Nem semmi lesz belőlük, de már nem fognak lövöldözni, főleg nem rájuk. Elkiáltotta magát.
– Állj ki vagy! Állj, vagy jövök!
– Jövök én – szólt a felvezető.
-Jelszót kérek!
– A mai jelszó egyik fele!
Mindenki Méhecskéje nagyon megnyugodott, elfelejtette a jelszót, így nyugodtan válaszolt.
– A mai jelszó második fele!
– Figyelj haver, mostantól tegezheted a tábornokot is. Megdumáltad?
– Ja, úgy látom nálad is jártak…
– Kik?
– Hát az öreg meg a kislány!
– Pontos találat! Három nap eltávozás járna érte.
-Te mondd, hogy a fenébe csinálják ezek, hogy az őrpontok között sétálgatnak, egy állig felfegyverzett laktanyaőrség jóságos semmittevése kíséretében, mint mások parkokban délidőben.
– Ezen már én is elgondolkodtam… Szóval nálatok is!
– Ja, bejöttek, de mire háromig számoltunk, mindenkitől elnyerték az összes cuccát és fegyverét. Most éppen agyalunk a tábornokkal – aki ellenőrizni jött, de őt is megkopasztották – ott áll a sorban, látod szegényt?
Mindenki Méhecskéje vigyázzállásba vágta magát, aztán jelentésfélébe fogott volna hiányos öltözékébe, de a felvezető leállította.
– Mondtam, hogy tegezheted Killert, mától kezdve Rózsaszál a neve, ugye?
– Igen kedves tizedes, mostanáig nyomasztott ez a kimondásában is ijesztő név. Szégyen, de bevallom, hozzáidomultam. Az öreg és a kislány, előbb a frászt hozták rám, de miután hirtelen segítettetek nevet cserélni – Killerből, Rózsaszál lehettem -, már csak annyi kellene, hogy reggelig egyenruhák és fegyverek is legyenek, különben testületileg lenyomunk, talán egy évtizedet igen kellemetlen körülmények között.
-Srácok odataláltok az őrhelyekhez ugye? Szóljatok nekik, hogy sűrgésségileg, a következő egy-két órában, lehetőleg gyártsanak le egy teljes szett felszerelést, az egész őrszemélyzetnek. A fogda területén a letartóztatottakkal együtt gyártsák le a fegyvereket! Az hosszadalmasabb lesz. Világos a kérés?
– Nagyon sötét van, de a kérés világosodik. – mondták kórusban.
– Oszolj!
Mindenki őrhelye irányába, az egész szabálytalan éjszaka minden szabályát megszegve, nem a megszokott útvonalon, hanem a toronyiránti menetben váltotta le a leváltani valókat. Rózsaszál, a felvezető és Mindenki Méhecskéje, a januári hőguta elkerülése végett még jeges fürdőt vettek a focipálya melletti instant zuhanynál.
– Minden jó, ha a jó vége, drága barátaim! Ugye magázhatlak benneteket?
– Magázhatsz tábornok – mondták és mire visszamentek már volt mibe felöltözni. A fegyverek még félkész állapotban voltak, de aki nem dolgozik, ne is dolgozzon, nemde?
Legutóbbi módosítás: 2012.03.20. @ 18:00 :: Boér Péter Pál
