Úgy döntöttek, ma is megspórolják a főzésre szánt időt, energiát, sőt a reggelit is. Így már délelőtt 11-kor elindultak a tegnap felfedezett közeli miniatűr gyorsétterembe. Finomakat lehet itt enni, nagyon is kedvező áron. Hagyományos házias ételeket, a gyorséttermekben szokásos frissensülteket, valamit egy-két egzotikusabbnak számító különlegesség is van a választékban, mint például egyiptomi pulykaragu vagy indonéz tészta. Beleszerettek a helybe, abszolúte nekik való – erős fűszerezés, szabadon fogyasztható kenyér.
A tulaj, aki egyben kiszolgál is, rendkívül közvetlen figura, látszik, jó érzékkel rendezte be, és ügyesen menedzseli a kis éttermet. Van etetőszék, a kisgyermekesekre gondolva, van nyugdíjas- és diák-kedvezmény, vannak szabadon cserélhető könyvek és apróbb gyermekjátékok, amelyeket szintén lehet cserélni. Úgy mesélte, a nyitás utáni első napokban, a hátsó udvarban – ahová a szemetet szokta kivinni – talált egy nylonzacskónyi könyvet. Könyvet márpedig nem dobunk ki, tehát behozta az étterembe és kitette egy addig funkcióját kereső polcra. Majd kialakult a cserebere-rendszer, szabadon választható és elvihető bármelyik könyv, ha hoznak helyette másikat.
Nekiláttak az ebédnek, sűrűn dicsérgették – csak úgy halkan, egymás közt – a finomságokat, elbeszélgettek a tulajjal, szóval rendkívül kellemesen telt az idő. Megzavarta azonban ezt a hétköznapi idillt a fentről egyre hangosabban hallatszó gyereksírás. Először várták, hogy a lejárati lépcsőn egyszer csak megjelenik egy család, hogy érthetővé váljon a szituáció, majd azt találgatták, hogy talán akadt valami gubanc odafönn, hiszen egy táskákkal, babakocsival felszerelkezett kisbabás családnál ez gyakorta előfordul. Talán kiesett a cumi vagy túrórudi-eltiltás lépett életbe ebéd előtt, netán aktuális a pelenkacsere. Hétköznapi dolgok volnának ezek is – valószínűleg most vonja fel a kedves olvasó a szemöldökét, kételkedve e dolgok jelentőségteljes voltában -, ha nem épp egy, mondjuk ki, kocsma alatt helyezkedne el az étkezde. Szóval, hiába, a család a síró babával csak nem akar megjelenni.
A lépcsőn felfelé menet még épp azt vitatták meg:
– Biztos itt fent ragadtak.
– Ugyan már, kisgyereket kocsmába… az ki van zárva!
Pedig nincs kizárva. Amint felértek, meglátták az odalent hiányolt családot. Apuka szorgalmasan eteti a játékgépet, anyuka szorosan mellette állva szurkol neki, cirka féléves ordító csecsemővel a karján. A füstöt csak azért nem lehetett vágni, mert a majd’ harminc fokban tárva-nyitva voltak az ajtók.
Valahogy megkeseredett a szájukban az utolsó, még hazavinni kívánt, íz. A gasztronómiai-kulturális élmény pedig kavargott a fejükben, gyomrukban – a valóság felkavarta az idillt.
Legutóbbi módosítás: 2010.07.09. @ 16:42 :: Kovács Ágnes