Sonkoly Éva : A kicsi madár

… célba ért… *

 

 

Reggelente pajkos tavaszi napsugarak pásztázzák a szobámat, amint széthúzom a sötétítő függönyt.

A mai reggelen egy galamb sétált peckesen, kíváncsian, félre fordított fejjel az erkély korlátján. Tolla a házak közt repdeső, egyszerű galambok színével fénylett. Nem balkáni gerle, másféle, kékes árnyalatán sötét szalag díszlett.

Eszembe juttatta édesapám postagalambjait. Születésem óta éltek az udvarunkban, ilyen büszkén sétálgatva, repdesve. Mégis mennyire mások voltak…

Először galambdúcban éltek, de valamiért… — akkor még nem tudtam az okát — megérdemelték, hogy téglából épült házat kapjanak.

Négy éves lehettem, amikor megérkezett a sok piros tégla, lerakták az udvarban. Mindig szerettem bújócskázni, meg irányítani másokat. Édesapám barátja szívesen játszott velem.

— Bújócskázzunk! — kértem. — Számolj, én pedig majd elbújok, de a téglarakás mögött ne keress!

Harsány nevetés volt a válasza, nem is nagyon értettem…

Azután felépült a ház, piros cseréptetővel. Egy ideig nem tudtam, miért van ekkora becsületük a madaraknak.

Sokan gondolják, hogy a postagalamb üzenetküldésére való. Van ebben igazság is, de kicsit másként, mint hiszik.

Nekem sokáig furcsa volt, hogy ezt a tevékenységet galambsportnak nevezik. Később megértettem, sport ez a javából.

A kora tavasszal kikelt fiókákat május táján ketrecekben szállították ötven, száz kilométer távolságra, majd növelték a távot hetente, kéthetente. Amikor megérkeztek egyszerre nyitották az erre a célra rendszeresített kamionok oldalát, hogy a madarak kirepülhessenek.

A legnagyobb távolság az Északi-tenger partja volt. Reggel hat órakor indultak haza a galambok, s az a kis madár délután kettő és négy óra között itthon volt. Szelte a kilométereket. Mekkora is a szárnya?

Nézem a sétáló madarat… Bizony messze elmarad a gólyáétól.

Tájékozódása? Rádióhullámokkal történik. Pontosan abba a városba, arra a háztetőre érkezik ahol felnőtt. Azt mondják ez ösztön. Én a romantikámmal valamiféle hűséget is beleképzeltem mindig…

Mit is tett ezalatt édesapám?

Ő volt az egyesület elnöke. Minden sportbarát, galambot tartó, röptető embernek volt egy igen drága, különös stopperórája. Egy fadoboz, oldalán pontos óra, tetején bőr fogantyú. Felnyitva az óraszerkezeten kívül tartalmazott egy korongot, amelyben helye volt azoknak a gumigyűrűknek, amelyet kicsi korukban a galambok lábára húzott, számmal jelölt kis könnyű alumínium gyűrűre húzták a versenyeken repüléskor. Érkezésükkor ide dobták be a gumigyűrűket egy kis nyíláson át, amelyet fémlap zárt a fedélen. A gumigyűrű is számozott volt, gyári számozással nyomtatva.

Tartalmazott még az óradoboz egy papírtekercset is, ennek fontos szerepe volt.

A verseny kezdetekor, a galambok elszállításának napján este nyolc órakor, a rádió pontos idő jelzésére egyszerre fordították el az órákat indító kulcsot. A szerkezeteket előzőleg lepecsételték. Csalás kizárva! A papírszalagon dátumot, pontos időt rögzített az óra minden egyes gumigyűrű bedobásakor. Az egész eseményről jegyzőkönyv készült.

Azután, amikor felnyitották a dobozokat össze lehetett hasonlítani melyik galamb mikor érkezett. Így rangsorolták őket. Édesapámnak sok első helyezést elért postagalambja volt.

Kevesen értették a szenvedélyüket, hiszen nem volt ez egy olcsó szórakozás, abban az időben különösen nem.

Engem mindig lenyűgözött a kicsi madarak teljesítménye. Különösen akkor, ha sérülten érkezett valamelyik, mert volt ilyen is.

Ezek a galambok csak inni szálltak le útközben. Fentről a csillogást vették észre. Ott a víz, de voltak útközben olajmezők is. Érkezett galamb kátrányos szárnnyal, másik pedig karvaly által feltépett, mellcsontig hasított sérüléssel. Az ilyet meggyógyítottuk. Ebben mindig segítettem. Törölközővel áttekerve tartottam a kezemben, amíg édesapám összevarrta fertőtlenített eszközzel. Ezután a kis beteg ketrecben várta a gyógyulást. Varrataikat mindig én távolítottam el, és jó érzés volt érezni, hogy felrepül a kezemből.

A levelezés históriája?

Ókortól ismert. Arra képes ez a kis jószág, hogy ha valahova elszállítják, onnan üzenetet vigyen haza. No nem a szárnya alatt, de apró kapszulánál nem nagyobb, könnyű, lábára erősített kis eszközben. Bizony felhasználták őket háborús hírszerzésre is, már a régi időktől kezdve.

Egy telet töltött nálunk egyszer egy sérült galamb, sajnos a begyét is feltépték, nem tudott tovább repülni. Gyógyultan indulhatott útnak kora tavasszal. Édesapám cigarettapapírra írt üdvözlő soraival, amelyre rövidesen válaszlevél is érkezett. Célba ért a kicsi madár.

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Sonkoly Éva
Szerző Sonkoly Éva 563 Írás
Gyógypedagógiai tanár vagyok. Az Alföldön születtem, Kaposváron élek. Mióta emlékezni tudok az irodalom rajongója vagyok, mesék, regények, versek. Sok évvel ezelőtt egy tanítási szünetben kezdtem valamiféle belső zenére sorokat írni. Eldobtam, de a gondolat, hogy még egyszer megpróbálom, biztosan izgatott, mert azóta vagyok ezen a téren próbálkozó. Sok kedvencem van klasszikusok, napjaink írói. Mégis, Váci Mihálynál aligha érzékelteti számomra más költő a hiányt, sorai emlékeztetnek életem sokszori újrakezdéseire, hitet adnak. "Újra kezdeni mindent e világon, – megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…"