Horváth Nóra : hallgatag

{saját kép}

 

 

Cikázó fényfolt szökken felém,

s úgy zsibbadnak a fájdalom

üszkös hattyúhártyái,

mint a kínos csendben nyikorgó ajtón a rozsda.

 

„Ma olyan hallgatag vagy. Mi lelt?”

Múló homályba vész el,

a ködfátyol rózsaillatú permete elillan,

szürke árnyék vetül homlokomra.

 

Csak halk hangok, kimondatlan szavak

látogatják meg gyenge hangszálaim

lágy húrjait.

 

Nehézsúlyú vallomás mennyiség

hagyta el cserepes számat,

kifogyhatatlan, szájzárból

el nem szabadult,

el nem lejtett,

meredek,

szűnni nem akaró torokfájás.

 

„Olyan hallgatag vagy.”

 

Helyetted hullámzik

az egyensúlyát vesztő,

megfeneklett csónak;

úgy ereszkedik le,

mint a bója talpkövére

nehezült

őszinte örvénylöket.

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Horváth Nóra
Szerző Horváth Nóra 86 Írás
"Egyedül birkóztam meg a megfelelés legádázabb ellenségével, már mondhatom, hogy veled, győzött az öntörvényű jelen, a múlt diktatúrája felett." (Mint... c. versből részlet, 2013).