Havas Éva : Szürreál

Nyomtatás

szíjjat hasít az est
finom b?rén a nincs
összerándul a test
ha kattan a kilincs

de csak a képzelet
mi játszik neszeket
hullik a vakolat
a fal csupasz marad

vörös tégla sikít
fázik a jég alatt
kristálybörtönbe zárt
megfagyott öntudat

csendbe dermedt percek
cseppenként peregnek
itt állnak halomban
el?ttem a sarokban

———

szürreál——valóságon túli

Ez rendben is lenne Éva, de azért azt neked is el kell fogadnod, az érthet?ségét nem szabad elhagyni a versnek, azért mert adunk neki egy olyan címet, mely elég tág teret enged, engedne.

Természetesen az olvasónak is kell adni lehet?séget a gondolkodásra, de azért itt ebben a versben vannak olyan részek, amik már felülmúlják az elképzelhet?t, és ebb?l lesznek a képzavarok. Pedig jól szól, csak éppen nem a megfelel? id?ben, és helyen, és nem megfelel? szórendben.

Már az els? versszakban a nincs, mint kegyetlen játékos, szíjat hasit az est finom b?rén.  Most el tudnád nekem mondani, az estnek melyik része a finom b?re, és, hogy az a nincs ( ami ugye nincs, és ezt nem is tudom másként érteni ), kit, vagy mit szeretne megszemélyesíteni?

Sikító, vörös téglát még nem láttam, és szerintem az olvasó is hátrah?kölne, hogy vajon, e világi-e ez a tégla, ami még fázni is tud a jég alatt.

Az utolsó versszak már majdnem elképzelhet?, de ott annyira elmekeged a szavakat, hogy a komolynak induló vers, már csak egy játék marad.

És ez a valóság.