A húsa volt a szálas árpaszalma,
komótosan, szijáccsal körbevarrva,
a telet bírta, a Napot is tűrte,
sok kéz koptatta csusszanós-derűsre,
épp ölbe illett – nem kötötték nagyra,
a belerakott magot élni hagyta,
szép-ügyelősen fél hónaljra fogták,
hogy másik kézzel marok merve dobják,
s míg szertehullt a megaprózott lelke,
a tyúkudvar elszemezgetve nyelte,
nem erre fonták – ez volt sorsa vége,
még emlékezett a kerek kenyérre,
a dagasztásba révült mozdulásra,
s ahogy a teknő öblét megcsodálta,
jó bőre rakták, több mint fél derékra,
a kendő alatt teltre nőtt a tészta,
bár rég feledte bő öle e tisztet,
a szalmaszálak beitták a lisztet,
most öregedvén, visszalátom sokszor,
hogy kenyeret kelt, vagy etet a zsompor.
Legutóbbi módosítás: 2011.06.06. @ 07:19 :: Böröczki Mihály - Mityka
