M. Fehérvári Judit : Ábrándos szövedékek

Drámai jelenet *

 

 

Dráma egy felvonásban

Történik az idő tengelyén bárhol és bármikor

 

 

Szereplők:

 

Angyali sereg

Átváltozás

Férfi

Gonosz

Kar

Reménység

Szerelem

Úr

 

 

Kar: És legbelül rózsák nyílottak. A lélek mélyén az Anyák és Apák ajándékai. Krisztusi fénnyel áramlott a

szeretet. Mindennél jobban féltette. Szíve kőtábláiba zárta.

 

Nő: „Vigyáznom kell rája, nem vethetem szirmaim a disznók közé!”

Kar: És legbelül újabb bimbók pattantak, indulva virágzásnak szent esküvéssel.

Nő:  Szétcsúszik az a csönd, megvan-e, ó, megvan-e még az a gyermek, a tündöklő szemű puha fehérség? Bűn-e magamat kereszttel jelölni meg?

       Túl sok a Krisztus, a hamis aranyból való vakító fényű! Nincs is talán már lágy méz és örök élet, csak az alászállás, a keserű méreg, s a lenti pompa: sátáni szövedék.

Kar: Krisztus urunk elkelt. Balzsam borult rája aztán. A virágok gyönge harmata. A gondviselés. Így röpült aztán.

Nő:  De egyedül vagyok a galambok között!

       Madárrá lettem. Ide, utánam nem röpül senki. Fajtám szokása angyalokkal meghalni, s egyszerre csak egynek születni és szüntelen keresni önmagam a mában, a másik mosolyában.

       Fajtám szokása egyszerre csak egynek születni, és nem találni magára másban.

Kar: És szélsebesen szállt. Bejárta tájait e világnak.

       Édesvízen élt, s az olajágat naponta lehozta.

Nő:  Magot hoztam, Máriád vagyok. Te érted ezt?

Férfi: Te értesz?

Úr: Várjatok még! Te feszülj fel a fára, Te meg hozz neki ecetet, töröld le szájáról az odaszáradt vért! Ingyen nem adom nektek a teljességgel terhes jövőt.

Kar: A kalickát a lány kitárta. Próbálták a szárnyukat. Egyszer eláztak.

       S a lány elrepült.

Férfi: De magasan száll! Hogy érjem utol? Ő nem szállhat lentebb, nem, azt nem hagyom, vagy elég vagyok,  vagy kevés, de nem leszek habarcsa, ami megköti.

       Maga lenne az elmúlás!

Kar: Hagyta hát szállni.

       Belül, a virágokat vele öntözte ezentúl. Alvadt vérét emlékével törölte.

       Hagyta hát szállni.

Reménység:

       Öntözöm a virágot,

       kisöpröm a világot,

       meg nem alkuszom!

       Az igazság az enyém,

       s ha van még erény,

       rátalálok,

       mielőtt elnémulok.

       Ha nehéz az égbolt,

       Megtartom hát…

       Kőoszlop vagyok-e

       vagy madár,

       magam sem tudom már.

       Az, ki az eget színezi,

       bennem él, s lényegem.

       Megtalálom a másik felem,

       Mert így hiszem.

Szerelem:

       Titkos források eredtek meg,

       lágy szellő karján lengedeztek.

       Ne várj tovább, sziklaszirtre állj hát!

Férfi: Levetem magam, s ha

       kegyel az isten

       – sose bíztam ebben egészen -,

       majd felmagasztal.

Kar: Ugrott . A szellők felkapták,

       szárnyát lemosták.

       Menjetek Krisztust dicsérni!

       Mert valaki újraszületett ott.

Átváltozás:

       Szerette a világot, mert ő volt a világ,

       és őt szerette: lelkének igaza volt ez.

       A víztükörből másvalaki nézett vissza,

       Szemeit a rózsavíz tisztára mosta.

Kar: Jól gondold meg, mit teszel,

       élni felelősség, kezedben

       az ég oszlopait tartod,

       ha elejted, rád rogy.

       Pusztul a világ.

       A változás más szele kísért.

       Váltsátok meg a világot!

Kar: Megnőtt a fényük.

       Úgy ragyogtak együtt, mint két csillag.

       Egymásért ragyogtak. Rózsaszirmok közt éltek,

       az út elébük futott, míg szárnyaikra néztek.

Gonosz:

       Isszuk a véred,

       Esszük a húsod,

       Miénk a szíved.

       Íme az élet.

       Menekülj, fuss!

       Halál, halál.

Úr:  Megváltó vagyok-e még

       vagy csak irgalomból látó,

       pusztába kiáltó felesleges szó?

Angyali sereg:

       Hajtsunk fejet!

       Üresedés helyett teljetek meg!

       Töltsétek meg fénnyel

       a rózsavirágot tartó világot!

       Hajtsunk fejet!

       Aprópénzre váltott álmok

       gyötrik a világot.

       Mi nem adjuk el

       miben hiszünk,

       a teljesség körét építjük

       virágból, tollból,

       s a szent megbocsátásból.

       A Kör bezárul.

       A Kör bezárul.

       Kőbe íratik.

       Szentté avattatik.

       Kőbe íratik.

       Szentté avattatik.

Kar: És legbelül rózsák nyílottak. A lélek mélyén az Anyák és Apák ajándékai. Krisztusi fénnyel áramlott a szeretet. Mindennél jobban féltette. Szíve kőtábláiba zárta. Mindennél jobban féltették, szívük kőtábláiba zárták. Beteljesült a nemzedékek sorsa. Vágyból valósággá érett az angyali nász.

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - M. Fehérvári Judit
Szerző M. Fehérvári Judit 168 Írás
2010. karácsonyáig középiskolai történelem-orosz- magyar-tánc -és drámapedagógus voltam, aki akkor egy művészetoktatási intézményben próbálta átadni mindenféle tudását. Ez volt életem második munkahelye. Az első, a volt alma materem, egy Vegyipari Szakközépiskola, mert az egyetlen napig sem űzött alapszakmám általános vegyész. Akkor, 2010 év végén elhatároztam, hogy belevágok az ismeretlenbe... Jelenleg pedagógiai szakmódszertani cikkeket írok egy újságnak. Az irodalom felüdülés és kikapcsolódás, rejtvény és néha megoldás is, de sajnos egyre kevesebb időm van rá, s minél inkább belemélyedek, annál inkább rádöbbenek minden hiányosságomra. Ez néha aztán földhöz is vág... Meg a gravitáció... Ennél többet nem szoktam elmondani magamról, s ezt is azért tettem, mert ma ilyen kedvemben voltam... Debrecen, 2012. március 31.