A bikaviadalok vesztesei mindig sült marhaként végzik. Pedig az esélyegyenlőség jegyében – egy sima negyvenhárom dioptriás szemüveget a bika fejére erősítve – kiegyensúlyozhatnánk ezt az igen tisztességtelen állapotot. Érthetetlen, napról napra, viadalról viadalra, hogyan sikerül nézőkkel zsúfolásig megtölteni az arénát, mikor e pompás állat, a nemlátás fogyatékától gyötörten, közönsége moraján kívül, a viador megmozdulásáig semmit nem érzékel jövendő végzetéből. Akkor is csak a torreádor lengette, színtelen leped?t.
Fújtató toporzékolás után vadul nekiront, arra számítva, hogy szarva egyetlen döfésével leteríti. Ám az imbolygó nyámnyila mindig félreugrik, olyan szerencsétlen bika szemszögből, hogy súlya sincs! Felökleli, és átrohan a posztó árnyékán! Nincs az a bika, amely ezt ép ésszel megértené, nem mintha feltétlen agytrösztök lennének, ab ovo, de annyi biztos, ilyennel korábban nem találkoztak.
Nos kérem, itt az esélyegyenlőtlenség! Nem elég, hogy ráfogják, a lebernyeg piros színe miatt dúl neki a megvadult állat, de még a fair play jegyében, egy megfelel? erősség? szemüveggel sem látják el nyomorú színvakot. A közönség tombol egy-egy torrérói bravúrnak, miközben a bika egyre elkeseredettebben támad dühében.
Kezükben tőrökkel, szélen megjelennek a segédek. Parázsló fájdalmat érez az oldalában, valami árnyék odasuhant és szúrt! Döf, kemény deszkapalánkkal ütközik, a támadó már sehol! A közönség elcsendesül. Ismét meghallja kurjantó támadójának jól ismert hangját. Odafordulva eldönti, nem égeti magát tovább ekkora tömeg előtt. Még ha egy másik bika lenne – méltó ellenfél -, de nem az, így a látványra is paca nagyságú, pöszmök ingerlőjét, le fogja teríteni.
Patájával kapar kettőt, egyre dühösebb, irdatlanokat fújtat, nekilódul, és megint átszalad a támadónak vélt köpenyen… Számtalan újabb tüzes nyilallás jön minden oldalról, egyre gyengül. Már térdre zuhant. A kis mocsok, aki kicsinálta nyugodtan, hátára támaszkodva pózol a közönségnek.
Így közelről egészen másképp néz ki, mint az egyfolytában félreugró, szögletes gyávaság, ami előbb, minden tisztességes magatartást nélkülözve, állandóan félrecsúszott. Szemei kifordultak, csak körvonalaiban észleli, hogy ez egy olyan mitugrász nyamvadék, mint aki az istállóban jó messziről, a napi elemózsiát juttatja neki, és a közelébe sem mer menni.
Most egy ilyen legyőzte!
Mindene remeg, lábra sem bír állni. Halványan látja, hogy el?kerül egy még véznább árnyék. Nem tudja mit csinál csak érzi, hogy egy villanásnyi tüzes sajgás éri a gerincét. A közönség tombol, éltetik a győztest, és azon kevesek, akik megengedhetik maguknak, vásárolnak egy kilónyit a méregdrága küzdelmi pecsenyéből.
Legutóbbi módosítás: 2011.07.31. @ 17:13 :: Boér Péter Pál
