Marthi Anna : Csupaszság végtelen

Szebb vagyok ha szeretsz.
A nyakamon hátul: kin?tt bánat-púp.
Kundalíni kígyó a fejét kidugja.
Két év telt el, s már szabadulna.

Berzenkedek attól,
hogy nélküled!

Szópaplanod melege helyett
bármit magamra húzok,
lelketlen tárgy csupán.

Alig akad
szembe való hozzánk ill?bb,
vajon sokan gondoljuk ezt?
Titokzatos kérd?jelem vagy,
bolondos,

bennem.

Igen.
Már spirálként vonz a csend,
és e h?vös id?.
Kezdeményez.
Reggellé feszülnek álmaim,
pirkadós köntösében vendéget fogad,
leheveredek, ég boltozatú
templomában méricskéli nyugalmamat.
Foszló gondolat és sz?nni nem tudó érzelem,
hiányból remekbe állapodik bennem
a sok alkotóelem,
megteszem,
meztelen lelkembe
véslek –

Éberem.

 

Ma friss havas fahasábok,

mohás tölgyfakérgek hívtak,

A természet ölébe venne.

Kérlek, Te ülj az ölembe!

Legutóbbi módosítás: 2012.02.14. @ 11:56 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1341 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak