H.Pulai Éva : Pedagógusnap

Magyarországon június els? vasrárnapja

 

„A gyenge tanár panaszkodik, az átlagos elmagyaráz, a jó tanít, a kiváló tanár pedig lelkesít.”

H. Narasimhaiah, indiai fizikus, tanító, szabadságharcos

.

A pedagógusnap igazi globális ünnep, annak ellenére, hogy országonként eltér? id?pontokban ünneplik meg.

Az UNESCO és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 1996-ban ezen a napon fogadta el a pedagógus jogokról szóló, 150 paragrafusból álló határozatot. Magyarországon 1952. június 78-án ünnepelték el?ször ezt a napot, s ez alkalomból adták át a kiváló tanítói és tanári okleveleket az ország legjobb pedagógusainak.

Végigtekintve a különböz? nemzetek pedagógusnapjait vajmi kevés összefüggést találunk az id?pontok között. Magyarságon június els? vasárnapján szervezik a pedagógusnapot, Törökországban november 24-én, az Egyesült Államokban május els? teljes hetének vasárnapján, Kínában szeptember 10-én; a sort persze a végtelenségig lehetne folytatni. A pedagógusnap kiválasztása általában egy jelent?sebb, az oktatás terültén kiemelked? személy munkásságának állít emléket.

Szintén meglep?en hangzik, hogy akad olyan ország, ahol a pedagógusok köszöntése egyben munkaszüneti nap. Tajvanban szeptember 28-án tartják az ünnepet, amely egyben Konfucius születésnapja is.

 

Forrás: unnep.eu

 

 

 

Kányádi Sándor: Kicsi legény, nagy tarisznya (részlet)

 

Horgasinamat verdes?
tarisznyában palavessz?,
palavessz? s palatábla…
Így indultam valamikor,
legel?ször iskolába.

Le az utcán büszkén, bátran
lépdeltem a tarisznyámmal.

Hova viszed, ugyan biza,
azt a legényt, te tarisznya? –
Tréfálkoztak a feln?ttek,
akik velem szemben jöttek….

 

Részletek Benjámin naplójából

 

A jó tanárok

 

Lehet, hogy úgy t?nik, hogy a diákok egyetlen tanárt sem kedvelnek, de ez a feltételezés nem fedi a valóságot. Néhányukat már-már szeretjük. Remek érzés, amikor például az ember az osztályf?nökével jó kapcsolatban van. Nagyon megnyugtató, hogy van egy tanár, aki nem automatikusan azt feltételezi, ha panaszkodok neki, hogy valótlant állítok. Mások úgy meg tudják találni a közös hangot velünk, hogy egy-egy óra már egészen élvezetessé válik. Nagyszer? egy olyan órára visszagondolni otthon, amit élveztem és közben tanultam is valamit.

Ezek a pedagógusok remekül fegyelmeznek, de senkit sem aláznak meg. Érdekesen tanítanak, így az óra nem a túlélésr?l szól. Kiegyensúlyozottnak látszanak, és végül, de nem utolsósorban, nem vezetik le rajtunk a feszültségüket. Azokat a tantárgyakat, amiket ?k tanítanak, mindenki szívesen tanulja, és általában tudja is. Az ilyen pedagógusból persze alig van, és ez elég szomorú. Lelombozó, amikor arra gondolok, hogy pillanatnyilag csupán a tantárgyak töredékét tanítják ilyen tanárok.

Jó tanár is sokféle van. Legf?képpen a diákokhoz való hozzáállásuk alapján lehet megkülönböztetni tanítási stílusukat. Én két csoportra tudom osztani ?ket.

.

Mit?l jó?

.

Közel engedi magához a gyerekeket

.

Nem biztos, hogy mindenki egyaránt pozitívan gondol arra a tanárra, akit a gyerekek szinte már családtagnak tekintenek. Szerintem ez nagyszer? dolog. Tapasztalataim szerint az osztályf?nökök szoktak leginkább tör?dni a saját osztályukkal, de persze vannak kivételek. Mivel a tanárok ismerik egymást, így tudnak is segíteni a gyerekeknek a konfliktusok megoldásában. A diákok szeretik elmondani problémáikat más pedagógusokkal kapcsolatban, és egy bizonyos id? után ez természetessé válik. Egy ilyen tanár órája kellemes id?töltés (ha lehet így mondani). A tanulók felszabadultak, de mégsem zavarják meg az óra menetét. Megvan a felek között a kölcsönös tisztelet. Az órán gyakran helyet kap a humor, ami nagyon üdít? tud lenni. A tanár is érzékelhet?en jól érzi magát, ami talán a legfontosabb, mert ez mindenre hatással van.

.

Képes tekintélyt parancsolni

.

Ez els? hallásra egy rossz tanár tulajdonsága is lehetne, de igazából nem az. Ha rossz tanárokra gondolok, gyorsan rájövök, hogy valamilyen szinten mindegyikük elvesztette a tekintélyét (az is, akit?l mindenki fél). Egy tekintélyt parancsoló tanárra mindenki felnéz. Nem úgy szólunk hozzá, mint aki egy szinten van velünk. ? az, aki mindent tud a tárgyáról, és mindenben segít is. Magyarázatai benne ragadnak az ember elméjében, és nem kell kétszer megtanulni ?ket. Ha beszél, mindenki figyel, amennyire csak tud, mert neki minden szava értékes információ. Általában sok érdekes példát hoz fel az óráján a tananyaggal kapcsolatban, így még jobban érthet?, amit mond. Egy ilyen tanárnál nincs helye a humornak, de nem is hiányzik. ? nem úgy kezel már, mint egy gyereket, hanem úgy, mint egy feln?tt embert. A legtöbb diáknak sokat jelent, ha így állnak hozzá (ez f?ként a középiskolásokra jellemz?).

Mindenkinek a szerencsén múlik, hogy milyen pedagógusokat kap. Biztosan minden iskolában más a helyzet. Sajnos a gyerekek nem maguknak választják meg a tanáraikat. Lehet, hogy valakinek pont az lenne a jó, aki a másiknak rossz. Egyre többször érzem (és egészen biztosan más is érzi), hogy néhányan nem igazán akarják átadni a tudásukat, éppen ezért egyre nagyobb kincs az olyan tanár, aki szereti, amit csinál.

 

 

 

Kosztolányi Dezs?: Tanár az én apám

 

Tanár az én apám.Ha jár a vidéki

városban, gyermekek köszöntik ?sz fejét,

kicsinyek és nagyok, régi tanítványok,

elmúlt életükre emlékezve, lassan

leveszik kalapjuk. Mint az alvajárók,

kik másfelé néznek. Hentesek. ügyvédek,

írnokok, katonák s olykor egy országos

képvisel? is. Mert nagy az én csládom.

Nagy az én családom. Kelett?l nyugatig,

nyugattól keletig. Nagy a mi családunk.

Mikor vele megyek, fogva öreg karját,

vezetve az úton, a szívem kitágul

s szívek közt énekel elhagyatott szívem.

Az én édesapám az emberek apja

s én az embereknek testvére vagyok.

 

 

 

 

 

 

A jó tanár nagyon ritka, én is csak egy ilyet ismerek.

 

Egy jó tanár ismerje a diák erényit, és gyengéit egyaránt. Egy jó tanár az osztály összes tagjának beszéljen, és ha kell, akkor egy-egy gyereknek külön is. Tanítása legyen érthet?, tömör és összefoglaló. Egy-egy témáról tágabban térjen ki, amelyek kés?bb még a diák el?nyére válik.

A gyengébb tanulókkal külön is foglalkozzon korrepetálás keretében. Ha teheti, tegye érdekessé az órát, melyet a diákok majd szívesen fogadnak. A jó tanár próbálja fegyelmezni az osztályt, bár ez két esélyes. Osztályozása legyen igazságos, de ne túl engedékeny. A tanár értsen a gyerekek nyelvén és legyen beszélget?partnerük.

Legyen jó szervez? és intézzen kirándulásokat az osztálynak. Képviselje az osztályt és álljon ki érte. Hallgassa meg a gyerekek véleményét. Mindig figyeljen a jó osztályközösségre.

Az ilyen tanár nagyon ritka, én is csak egy ilyet ismerek.

.

K. Z. 14 éves

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:40 :: H.Pulai Éva
Szerző H.Pulai Éva 1146 Írás
A H. a nevem előtt, csak egy megkülönböztető jel, hogy ne keveredjenek össze a hírösszeállítások a firkáimmal. *Pulai Éva