Horváth István : TAVASZ – VÁRÓ

2009.09.13. Horváth István Vers 7
Print Friendly, PDF & EmailNyomtatás

TAVASZ

 

ég

dacosan

szilajon

vonzza szemem

s követhetetlen

elhal és kél újratör fel magasba

szikrázó szeme

mint csillagok

mintha élne

pirosló vére

úgy lobog

 

VÍZ

 

szivárgó

áradó

völgy mélyén

megnyugvó

Nap fényre

illanó

életet

hordozó

minden réstbe

töltő

harmatban

könnyekben

rejtőző

ős erő

 

 

Legutóbbi módosítás: 2009.09.13. @ 08:42 :: Horváth István
Szerző Horváth István 126 Írás
Horváth István vagyok. Műszaki végzettségem van, de nem vagyok technokrata. Sőt. Tizenöt éve, hogy írok. Azóta számomra színesebb, gazdagabb lett a világ. De inkább versben folytatom... NEM VAGYOK ÉN ÍRÓ... Nem vagyok én író csak olyan afféle, maga sóhajából, sehová sem való, ki-gondolom-formán, ritmusra tátogó. Ki bennem fölsejlik, ne vedd kérlek zokon, nem lehet mindenki jóbarát vagy rokon. Óvjad kezem s lábam zörgő magányomban, egyik rögeszmémet, másikra ne váltsam. Ha így is elfogadsz, ilyen kérgesedten, ima s kérés nélkül, áldjon meg az Isten.