Adós fizess! – mondták a hangok,
a lincselő tömeg már vért kívánt,
az utolsó fillért is magamhoz véve
egy kocsmában bújtam el Óbudán.
Magamba zárkózva néztem a pultot,
számoltam a múló, csendes perceket,
az elém tolt fröccsöt felhajtottam gyorsan,
s borgőzös álmokból szőttem terveket.
Hogyan tovább s merre van a merre,
és meddig futhatok önmagam elől?
A városban a hír az gyorsan terjed,
és emberek suttogtak a kocsma előtt.
Az árnyék a falon is rám mutogat,
már a borospohárból is valaki néz,
az ajtónyikorgás csak nekem rikolt,
s benyúl az ablakon egy remegő kéz.
Az őrült fény a szememben csillan
és a tükör is riadtan darabokra tör,
az ápolók a kocsmába rohannak,
fennhangon üvöltik – na hol vagy ökör?
Megragadnak, s legyűrnek a földre
és mindenki már a zsebemben kutat.
Csak a menekülő után futnak a kutyák,
van, amelyik mar, s van, aki csak ugat.
Legutóbbi módosítás: 2011.02.20. @ 12:37 :: George Tumpeck
