Marthi Anna : Na jó, hogy lettem nővé?

 

 

Na jó, hogy lettem nővé?

 

Kezdjük a legelején. Arra lettem figyelmes, hogy megváltoztam. Igényemmé vált a figyelem, ez már régebben így van, ami fent, az lent, hát kipuhatolom, amire rálátok. Tegnap is figyeltem a mozdulataimat. Eddig feltűnt, hogy kissé fiús vagyok a járásomban, a bólogatásban is. Néztem a kezemet miközben tördeltem, és egészen másképpen mozdítottam, mint egy perccel azelőtt, mintha elcseréltem volna valakivel. Nocsak, lepődtem meg.

A csuklóm leginkább kézfejemet forgatta máshogyan: az ujjaim mint valamiféle balerina tartozék, messzire nyúltak, de girbegurbán görbültek közben, felállítva egy kismadárhoz hasonló gubbasztó alaphelyzetet, rajta a hematitköves ezüstgyűrű pedig, mint valami búbosvöcsöknél, feszített, természetesen búbként. Aztán az illat, először hajamba fúrtam a fejemet: tudnod kell, hogy hosszú hajam van, nem éppen vékony szálú, eléggé barna, ha nem fésülöm órákig, hullámzik is. Eltakartam vele az arcom, kicsit a takaró melegéhez hasonló, mégis olyan, mintha egy lószőr sörénybe zuhanna fejed lovaglásnál, az egyik bukkanónál.

Régi szokásom, hogy, ha senki nem lát, néha leejtem a fejgolyóm, most is ez történt, de hopp, kardigánom kék gyapjú szálain egy új illattal szembesültek orrnyílásaim. Nem használok parfümöt, itthonra minek is használnék, fölösleges… akkor honnan támadt fel ez az idegen, mégis fölöttébb kellemes virágillat? További megfigyeléseket tettem: van egy kis zöld neonlámpa a ház előtt, ami akkor gyullad ki, ha közeledik valaki a lépcsőház felé… mostanában erre is másképpen reagálok, eddig fel sem tűnt… szemem sarkából önkéntelen észreveszem, ha felkapcsolódik, és teljes meglepődés követi, mintha nem összeszorulna tőle a gyomrom, hanem fordítva, kitágul, bár nem tudom, lehet-e ilyet mondani, egy amúgy mindig rendesen ellátott gyomorra, aminek panasza sem… hisz rendesen kap a betevő falatból… aztán áramosításon megyek át tetőtől-talpig, mintha bekapcsolnának egy robotot, de annál sokkal jobb, hisz még bele is pirulok… ó, és a körmeim, azt majd elfeledtem, tudod, mi történik épp a körmeimmel? Ha a napi munkában letöredeznek is, most körmeim domborúbbak, és nem látszik rajtuk a törés, keményen, íveltebben feszülnek ujjbegyeimen; máskor, ha rájuk nézek, már szaladok is a körömvágómhoz, most – mint egy jó manikűr után -, peckesen csücsörítenek szárnyra kapott kézfejemen… és beleélem magam a balerinaságba… észreveszem, milyen jó nővé válni… és mindez mitől lehet – kérded… hát figyelem, s ha rájövök lesz folytatása…

 

 

Legutóbbi módosítás: 2011.05.15. @ 07:03 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1339 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak