Sonkoly Éva : Tavaszi dallam

Illusztráció: Havas Ica Virágok alatt a tavalyi ősz *

 

Nem akarok én erről sokat beszélni…

 

Szélesre tárja az ajtót. Belépek, és lassan leülök a már olyan jól ismert, kényelmes fotelba.

— Megengeded, hogy rágyújtsak? — keresi az öngyújtót, pedig ott van előtte.

— Csak egy szálat! — kérem.

— Beszélgetni szeretnék veled, de tudod nem könnyű ez nekem. Nem vagyok a szavak embere. Azt hiszem ez gond volt közöttünk kezdettől fogva — mélyet szív a cigarettából.

Hallgatok. Mennyi kimondatlan gondolat volt, van közöttünk…

— Olvasni sem szeretsz… — jegyzem meg bátortalanul.

— Talán megváltoztam, ahogy te is. Más lett a hajad színe, a tekinteted. A szemed sarkán az a szomorkás vonás és hallgattál, sokat hallgattál. Olvasni kezdtem. Nevess ki, de megtudtam egyet, mást. A szemedből nem tudtam kiolvasni, pedig régen ismerlek több, mint tíz éve. Soha nem mondtam el, nem szóltam, rossz felé indultál. Gondoltam tudod ki a fontos neked…

Figyellek.

— És? — kérdezem, mert megijedtem, kimond olyasmit is, amit nem akartam hallani. Közben azon gondolkodom, hogy észre sem vettem mennyire figyel rám. Aztán más valakire gondolok, aki több alkalommal ült az autómban, de a színére sem emlékezett. Mint aki belelát a gondolataimba, kérdez:

— Gondolod, hogy megérdemli a szomorú tekintetedet?

— De az nem azért…

— Tudom! — mosolyog, s napbarnított arcából kéken sugárzik szeretetteljes tekintete. Szégyenlősen, zavartan simítja ezüstszínű halántékát, mint aki nagyon gondolkodik valamin.

— Nem akarok én erről sokat beszélni, de szeretném, ha újra mosolyogni látnálak. Gyere, mutatok valamit! — kézen fogott, kitárta az ablakot.

 — Nézd! — az ablak felső szegletére mutat. — Emlékszel?

 — A fecskék! — csodálkozom, mert a fészekből két kis madárfej néz rám kíváncsian. — Hisz… azt mondtad elpusztultak.

— Lehet, hogy tévedtem… a fecskelányt megismerem, sok éve nézegetem őket. Lehet, hogy csak beteg volt és szomorú, de hetek óta vidáman csivitel, nincs már egyedül.

Halkan becsukja az ablakot, és mosolyogva néz rám.

Attól a mosolytól, a régi, meleg tekintettől finoman megszólalt a lelkemben egy tavaszi dallam.

 

 

 

http://youtu.be/yYWQXuSXcao

 

 

Legutóbbi módosítás: 2011.05.08. @ 10:50 :: Sonkoly Éva
Szerző Sonkoly Éva 580 Írás
Gyógypedagógiai tanár vagyok. Az Alföldön születtem, Kaposváron élek. Mióta emlékezni tudok az irodalom rajongója vagyok, mesék, regények, versek. Sok évvel ezelőtt egy tanítási szünetben kezdtem valamiféle belső zenére sorokat írni. Eldobtam, de a gondolat, hogy még egyszer megpróbálom, biztosan izgatott, mert azóta vagyok ezen a téren próbálkozó. Sok kedvencem van klasszikusok, napjaink írói. Mégis, Váci Mihálynál aligha érzékelteti számomra más költő a hiányt, sorai emlékeztetnek életem sokszori újrakezdéseire, hitet adnak. "Újra kezdeni mindent e világon, – megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…"