Marthi Anna : Gyilok

Kampós szöget és harapott nyakat ültet a fejbe,
az embervadállatként sompolygó homály.
Ha felfeszíted is árulkodó sebeidet, a csillagok
sebtében hullanának, de most, krisztusi

vérb? szeretet-tengerbe fullasztanád

megmaradt vágyaidat, a kilapult, hosszú évek alatt

hengerrel gyalult érveid sorát; régóta csetl?n

botolót táncolsz, bohóc-többedmagaddal

nem riadsz meg –  inkább csak érzed:

a sötét úgy dönt, hogy a fénnyel

párba áll.

Legutóbbi módosítás: 2011.06.03. @ 09:46 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1339 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak