kisslaki : A Flóra napi ünnep II rész

Kezdődik a haccacáré *

 

 

Mikor a harangszó végigkondult a falu felett, s elgurult a hang a legtávolabbi szérűig is, már legtöbben szedelőzködtek hazafelé. Csapó Jani is leakasztotta a fáról az ebédes tarisznyát, Julis felesége meg a legvastagabb ágról a gyereket. Őkelme fentről lógott egy abroszba kötve, mint egy török basa, hogy csak keze-lába kapálózott ki a szabadba. De most, mikor az anyja érte nyúlt, dühösen forgatta gülüszemét, mert nem akart lejönni, hiszen olyan jólesett neki odafenn a magasban, ahogyan a szél hintáztatta az ággal, s még nótát is dünnyögött hozzá. Lassan azért ők is felcihelődtek s elindultak; hátha mégis aprót szór az a titkár. — Az asszonyt mindenesetre elküldi — gondolta Jani. Ahogy elérték az országutat, besorjáztak a többi közé s fáradt, lassú járással vonultak a falu felé.

A Főtéren Berger úr is a harmadik harangszóra zárta a patikáját. A pokolba kívánta a vasrács lakatját, mert nehezen forgott a zárban a kulcs. Mindig ilyenkor, záráskor jut eszébe, hogy egy csepp olajat hozzon Markovicstól. Pedig a vegyesboltja itt van a tér másik oldalán, nem messze a kastély díszkapuja mellett. — Na! Végre sikerült. — A hátsó ajtón még visszament a patikába. Meghúzta a fehér lombikot, amit a kisszekrényben tartott kulcs alatt. Sétapálcáját kezébe vette, egy pillantás vetett a tükörbe, s a kiskefével rendreutasította deresedő bajszát. Szolidan meghintette magát szagos vízzel, s kisétált a térre. Remélte, hogy a doktor elhozza a feleségét is.

A postát nem kellett becsukni. Ma ki se nyitott. — Minek? – gondolta Jerzsabek úr. A jó hírnek holnap is lehet örülni, a rosszal meg minek sietni? Meg különben is, jólesett még az ágyban lustálkodni és az is, mikor Terike a szomszéd faluból — ki náluk szolgált —, ágyba hozta a boros teát. Később a kislány, csak úgy a takaró alá nyúlva megmasszírozta ritkán használt izmait, hogy a postamester elfelejtette, hogy már negyven éve nős, és a felesége most csak a bütykeit ment áztatni Hévízre.

A posta mellett a húsbolt csak este nyit. Draskovič hentesmester, napközben a környező barompiacokon vágni valóra alkuszik, amit másnap kimér a faluban. Flóra grófnő kedvéért meg nem hagyhatja egyedül az apját a vásárban, mert az öreg, még egy malacot sem tudna hazaszekerezni.

 

*

 

A kastély előtt már gyülekezett a népség, katonaság. A gyerekek ordibáltak, verekedtek, játszottak s bebámultak a kocsma udvarába, hogy nyer-e az apjuk a kuglinál? Várták, hogy már kapatos legyen; mert akkor könnyebben lehet pár fillért kikunyerálni a bukszából. Néhány gyerek, akik szerencsés csillagzat alatt születtek s szert tettek egy kis apróra, már elnyargaltak a vegyesboltba, fütyülő cukorsípért, nyalókáért, meg mindenfajta drágaságért, amivel a kétkrajcáros pult, rogyásig volt rakva. Markovicsnak volt annyi esze, hogy nem zárta be a boltot, hiszen amúgy is itt van az üzlete a kovácsoltvas főbejárat közelében. Akkora volt a forgalom, hogy a pult mögé beállította az egész családot; — s adja Isten, hogy tényleg legyen aprópénzszórás, hiszen nagyja úgyis hozzákerül.

— A gyerekderék gyorsabban hajol a földre.

A falu előkelősége korzózott a platánsor árnyékában, vagy a fáradtabbak, az „Angol Királynőhöz” címzett vendéglő kertjében üldögéltek sör mellett. Feltűnően, feltűnés nélkül mustrálgatták a sétálgatókat; a kimenős szerelemre vágyó bakákat, a sokszoknyás copfos süldőlányokat és az őgyelgő párokat, kikről tudta a falu, hogy maholnap már egybekelnek.

Berger úr meg fellegekben járt a boldogságtól, mert a doktor felesége is ott volt dagadt férje oldalán; és igenis, nem káprázat, a hölgy kétszer is intett neki a legyezőjével. Éppen Alfredo bábjátékos bohózatán mulatott — vagy drámáján? —, mikor az állatian brutális férje, tovább vonszolta a kinematográfus bódéja felé. A mennyei lény azért mégis lopva visszanézett rá, és kis fehérkesztyűs kacsójával mintha még intett is volna neki, és úgy tűnt, hogy szívvágyó búcsú gyanánt, még egyszer rámosolygott a drága. Igenis! Neki szólt a mosoly! Azért maga mögé nézett. Tényleg, nem állt ott senki.

 Mikó kertész Újlakról átzavarta feleségét egy bödön, forró főttkukoricával. Mivel Márkus atya időközben lement a térre, az asszony megkínálta egy zsenge új terméssel, de az még olyan forró volt, hogy gyorsan a reverendája ujjába csúsztatta. Az énekkar a tanító nénivel még egyszer elpróbálta az üdvözlő dalocskát. A kövér orvos is odaért a dal végére, s megsimogatta egy szőke kislány fejét. — Megnyugodott. — Tényleg nem volt tetves. 

Így állt a bál röviddel négy előtt. 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:30 :: kisslaki
Szerző kisslaki 251 Írás
Majd ötven éve élek Németországban. Véletlenül. Alapítástól itt vagyok. Jó, hogy jó társaságba kerültem.Tisztelettel, Kiss lászló kisslaci@t-online.de