dr Bige Szabolcs- : Gyöngyszem a Szabin Hegyek lábainál

Nursia (Norcia), Szent Benedek szülővárosa *

 

 

 

Kanyargós úton autóztunk Perugia hegyei között. A réteges bazaltlapok ijesztően kinyúlnak az út fölé. Az ilyen helyeken tornácszerű beton építmények védik az úton haladókat. Lenyűgöző az átmenet Umbria lankáiról a Monti Sibillini (szabin hegyek) szurdokaitól szabdalt hegyei, keskeny völgyei között. A Tevere dúsan termő széles völgyéből egy hosszabb alagútban folytatódik az aszfaltút, s a másik oldalon, mintha egy más földrészre kerültünk volna: meredek szilafalak és harsogó hegyi patakok kísérik autónkat, a langyos kora tavaszi levegőt csípős hegyi szél váltja fel, s kanyar kanyart követ. Nem sietünk, inkább a tájat csodáljuk. Az alagutak egymást követik, valamint a falvak, városkák, melyek legtöbbször a fejünk felett magasodó hegyeken épültek. Mind, akár egy-egy erődítmény — letűnt századok harcainak, csatáinak emlékei.

      Aztán egy nagyobb ívű kanyar után elénk tűnik a város, utunk célja — Norcia.

      A Római Kapun hajtunk be a városba, s az egyirányú utcák útvesztőjében elveszítjük az eddig is mérsékelt tájékozódási képességünket. Másnap aztán kiderül, hogy gyalog járva minden közel van, hiszen az egész Norcia a falon kívüli területekkel együtt sincs több 50-60 hektárnál. Teljesen helyreállított városfal övezi, és madártávlatból szív alakúnak látszik, mintegy jelképezve lakosainak szívélyességét.

      Itt született Szent Benedek 480-ban (ikertestvére Szent Skolasztika), aki a Bencés Rend megalapítója, ő alkotta a szerzetesi Regulát, a közösségben élő szerzetesek szabálykönyvét, mely Európa szerte ma is érvényes rendtartás a kolostorokban. Életéről kevés adat maradt fenn, de műve — a szerzetesség megteremtése, a keresztény egyetemesség — ma is meghatározó. 1964-ben a pápa „Európa védőszentjévé” nyilvánította. Ez nem is meglepő, ha tekintetbe vesszük, hogy több mint 1500 évvel ezelőtt a Regulában megfogalmazta a közös keresztény Európa eszméjét.

      Ismerősen cseng nekünk Szent Benedek neve — bencések élnek hazánkban is, például Pannonhalmán, Győrött, Budapesten, Tihanyban, sőt a Brazíliában, São Paolóban működő apátság is a Magyar Bencés Kongregáció keretébe tartozik.

      Ezen röpke kitérő után térjük vissza Norciába. Még ötezer lakosa is alig van, de tizenegy templomot számláltam össze a falakon belül, és van színháza, a Városi Színház, ahol heti kétszeri rendszerességgel tartanak előadást az ország minden részéből érkező társulatok. A középkori falak teljesen restaurálva állnak, alig mutatva a századok viharait, s rajtuk hét városkapu nyit utat a világra. Az épületek legtöbbje is több száz éves — egyik-másikra rá is írták az építés évszázadát. A várost többször sújtó földrengések miatt szigorú építési rendet valósítottak meg. Minden épület masszív, kőből épült, magassága meghatározott. Még a templomok tornya is csak addig magasodhat, ameddig még „biztonságos”. Az 1997-es Umbriát megrázó földrengés, amely például Assisi templomait, házait olyan nagyon megrongálta, és sok emberéletet követelt, itt nem okozott számottevő kárt.

      Bámulattal vegyes csodálattal figyelem a keskeny utcákon bravúrosan közlekedő autókat, s a mellettük nyugodtan járkáló gyalogosokat, a boltok ajtajában vevőkre váró, kényelmesen ácsorgó kereskedőket, a tér simára koptatott márvány kövein üldögélő, a tavaszi napon sütkérező férfiakat, a téren labdázó gyermekeket, a pizza tésztát szeletelő pékinast.

      Figyelem a hétköznapok nyugalma után felpezsdülő nyüzsgést szombat-vasárnap, mikor is ellepik a várost a látogatók, a turisták. Idegen ajkú alig van közöttük, inkább a belföldiek látogatják a korzó látványosságait, az ódon sikátorokat, templomokat, pizzériákat. Ilyenkor későig nyitva tartanak a sonkákat, szalámikat, sajtokat árusító boltok is. Egész heti forgalmuk a töredékét se tette ki a szombat-vasárnapinak, s így nem csoda, ha zokszó nélkül dolgoztak ezeken a napokon. A hentesáru éppen úgy, mint a sajtok helyi előállításúak. Kezdve a tehenektől, juhoktól a vaddisznóig, s a híres szarvasgombáig, mind Norcia környékéről valók, és a kész termékek annyira tipikusan helyiek, hogy Rómában az ilyen hentesárut forgalmazó boltokat „Norcineria” néven nevezik.

      Hallgatom az utcák dallamos zsivaját a napsütötte délutánokon, a hűvös reggeli órák csendjét, s a csengő-bongó harangszót déli tizenkettőkor…

      Érdeklődve nézem a zöldséges kínálatát — alig találok számomra ismeretlen árut, ellenben meglepődve tapasztalom, hogy nem ismerik sem a petrezselyemgyökeret (zöldjét is csak szárítva), sem a zellergumót. A zeller szárat — sedano — ellenben darabra mérik. „Quanto? Uno?” — kérdezi a kereskedő, és már tépi is le. „No, due!” — felelem, s már tépi a következőt. Mérlegre teszi, aztán mondja az árát: 15 cent. A hagymát, a paradicsomot (van belőle tíz féle), paprikát, meg amit még kérek, darabra vásárolom. (Nem halmozzuk, naponta frisset veszünk). Az üzletből kilépve mindketten megköszönjük — én az árut ő a vásárlást. Mosoly itt, mosoly ott.

 

      — A viszontlátásra! Arrivederci! 

 

Legutóbbi módosítás: 2011.04.09. @ 10:27 :: dr Bige Szabolcs-
Szerző dr Bige Szabolcs- 616 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.