Marthi Anna : Csordultig

 

Roppant fogaid közt, majd

mint egy ősi emlék kifolyt szád szélén –

a puttonyos aszú.

Hadd csókoljam rá a számmal…

orcánk, kacsintásunk, olyan mi egymással

mozdulatok: kecses érintésben fordulunk,

tánclépésből bomlik, hajba kap,

– a súlytalanságba férceltük a hiedelmeket –

vesd le, dobd el, mint kalapot odacsaphatod,

marad e keskeny érző-ösvény táncos lábamtól a lábadig;

körbevesszük, összefonjuk, akár ha szép szavakkal

udvarol a hold a napnak:

lemehet az egyik, fölér a másik,

félkört írunk…

bátorságát érzi az este, s e tájék,

ahol térképem vagy – a legelőtől,

a hegytető-búbokig, lábfejtől tótágasig –

megteheted velem, csak tudd

követni a szemem.

Legutóbbi módosítás: 2011.05.07. @ 16:31 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1351 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak