Józsa Mara : Bősze Emil Miklós

Elég hosszú időbe telt, mire ráhangolódtam írásaira. Annyira sokszínű, hogy belekáprázik az agy! *

 

 

 

És csodálatos, ahogyan újra meg újra meg tud lepni! Próbálom őt magát „leképezni” abból, amit olvasok tőle, de még bizonytalan vagyok, s állandóan át kell rajzolnom a vonásokat.

Annyit sejtek, hogy gyerek maradt, talán a legnagyobb gyerek mindőnk között…

Mondom, hogy csak sejtem, ki is ő! Csoda, hogy kíváncsivá tett?!

J.M.: Emil, alias „e-mail”, mondj, kérlek, pár mondatot Magadról!

 

B.E.M.: (oldalra hajol, és kiszól az olvasók felé) Úgy érzem valamiképpen magamat, mint Saul, amikor elrejtőzött a holmik közé, hogy ne válasszák meg királlyá. Most bújjak magam is írásaim mögé? Egyáltalán én következem??? Mara azonban elszánt, s látom rajta, hogy nincs alku. Így most képtelen vagyok koncentrálni a soron következő írásomra, melynek címe – Az adakozás áldása , és az áldás adakozása.

J.M.: Igen, te következel, és éppen hogy az lenne a jó, ha minél jobban kibújnál az írásaid mögül! Tehát…

B.E.M.: Bősze Emil Miklós Antalként láttam meg a napvilágot – Nagyváradon. Itt helyben – a mai Ady Endre Líceumban – érettségizhettem, nem mintha annyira érett lettem volna. A későbbiekben Bukarestben tanultam két év fényképészetet. Jelenleg Budapesten élek.

J.M.: Mióta írsz?

B.E.M.: 2007 Karácsonyára megszületett bennem is valami – vagy Valaki , mivel ekkor küldtem be legelső írásomat volt Iskolám Honlapjának Vendégkönyvébe. A vendégfogadó kivételesen nem volt most bezárva.

J.M.: Miért kezdtél el írni?

 

B.E.M.: Gondolataimra elsőként Pongó Zsuzsa többdiplomás magyartanárnő figyelt fel, amikor évenkénti erdélyi kereszt/y/én táborokban tarthattam bevezető reggeli áhítatot – a Mahanaimban. Legkevesebb két alkalommal kért meg, hogy jegyezzem le, amiket ott szóban megfogalmaztam. Intelmét megfogadtam.

J.M.: Akkor ezeket a lejegyzett reggeli áhítat-gondolatokat lehet az első írásaidnak tekinteni?

B.E.M.: Az írás nálam valójában versekkel kezdődött, de azon költeményeim – zömében szerelmes versek , már nincsenek meg.

J.M.: Mi inspirál alkotásra?

B.E.M.: Megannyi dolog inspirál. Amit látok, amit látni vélek – és főleg, amit látni szeretnék. A szakmám, de a hit dolgai is ihletforrásul vannak megannyiszor. Nagyvárad, ugyanúgy, mint őseim erdélyi Péterfalvája, szintén elődugja fejét lépten-nyomon  mint téma. Soraim között előre haladva, visszanyerem az elveszettnek hitt dolgaimat és lehetőségeimet.

 J.M.: Mi a célod az írással?

B.E.M.:  Az írás miértje az /legkevesebb/ két dologra vezethető vissza, de ezeket talán most nem érinteném. Az egyik különben szép és megható, míg a másik meg azt hiszem, hogy szomorú… Célom, az a nevelés lehetne, persze ezt önmagamon át elvégezve, vagy bemutatva. Jó lenne elvezetni Olvasómat a két létező világ találkozásáig, ám evvel nem önmagam külső és belső világára gondolok, mert azért mégsem kívánnék senkit sem megijeszteni evvel.

J.M.: Van-e példaképed? Vagy kinek a művészete hat rád?

B.E.M.: Van, meglehet, Édesapám volt az. Nagy és igazán művészi hatást rám Visky Ferenc partiumi lelkipásztor gyakorolt. Azt hiszem, hogy néki köszönhetem mindazt, ami jó a gondolatvezetésemben. Ő mutathatta be sokaknak a zsidók szerethetőségét  kikhez mindig is közel álltam , akár Richárd Wurmbrand személyén keresztül, de Jézusról sem hallgatott. Ugyancsak neki köszönhetem – ha nem is a hit ajándékát , de a hitemben való megerősödésemet, ami nem lehet mellékes.

J.M.: Mesélj a munkamódszeredről! Van valami kabalád, bogarad?

 

B.E.M.: Gondolataim feljegyzését fontosnak ítélném, s azt, hogy jó hangulatomban fogjak az íráshoz, mi többnyire megadatik. Kabalám nincs – és nem is lesz , miközben bogaraimból szép tárlat állt egybe, mely írásaimban lett nyilvánvalóvá.

J.M.: Hogyan fogadja a környezeted? És a családtagjaid? Támogatnak, kapsz segítséget tőlük?

 

B.E.M.: Környezetem és a család alaposan lefárad soraimtól, de az írásban nem gátolnak.

J.M.: Mi eddigi legnagyobb sikered? Hogyan hatott rád és a további munkásságodra?

B.E.M.: Legnagyobb elismerésemet meglehet – vagy éppen –, a Tündérkert című írásom hozta. Azt vélem, hogy valami igen sajátos írói vonalon „haladok”, vagy pusztán haladgatok. Az írást egy hasznos-hasztalan, egyben halaszthatatlan ugródeszkának gondolnám  ejtőernyő híján , mi mozgásban tartja képzeletvilágomat.

J.M.: Mik a vágyaid? Emberként… Íróként…

B.E.M.: Most a kifejezettre, vagy a kifejezetlenre gondolsz? /Na, végre visszakérdezhettem!/ Íróként talán munkáim megjelentetése, de nem minden áron /- Gábor Áron/. (Élve a székely szólásmondással…)

J.M.: Elégedett ember/író vagy?

 

B.E.M.: Elégedett ember lehetek, viszont mint író, ezt nem mondhatom /még/ el.

J.M.: Hol olvashatóak a műveid?

 

B.E.M.: Műveim honlapjaimon olvashatóak, de más /b/irodalmi oldalakon is. /Héttorony , bemiklos/

J.M.: Nagyon meglepett, hogy milyen kevés írásod van a Toronyban. Időnként törölsz belőlük?

 B.E.M.: Korábban naponta közöltem, de talán hetente is elégséges, amikor internet közelben vagyok. A törölgetés nem az én műfajom.

J.M.: Nyomtatásban megjelentél-e?

B.E.M.: Egyetlen nyomtatott művem van – a /N/ÓRAGYŰJTEMÉNYEM , ami a Héttorony 2010-es antológiájában szerepel. /A Héttorony irodalmi magazin amúgy nagy örömömre van!/

J.M.: Kapsz visszajelzést az olvasóidtól?

 

B.E.M.: A leglelkesebb visszajelzőim most a Facebook-os csoportok, hol tizennyolc csoportba is meghívtak, ám ezek nem mindegyike irodalmi csoport. Ezen helyeken fényképészi munkáimból is bemutatok. Olvasóim általában a csodálkozásra képes emberek.   

J.M.: A karácsonyi “versedből”: “S ez csupán látszatra egyszerű.” Ahogy olvaslak, úgy érzem, több rétegben vannak a gondolatok, s talán mindet fel sem fedezem. De te miket olvasol? Ki a kedvenc íród?

 B.E.M.: Az irodalmi honlapokon fellelhető kortársakat, s persze a nagyokat. Adyt, de annak idején Daniel Defoe is lelkesített.

J.M.: Mit üzensz a kezdő írótársaknak?

 

B.E.M.: Jókedvvel-jókedvből írjanak, s ne szörnyűségeket , mivel a borzalmak nem tesznek senkit sem boldoggá. Legyenek bátrak! Eredetiek.

J.M.: Eredetiek – mint fentebb! Köszönöm a „beszélgetést”!

Eredetiek! Igen, és szólni, lélekhez, szívhez, szellemhez! S olvasás közben megmosolyogtatni, majd elérni, hogy kicsit bepárásodjon a szemünk, aztán kis ábrándozásra késztetni, hogy végül mindig maradjon egy gondolat, amely megragad, s munkálkodik tovább.

 

 

Két hét múlva: újabb portré

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Józsa Mara
Szerző Józsa Mara 110 Írás
Nagy változások közepén vagyok - az írás ad erőt, az íráshoz pedig a zene.