Dráma egy felvonásban
Történik az idő tengelyén bárhol és bármikor
Szereplők:
Angyali sereg
Átváltozás
Férfi
Gonosz
Kar
Nő
Reménység
Szerelem
Úr
Kar: És legbelül rózsák nyílottak. A lélek mélyén az Anyák és Apák ajándékai. Krisztusi fénnyel áramlott a
szeretet. Mindennél jobban féltette. Szíve kőtábláiba zárta.
Nő: „Vigyáznom kell rája, nem vethetem szirmaim a disznók közé!”
Kar: És legbelül újabb bimbók pattantak, indulva virágzásnak szent esküvéssel.
Nő: Szétcsúszik az a csönd, megvan-e, ó, megvan-e még az a gyermek, a tündöklő szemű puha fehérség? Bűn-e magamat kereszttel jelölni meg?
Túl sok a Krisztus, a hamis aranyból való vakító fényű! Nincs is talán már lágy méz és örök élet, csak az alászállás, a keserű méreg, s a lenti pompa: sátáni szövedék.
Kar: Krisztus urunk elkelt. Balzsam borult rája aztán. A virágok gyönge harmata. A gondviselés. Így röpült aztán.
Nő: De egyedül vagyok a galambok között!
Madárrá lettem. Ide, utánam nem röpül senki. Fajtám szokása angyalokkal meghalni, s egyszerre csak egynek születni és szüntelen keresni önmagam a mában, a másik mosolyában.
Fajtám szokása egyszerre csak egynek születni, és nem találni magára másban.
Kar: És szélsebesen szállt. Bejárta tájait e világnak.
Édesvízen élt, s az olajágat naponta lehozta.
Nő: Magot hoztam, Máriád vagyok. Te érted ezt?
Férfi: Te értesz?
Úr: Várjatok még! Te feszülj fel a fára, Te meg hozz neki ecetet, töröld le szájáról az odaszáradt vért! Ingyen nem adom nektek a teljességgel terhes jövőt.
Kar: A kalickát a lány kitárta. Próbálták a szárnyukat. Egyszer eláztak.
S a lány elrepült.
Férfi: De magasan száll! Hogy érjem utol? Ő nem szállhat lentebb, nem, azt nem hagyom, vagy elég vagyok, vagy kevés, de nem leszek habarcsa, ami megköti.
Maga lenne az elmúlás!
Kar: Hagyta hát szállni.
Belül, a virágokat vele öntözte ezentúl. Alvadt vérét emlékével törölte.
Hagyta hát szállni.
Reménység:
Öntözöm a virágot,
kisöpröm a világot,
meg nem alkuszom!
Az igazság az enyém,
s ha van még erény,
rátalálok,
mielőtt elnémulok.
Ha nehéz az égbolt,
Megtartom hát…
Kőoszlop vagyok-e
vagy madár,
magam sem tudom már.
Az, ki az eget színezi,
bennem él, s lényegem.
Megtalálom a másik felem,
Mert így hiszem.
Szerelem:
Titkos források eredtek meg,
lágy szellő karján lengedeztek.
Ne várj tovább, sziklaszirtre állj hát!
Férfi: Levetem magam, s ha
kegyel az isten
– sose bíztam ebben egészen -,
majd felmagasztal.
Kar: Ugrott . A szellők felkapták,
szárnyát lemosták.
Menjetek Krisztust dicsérni!
Mert valaki újraszületett ott.
Átváltozás:
Szerette a világot, mert ő volt a világ,
és őt szerette: lelkének igaza volt ez.
A víztükörből másvalaki nézett vissza,
Szemeit a rózsavíz tisztára mosta.
Kar: Jól gondold meg, mit teszel,
élni felelősség, kezedben
az ég oszlopait tartod,
ha elejted, rád rogy.
Pusztul a világ.
A változás más szele kísért.
Váltsátok meg a világot!
Kar: Megnőtt a fényük.
Úgy ragyogtak együtt, mint két csillag.
Egymásért ragyogtak. Rózsaszirmok közt éltek,
az út elébük futott, míg szárnyaikra néztek.
Gonosz:
Isszuk a véred,
Esszük a húsod,
Miénk a szíved.
Íme az élet.
Menekülj, fuss!
Halál, halál.
Úr: Megváltó vagyok-e még
vagy csak irgalomból látó,
pusztába kiáltó felesleges szó?
Angyali sereg:
Hajtsunk fejet!
Üresedés helyett teljetek meg!
Töltsétek meg fénnyel
a rózsavirágot tartó világot!
Hajtsunk fejet!
Aprópénzre váltott álmok
gyötrik a világot.
Mi nem adjuk el
miben hiszünk,
a teljesség körét építjük
virágból, tollból,
s a szent megbocsátásból.
A Kör bezárul.
A Kör bezárul.
Kőbe íratik.
Szentté avattatik.
Kőbe íratik.
Szentté avattatik.
Kar: És legbelül rózsák nyílottak. A lélek mélyén az Anyák és Apák ajándékai. Krisztusi fénnyel áramlott a szeretet. Mindennél jobban féltette. Szíve kőtábláiba zárta. Mindennél jobban féltették, szívük kőtábláiba zárták. Beteljesült a nemzedékek sorsa. Vágyból valósággá érett az angyali nász.
Legutóbbi módosítás: 2011.05.03. @ 11:00 :: M. Fehérvári Judit
