Valaki mondja meg, miért lopkodják a piaci kutyaköröm köszörűsök, lábbal tekert műszerét, gombócra emlékeztető kaporszakállú macsók? Csak azért, hogy jó fényes és velős legyen a reggelük?. Nem ilyen bonyolult a helyzet, mindössze fafej irigységről van szó. Olyan szeretethiányos, búval bélelt, fekete napszemüvegű, jachton járkálók, akik a párnára is saját arcképüket festetik, csakhogy a világ minden táján, a Bermudákon érezhessék magukat, irigyek és nem kutya irigyek, hanem a kutyákra irigyek!
Keserves pulykairigységgel önti el őket az epe, amikor jól kiegyensúlyozott lelkületű, boldog, gazdáiktól szeretetben megbecsülést kapott, elégedett, fülig mosollyal csaholó vetélytársaikra gondolnak.
Ők a nők bálványai! Kit érdekel, hogy a férfiak is kedvelik a kutyákat. De a nők! Hogy leszünk mi akkor macsók, piros kendővel átkötött kopasz fejjel?
Másfelől, sehonnan sem kapunk annyi szeretetet, mint ezek a loboncosok. Gazdaasszonyka, puffos foteljében hátradőlve, maga mellett, bőrönd nagyságú retikülben vakargatja, enyhén túlsúlyos, megelégedett tappancsú, köszörült körmű kuvaszát és akkor még jönnek a kutyaköröm köszörűsök, akik rájátszanak a dologra és a kutyák még dédelgetettebben érzik magukat. A gazdi nénik pedig szétfolynak, mint tálon a spenót, asszimetrikus, de soha el nem múló ebszeretetükben.
Hiába a boxer alsó, hiába a pénz, van úgy, hogy már reggel azt mondják.
– Tűnés kisapám!
Rosszabb esetben, épp szeretetért loholás közben csörren a telefon és a „szia cicám” köszönésre a válasz az.
– Ennyi volt, mese volt, talán igaz sem volt. Mire ideérsz, tekintsd magad pingvinnek, valahol az Északi sarkon, feledd el, hogy valaha is itt laktam, vedd úgy, hogy elköltöztem.
Ezeket a kuvaszokat pedig, olthatatlan fülvakarással és már-már brekegő dédelgetéssel sem unják meg soha.
Elvihetem én a Zambézi mellékfolyójára, vadvízi túrára, hadd lásson krokodilt a drága. Úgy, ébenfeketén, kilövetek neki egyet, hogy ott helyben csináljanak táskácskát neki, erre köszönöm helyett lemangalicáz. Szétkaparja, le nem köszörültetett körmeivel a képemet és magához öleli azt a bestiát, akit két héttel azelőtt, a piacon, a lábbal tekerős kutyaköröm köszörűsnél pedikűröztetett. Együtt sírnak, együtt nevetnek és kiköveteli a visszarepülő jegyet, én meg ülök a Zambézi mellékfolyóján, egy csónakban, mint egy elítélt légy a lebbencslevesben.
Jól megnőtt az orrom is, épp, hogy szét nem szúrom a környezetemet, de nem kellek!
Reggel a sarkon -lesben állva-, ha megjön a konkurencia, búcsút mondhat szerszámainak. Álljon négyig négykézlábra, ha kutya akar lenni…
És szegény macsó kesergett tovább, hogy lenne ő négykézlábon álló gyík, vagy krokodil, vagy babája talpán görkorcsolya, csak a piaci -lábbal hajthatós- kutyaköröm köszörűsök tűnjenek el a világ színéről, hogy végre vele is foglalkozzon valaki, akárki, bárki emberlánya és kérje meg, hogy legyen pocakos, ne igyon több sört. Üljön folyton otthon, de minden héten elviszi, a piaci -lábbal hajhatós- kutyaköröm köszörűshöz, hogy az ő karmait is, bádogvágó ollóval levágassa és kapjon jogosultságot végre a boldogító csaholásra is.
Legutóbbi módosítás: 2011.07.26. @ 15:27 :: Boér Péter Pál
