Szendrői Csaba : életkert

 

Alszom.

Egy vékonyka szeletét a múltnak sózatlanul

párnám alá hajtom,

rátelepedem, mint macska a lócára,

puha fürtjeit a Mostnak ujjaimmal csavargatom,

kényeztetem kényszerét a kusza Lesznek,

és paradicsomi

hangulaton át, édesgetek édent neked,

hamm’, Éva Ádámba harap,

visszakaptalak, és lám semmi b?n.

Megnyugodtam.

 

Alszom.

Négy fal, semmi más. A szemközti pont a

mögöttem lév? mása,

ez most kivételesen Isten fohásza hozzám,

én türelemmel végighallgatom, le sem tagadhatom,

újra dagad a kebel,

ajkaimra Ámor mámort lehel, üdít?n pezseg,

ujját emeli fölém: – vigyázz,

bólintok, ott leszek, megteszem,

megnyugodtam.

 

Alszom.

Álmomban éberen figyelek rá fel ne ébredjek,

most talán nincs is olyan,

maga a reggel elszaladt, hála neked,

neked leszek minden reggel álmos félhomályban,

míg csillanó szem a

csillanó szemet nem látja, látod itt vagyok,

el sem nyomott az álom,

sírásig vagy a sír ásásáig szeretném,

megnyugodtam.

 

Legutóbb szerkesztette - Szendrői Csaba
Szerző Szendrői Csaba 262 Írás
Csendben akarok lenni, de csak beszélek, néha beszélni akarok, olyankor hallgat a lélek, néha tekerem a szót is, néha csak elszívom a mondókám, néha csak gitározom az izomrostjaimon, olykor kísérem is gordonkán...