Takács Dezső : Az alku

 

Ilyen vagy,

s ilyen lehetnél.

Látod?

A kerítés előtt állt,

keze maga felé hajlott,

lába ábrákat

rajzolt a porba.

Nem nézett rám.

Nem volt mogorva.

A test már

a parton száradt,

szél simogatta,

nap terített árnyat.

A folyón túl kiégett,

bozótos puszta.

 

Az ott mögöttem

az Éden – ezt már

mosolyogva mondta –,

ha beköltöztél,

bemehetsz,

de nem nyúlhatsz

bármihez!

Enyém a végtelen,

a teremtés, az alma.

Tiéd az érzelem,

mellé a test, és

a földi lét uralma.

Végig veled leszek.

Legutóbb szerkesztette - Takács Dezső
Szerző Takács Dezső 190 Írás
Viharban érkeztem, vaksötét éjszaka. Hajlongó jegenyék, átázott föld szaga, s Anyám volt ott még, meg a bába, mikor belesírtam ebbe a világba, a Sztálin utca nyolcban, alig hallhatóan.