Marthi Anna : Első hajszál

 

 

Írok, mint hasadó fellegekből legördülő idő

Ír száraz utakra nedvesen

 

Írok, mint ajkad ízéről a méz

Lepottyan kövezetemen

 

Írok, mint dús hajból merészen hulló hajszál

Ró csigavonalat a levegőbe

 

Írok, mint csendben ringó tó színén a körök

Arcod fényében megnövök

 

Írok, mint veszélytelen pillanatra törő

Ragadozó perc hadak

 

Írok, mint szemed kékje nyílik

Óceán-mezején

 

Írok, mint leakasztott kabát gombja

Pottyan öregségem ölébe már

 

Írok, mint határtalan magány

Reméli mára a holnapot

 

 

 

1995.12.24.

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1327 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak