Marthi Anna : Megőrizlek

 

képzeletben, álomban,

porcikáidból jegyzetelek,

ha majd nem tetszem is,

bennem kitöltöd az összes helyet.

Talán egy régen összetépett kép vagyok,

és darabjaim közt a sok kis halott.

Foghíjas már, tompa rajtuk a máz,

remélem, ha elpirulok előhalászható

egy éberebb darab. Változtat rajtunk

minden pillanat, sodor a sors,

de kikötök egy réten, leteszem

a plédet. A hűlt juhfarkot

a pohár oldalán hagyom

csorogni, egy koccanásra

belefeledkezünk, mintha

mindig e perc lett volna

istent kereső búvóhelyünk.

Legutóbbi módosítás: 2011.07.24. @ 20:45 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1342 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak