Böröczki Mihály - Mityka : Verstanaim

Sohasem hittem el, hogy tudok írni,

a ceruza volt, akit megkerestem,

a hegye olyan nagyra tudott nyílni,

hogy szirmait a papírra szerettem.

 

Így esküdtünk hűséget mind a ketten,

ő tanított meg örülni és sírni,

a fáját mindig óvatosra nyestem,

hogy tudjon engem holtomig kibírni.

 

A nyomtatott vers sem volt épp idilli,

és nem kísérte semmi olyan hír, mi

a napkorongig röptette a kedvem,

 

de olyan jó volt betűimmel vívni,

és legyőzötten friss levegőt szívni,

hogy minden fehér lapon újra kezdtem.

 

*

 

És Istenem, a legkímélőbb bölcső,

csak lökdösött és bizonygatta lágyan,

ha írsz fiam, még sosem leszel költő,

csak olyan, mint az ember általában.

 

A te világod új világot köt, sző,

de én öregszem, fárad már a lábam,

az ébrenléted egy-két emberöltő,

hát éppen annyit ballaghatsz utánam.

 

A szóra hallgass, helyetted is dönt ő,

a te szándékod mégse neked döntő,

nem lámpa vagy, csak lámpás a világban.

 

Lehetsz öröm, a végső kortyot töltő,

a végítélet napján a köszöntő,

de csöpp se vagy az utolsó pohárban.

Legutóbb szerkesztette - Böröczki Mihály - Mityka
Szerző Böröczki Mihály - Mityka 1003 Írás
1946. Vaszar. Gyönyörű gyerekkor. Iskola. Szeged. Felhőtlen fiatalság. Érettségi. Budapest. Műszaki Egyetem. Kemény kitartás. Diploma. Pápa. Dac és hit. Neki az Ismeretlennek. Vasút. Versek. Vonatok. Pályagörbület. Végállomás. Szombathely. Napilapok. Hetilapok. Folyóiratok. Önálló kötetek. Fénytörések. Vadkörtefák. Vesszőfutás. Antológiák. Ünnepek. Hétköznapok. Két gyerek. Befejezés. Kezdés. Új élet. Szerelem. Öröm. Harmónia. Jegenyék. Stációk. Végtelen út. Vagyok. Tűnődöm. Létezem. Élek. Írok. Anyám templomba jár. Szeretem a vadkörtefákat.