Bereczki Gizella - Libra : A tánc

*

 

 

Hallgatózott, majd gyorsan behunyta szemét. Kristóf szobája felől a babaillaton kívül más nem szivárgott be. Átevickélt Csaba helyére. Belefúrta arcát párnájába, s mint a narkós, aki egyre mélyebbet szippant a kábító porból, úgy adta át magát a finom illat keltette érzéseknek.

Sietek! Lustálkodjatok, szombat van. Délre visszaérek csókolt bele nyaka érzékeny hajlatába a fürdőből már felöltözve kilépő férje.

Jajj! Ne! Tudod, hogy ott nagyon csiklandok! – kuncogta még félálmában, és a fejére rántotta Csaba levetett pólóját. Utálta reggeli tükörképét.

Szerinte egy kócbabához hasonlított, s házasságuk három éve alatt sem tudta a párja meggyőzni arról, hogy ébredéskor a legszebb, borzos, dús barna hajával és nyiladozó mélybarna szemeivel.

A bejárati ajtó tapintatos zárkattanása és az autó kerekeihez tapadó díszkavicsok recsegése után viszont nem tudott visszaaludni. A drapériák közötti résen hívatlan vendég kukucskált. A tavaszi napsugárnál nincs tökéletesebb állapította meg. A téli még fázós, a nyári túl erős, de a tavaszi… behatol a bőrön át a sejtekig, érezni a friss erőt, mellyel ébreszti nem csak a természetet, hanem a test még téli álomban punnyadó részecskéit.

 

Éjfélig próbálták az este a koreográfiát a jövő heti versenyre. Szerencsére Kristóf nyugodt baba. Vacsora, fürdés, játék hármasban és már kapja is be az ujjacskáját jelezve: neki itt véget ért a nap.

A bodrogközi csárdást már ügyesen járják a csoport tagjai, a köríven maradásra, és a többi pártól való egyenletes távolságra sem kell figyelmeztetni őket. Az alföldi ugróst viszont nehezen tanulják a fiúk. Csaba módszerei pedig tökéletesek. Kezdetben a motívumokkal ismerteti meg a fiatalokat, énekelnek, játszanak együtt, majd ha már bekötött szemmel is képesek eltáncolni, akkor vezeti rá őket ezek kapcsolódási rendjére. A táncnyelvre, amit ha már valaki „jól beszél” képes közvetíteni a mondanivalóját. „Talán ez a legfontosabb tudás, amit egy igazi táncosnak el kell sajátítania” hányszor hallotta tőle. Ezt érzi első közös táncuktól a mai napig.

Mindketten kamaszként kezdték, a férje egy vidéki iskola lelkes tanárának csoportjában, ő a városi jó hírű táncegyüttesben. Sem a tehetség, sem a lelkesedés nem hiányzott belőlük, amikor a neves együttes bevette soraiba Csabát. Ám benne volt és máig van egyfajta elkötelezettség, ami nem csak vezető táncossá, hanem elismert, sikeres tánctanárrá is tette.

Ezt nem tudta négy évvel ezelőtt, csak egyszerűen jól járták együtt, érezték egymás ritmusát.

A táncegyüttes vezetőjének hamarabb feltűnt ez a harmónia, mint ahogy közöttük kinyílt a szerelem. Kinyílt és kiteljesedett. Mindketten dolgoztak napközben, ő tanítóként, Csaba egy alkatrészgyártó cég területi képviselőjeként. De a nap, számukra az esti táncházakkal, próbákkal, sokszor verejtékes gyakorlásokkal kezdődött és ért véget. Fegyelmet, a zene és a tánc iránti tiszteletet, a közösség és a társaság szeretetét, egymás megbecsülését ott tanulták meg.

Amikor egy-egy műsor után lement a függöny, a csoport még nem mozdult. Csak állt fegyelmezetten, rettentő fáradtan, s a „túloldalon” a közönség több hét munkájának gyümölcsét habzsolta. Aztán a függöny megint szétnyílt, a vezényszóra még egyszer meghajoltak, megszorították párjuk kezét, majd levonultak a színpadról. Persze akkor már futva, nevetve, boldogan kapkodták le magukról az alsószoknyákat, a fiúk a keményszárú csizmákat.

Mindketten erre tették fel életüket.

 

Kristóf gügyögése zökkentette ki gondolataiból. Na végre! ugrott ki az ágyból és már kiságya fölé hajolva árasztotta erre a hétkilós kis vasgyúróra parttalannak vélt szeretetét.

Nagyon jó kisfiú vagy! Átaludtad az egész éjszakát! Hosszú volt igaz? Megéheztél? A pelus is tele? a kérdezett kisember érthető szavak híján kezét, lábát használva, gőgicsélve helyeselt. Miközben tisztába tette porontyát, vázolta az aznapi programot:

Apucikádnak még mára maradt egy üzleti tárgyalása, de délre visszajön és utána hová megyünk? Na hová? A nagyiékhoz ebédre. Tudod, Enci nagyi és Ákos papa, akik imádnak téged. Délután a tóparton kikacagjuk a békákat és aput, ahogy utánozza őket.

Az órára pillantott. Van még bőven idejük enni, játszani, sőt még egy rövid szunyóka is belefér a piskótás-gyümölcsös tízórai után. Ezt fiacskája sohasem hagyja ki.

Készülődni kezdett. Összefogta rakoncátlan tincseit, letusolt, felöltözött, kikészítette Csaba ingjét.

A beépített szekrény felét saját táncos ruháik foglalták el. Alsószoknyák, kötények, főkötő, blúzok, gatyák, ingek, kalapok, mellények. Vasaltan, tisztán, rendben várakoztak a következő fellépésre. Bár a csoportok kísérőire nem jellemző, ők mégis minden versenyre beöltöztek, amit tanítványaik elismerően „díjaztak”. Ruháikkal magukra öltötték emlékeiket, élményeiket, boldogságukat.

A babatáskába bepakolta az előre kiszámítható és ki nem számítható „kellékeket”: pótrugdalózó, pelenkák, előke, egy cumisüveg teával, egy gyümölcslével töltve, popsikrém és -törlőkendő. 

 

Dél van. Még nem hallotta a jól ismert autóhangot. Biztos elhúzódott a tárgyalás. Nem gond, még Kristóf sem ébredt fel.

Kisétált a teraszra, napfürdővel kényeztette arcát. Találgatta a járda melletti tulipánoknak vajon piros vagy sárga virága lesz? Az utcaajtóhoz érve a sarok irányába kémlelt.

Zajok, villogó fények, a szomszédok is arra szállingóznak nyakukat nyújtogatva.

Ő is csatlakozott. Már néhány méterre járt, amikor egy autómentő fordult be az utcába.

Ajaj! Itt baleset történt! villant át az agyán. Ez az egyenrangú útkereszteződés nagyon veszélyes. Tapasztalták már jó néhányszor, mióta itt laknak. Sokan nem tartják be az elsőbbségadási kötelezettséget, úgy vélik ez egy nyugodt kertváros, nem forgalmas, nem figyelnek eléggé.

A trailer elhaladt mellette. Ez jól összetört! állapította meg. Utána nézett.

A rendszám. A rendszám! Álljon meg! kiáltotta, de a sofőr nem hallotta.

Ez a mi autónk rendszáma! nyilallt a mellkasába a felismerés és futásnak eredt.

Álljon már meg! szaladt, közben alig látott a szemeibe toluló könnyektől.

Az összetört kocsi hátuljából nem tudta eldönteni mi történhetett Csabával.

Az autómentő lassított és beparkolt az ABC elé. A sofőr megszomjazott. Már fente a fogát a készülő ebédre, amikor 11 órakor riasztották. Azt nem sejtette, hogy egy ilyen pocsék balesetről kell elszállítani a roncsot. Mire a tűzoltók kiszabadították az autó vezetőjét és a rendőrség befejezte a helyszínelést több, mint egy óra is eltelt. Kikereste a pénztárcáját, tudta estebédre számíthat, hiszen még a telepre kell vinni a rakományt. Jobb, ha vesz néhány kiflit is.

Mi történt a sofőrrel? Hova szállították? szólalt meg a háta mögött egy ziháló női hang.

Na, itt van már egy kíváncsiskodó! gondolta magában, s már készült is a válasszal: Ha szeme van, láthatja, hogy innen már csak a hullaházba! s bosszúsan a kérdező felé fordult. De az elkészített szavak úgy haltak el a szája szélén, mint a forgószél által felkapott levelek, amik a szél megszűntével lényegüket veszítve a földre hullnak. Egy fiatal, minden ízében reszkető, könnyeivel küszködő nő várta tőle a választ.

A halál végighúzta ólomfésűjét tarkóján, sunyin, alattomosan, hogy neki is fájjon az a válasz:

Meghalt… azonnal… nem szenvedett.

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Bereczki Gizella - Libra
Szerző Bereczki Gizella - Libra 79 Írás
Bereczki Gizella a nevem, Debrecen a legkedvesebb tartózkodási helyem. "Mindenevő" vagyok, ha irodalomról van szó. Magam is szivesen írogatok, főként hangulatok ihletnek meg. Hiszek Gárdonyi Géza szavaiban: "Minden műnek akkora az értéke, amekkora rezgést kelthet a szívekben."