Petrozsényi Nagy Pál : A MOTOR

*

 

Török tekintete büszkén cirógatta körül fia karcsú alakját. Kicsit sovány a kölyök, de szívós — állapította meg tárgyilagosan. Apja fia: napbarnított bőr, arányos formák…

   — Gyere a vízbe, apa!

   — Rögtön, fiam, rögtön!

   A férfi mosolyogva nyújtózkodott el a gyepen. Egész héten hajtott, a gépek még ott zakatoltak benne, ezért mindennek kétszeresen örült: a napnak, mely ugyanolyan gyengéden simogatta, mint ő a fiát, de elsősorban a napnak örült, amiből szinte soha sincs része. Igen, itt valóban csend van, messze az esztergától, a kattogó villamostól, feje felett madarak, előtte a folyó. És még azt mondják, milyen kurva ez az élet! Szó sincs róla! Az élet… na, ha nem is leányálom, azért mégsem olyan ronda, csak meg kell látni a szépet is benne.

   Kár, hogy az asszony nem lehet velük. Otthon süt-főz, ugyanis délben kis murit csapnak. A fia tiszteletére, akiből, ha minden jól megy, pár év múlva doktor urat csinál. A felvételije mindenesetre sikerült, úgyhogy ma nagy kanállal esznek, még kocsit is kap a kölyök. Ott várja az udvaron, szép meggyszínű járgány, a meglepetés, amire a fia tán még álmában sem gondolt. Arcán ismét felvillant a mosoly. Elképzelte, amint a fia megáll a kocsi előtt, nézi, mustrálgatja… Bezzeg neki még kecskére sem tellett! Mit kecskére, egy vacak biciklire sem, hála Rákosinak és a proletkultnak. De a fiának azért is szamarat vásárol, mármint Lada Samarat. Addig gürizett, spórolt, amíg sikerült. Igaz, hogy használt, de csak Lada az.

   — Nem jössz? Ússzunk versenyt, fater!

   — Ússzunk! — ugrott a vízbe Török. — Egy… kettő… három!

   A hűvös habokba fúrta magát, de már három méter után érezte, hogy veszíteni fog. Hiába, az évek…

   — Jól van doki, győztél! — fröcskölte szembe a kölyköt.

   — Haragszol?

   — Nem én.

   — Akkor fogócskázzunk! Te vagy a fogó! — bukott a víz alá fürgén a legény.

   Hirtelen pajkos ötlete támadt. Felmerülvén az apja mögé került, onnan a partra anélkül, hogy Török észrevette volna.

   — Laci!

   Semmi válasz.

   — Hahó, hol vagy? — fordult jobbra, kémlelt balra jó fél percen át, aztán megrémült. — Szentséges úristen!

   A parton senki, a folyó kihalt, ezek szerint… Nem merte végiggondolni, inkább a víz alá bukott. Kimeresztett szemmel úszkált, kezével végigtapogatta a talajt, beletúrt az iszapba. Hasztalan… Tátogva bukkant felszínre.

   — Add vissza, add vissza! — kavart a vízbe, majd újból és újból alámerült.

   Tüdeje zihált, egyre több vizet nyelt, amikor váratlanul elkapta az örvény.

   — Édesapám! ­— cikkant elő a fia egy bokor mögül.

   Török meghallotta, s teljes erejéből kapálózni kezdett. Hanem a folyó erősebb volt nála. Pillanatok alatt lerántotta a mélybe egy másik világ felé, ahol, ki tudja, talán ő is motorozni fog egyszer.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2010.07.13. @ 16:57 :: Petrozsényi Nagy Pál
Szerző Petrozsényi Nagy Pál 35 Írás
Nyugdíjas, román-magyar nyelv- és irodalomtanár vagyok. Nagyváradról érkeztem, pontosabban menekültem a Ceaușescu-korszak elöl Kecskemétre. Hogy mindenem az irodalom, nyilván már a mesterségemből is következtethető. Nem törekszem eredetiségre, minőségre annál inkább. Elsősorban a "megfelelő kulturált formában közölt" magvas, kritikai jellegű műveket és kommenteket részesítem előnybe.