Nem sokszor zaklatlak,
Az utóbbi években nem is kerestelek,
Nem mintha nem lett volna miért,
De olyan jó voltál, mert rendben volt minden,
Ha nem hát döcögött, de ment a szekér,
Lovaim is kezesek voltak.
Bár adtál jót és rosszat.
Nem szóltam, nem kértem- viseltem,
Hisz talán még te azt mondtad,
Szeretetedb?l adod vállainkra
Er?nkhöz mért keresztjeink,
Melybe irgalmad belé lehelted,
s az kiváló próbája hitünknek tebenned.
Úgy vettem mindent.
A vesztességekkel megküzdöttem.
Adományaiddal, beosztással gazdálkodtam.
Mindig hittem,
Szándékodnak tudatában vagyok,
Azokkal egyez?en cselekszem.
Több köszönetet a tiszteletnél nem adtam
Vasárnaponként nem tiszteltem meg házadat
Befizethettem volna a pártbért
Olykor hiábavalóságból nevedet számra vettem
Elnézést és bocsánat érte,
Más dologról lenne szó.
Kérni most sem
Hajdanán is csak er?t,
hogy viselni tudjam,
mit a kezedben óvott sors rám kimért.
Viselésében megfáradtam.
Uram, kérlek, vedd vissza az én látásom.
Mint apró cseppet, pipettádból
E szörny? habok közé elejtettél,
Úgy hívnak önsorson túl látás,
Adományod mostanra teherré lett,
Mindenkit kell látnom, érzékelni, éreznem
A béklyóban feszül? húsát a taglóra váró marhának,
És a mészárosok sújtásra emelked? karjait,
A prédaállat szemével,
Miért kell látnom?
Te hallhatsz,
Én csendben nyögök,
Éltem eléd vetett,
Rögtön jövök,
Hogyha meghívsz,
Gyenge vigasz.
Apám, Anyám,
Szótlanul egy temet?be,
Óh – Jahwe!
Engem utolértél,
Veled voltam egy id?ben,
Mikor meg – megszólítottál,
Sötét Angyal,
Az nekem halál,
Bukott ki a többi Angyalokból,
Fehér köpeny,
Zsebkend?…
Igazából ezt nem értettem,
Nincsen vigasz,
Hajrá-hajrá,
De ki az Isten?
Az nem kopasz,
Fel is mondtam látásodra,
Ótestamentum, Újszövetség,
Kanalizált váltásokra,
Mondd el, hol tévedtél?
Jelenségül, – jelen lettél-e?
Vagy csak az igaz szóra,
Kibirkóztál a gyenge hóra,
EGO SUM VIA,
VITA ET VERITAS
Hát most veled vagyok,
Istenem! – egy ember – ki hitehagyott!
Legutóbbi módosítás: 2010.07.23. @ 08:40 :: Molnár Zsolt
