dudás sándor : Röpriport Nagy Horváth Ilonával

Nyomtatás

„Premier Plán, fut végig a szemem a címen újra és újra. A borító készítője hozzásimult ehhez, és az alkotó profilja látható, a szinte linómetszethez hasonlóan kontrasztos képen. Nincs semmi elmaszatolt szürke, csak a mélységes fekete, és a hófehér.

Kíváncsian nézem, olvasom, mit mutat meg a költő magáról „premier plánban” az írásaiban? A kötetben nincs illusztráció, csak a bogárfekete betűk ékesítik a vakító fehér oldalakat, és rendeződnek pompás versekké. Hol a csendet mutatják, máskor Isten tenyerére ültetik az egymást szeretőket…” (Részlet Pulai Éva recenziójából)

*

„Érdekes a versek stílusának váltakozása. És itt egy kicsit elfelejti az ember a már felrótt „rendezetlenséget” mivel plasztikusabbá válik az egymás utáni versek gyakori stílus különbsége. Magamat egyszerű olvasónak tartom, nem is próbálkozom semmiféle verskritikával. Meghagyom a szakértőknek ….

Önhatalmúlag kiemelek egy, nekem kiemelten tetsző verset, „Évforduló”. Ennek olvasásakor tükröződő érzéseket próbálom „tovább tükrözni”.

Szép vers? Nem. A szó nem ideillő. Nagyon brutális vers. Brutális, mert egy iszonyatos lelkiállapotot karcol a lapra. Erről sokan nem mernek beszélni, nem tudnak beszélni, „nem illik …” felkiáltással. Azt írtam, „brutális”. Kemény a kifejezés? Az!”  (Részlet Groszman András kritikájából)

*

– Rég olvastam első köteted, azóta egy másik Toronytalálkozót is lenyomott az idő, Verő László díjat is kaptál. Hol késik a bemutatója? És miért?

– Még nem éreztem elérkezettnek az idejét. Azt szeretném, ha lesz, olyan legyen, hogy örömem teljen benne, és bennetek, akik esetleg eljöttök majd. És lám, milyen igazam volt, közben kaptam egy Verő-díjat is… még a végén tényleg lesz, aki el is jön… – Elégedett vagy a kötettel? Utólag mi az, amit másként tettél volna?

– A kötet tömény én. Tehát a kérdés, elégedett vagyok-e magammal. Nagyjából igen. S hogy mit tettem volna másként? Semmit nem tennék soha másként, az embernek minden élményére szüksége van. A sikereim és a kudarcaim is az enyémek, részeim. Most az életemről beszéltem. – Lakóhelyeden tudnak első kötetedről? Mondjuk egyes személyek. Ők hogyan fogadták? Mire biztatnak?

– A lakóhelyemen tudnak a kötetről és nap mint nap kérdik, mikor lesz a bemutató. Sok forog már kézen belőle, szeretik. A könyvtárban is. – Úgy tudom, bár nem látok Komáromig, érdemi kritikát nem kaptál! Bár két tollal is próbáltak megközelíteni, innen a Toronyból – túlságosan tisztelnek vagy nem igazán értőek — szerinted?

– Két nagyon különböző toll volt az, nekem fontos tollak, épp a különbözőségük okán egyformán fontosak. Eddig bárhová mentem bármivel, jó kritikát kaptam, de nem kizárt, hogy sehol nem értenek hozzá(m). – Azóta még jobb verseket írsz, ám ritkábban! Mi ennek az oka?

– Markánsan átrendeztem az életem, többet szemlélődöm magamban, magamnak. – Ha jól érzem a dolgokat, mégiscsak készülsz valamiféle bemutatóra, lakhelyeden, ha máshol nem. Mik az akadályok?

– Talán nem csak a lakhelyemen. Akadályok nincsenek. Ahogy az elején mondtam, még nem érzem, hogy eljött volna az ideje. Meg aztán… inkább kérdezzétek, miért nincs, mint azt, hogy miért van.

– Sok sikert kívánok és köszönöm a válaszokat!