Eszter a mosdó felé tartott. Mégsem kellett volna eljönnie erre a jótékonysági bálra! Minden apróságon elsírja magát, pedig neki csak mosolyognia szabad hivatalosan. A férje a cég vezérigazgatója, úgy illik, hogy a felesége a sikert és a boldogságot prezentálja mellette. Még jó, hogy itt van ez a kis aranyselyemmel bevont szemüveg, ami mögé elrejtheti arcát; de így is folyton felismerik.
– Nahát, Eszter! De jól nézel ki! Láttam, Barna még mindig remek formában van!
– Nahát, Eszter! De jól nézel ki! A gyerekek jól vannak?
– Nahát, Eszter! Te évr?l-évre szebb vagy!
Mosolyra húzott szájjal biccentett, és továbbsietett. Legalább a mosdóig bírja ki!
Mikor végre magára zárta az ajtót, letette báli szemüvegét, lehúzta a ruhához tartozó hosszú aranykeszt?t, megnyitotta a csapot, és elszántan fürdette arcát a hideg vízben. Megkapaszkodott a mosdó szélében, nagyot sóhajtott és belenézett a tükörbe. Gy?lölte magát, amiért képtelen elrejteni a fájdalmát. Ez már nem is ?. Mintha egy összegy?rt fényképr?l pillantott volna vissza valaki a tükörb?l.
– Kérsz gesztenyét?
(Még csak két hónapja!)
– Még sosem ettem gesztenyét.
(Pontosan emlékszik a kövér gesztenyeárus mosolyára.)
– Tényleg? Még soha? Ó, milyen megtisztel?! Velem veszíted el gesztenye-szüzességed. Egy nagy adag sült gesztenyét a hölgynek!
(A közelben verkli szólt, egy angyalnak öltözött férfi állt a téren, mindenki karácsonyra készül?dött.)
– Nem kell érte fizetni! A szerelmeseknek ma ajándékba adjuk.
(Jól emlékszik Gábor arcára. El?bb elkerekítette a szemét, az árusra nézett, majd fülig ér? vigyorral átkarolta Eszter vállát, és a fülébe súgta: „Látod, ránk van írva, hogy szerelmesek vagyunk. Szeret bennünket a világ!”)
– Szeret bennünket a világ!
– Szeret bennünket a világ!
Eszter fülére tapasztotta kezét, és öntudatlanul felkiáltott:
– Neeeeem! Neeeem!
Elemi er?vel tört ki bel?le a zokogás, mintha csak az alkalmas pillanatot várta volna, hogy rongyként csavarja ki testéb?l az emlékeket. Nem akart többé küzdeni, fel?rölte minden erejét, hogy tartsa magát.
– Meg akarok halni! Meg akarok halni! – ismételte a mosdó alá kuporodva.
– Nocsak, nocsak! Megint egy klasszikus! – a férfi hangja egyszerre volt megvet? és cinikus.
Eszter ijedten törölgette arcát. Hiszen magára zárta az ajtót! Egészen biztos, hogy magára zárta.
Nem mert a fekete ruhás férfira nézni. Rendbe kell hoznia magát! De hiszen határozottan emlékszik, hogy elfordította a kulcsot a zárban.
Az ajtóhoz lépett. Zárva volt.
– Hogy került ide? – kérdezte a fekete köpenyest?l.
– Hívtál – válaszolta a férfi bizalmasan.
Eszter még mindig nem értett semmit.
– Én bejöttem ide, és bezártam az ajtót…
– Ugyanmár, Kedvesem! Ezek lényegtelen dolgok, ha valaki épp meg akar halni.
Eszter most már olyan éber volt, mintha meztelenül hóban fürdették volna.
– Ki maga?
– Ejnye, ejnye! Micsoda kemény hang. Hát illik így beszélni egy igazi megment?vel?
– Vegye le az álarcát! Látni akarom, kivel van dolgom.
A férfi a szemüvegéhez nyúlt, de aztán meggondolta magát.
– Mi ez a bizalmatlanság? Meg akarsz halni, én pedig segítek neked. Csak egy mozdulat és nincs tovább.
A köpeny alól egy szemvillanás alatt el?rántotta kardját, majd az ablakra mutatott vele, mire az szélesre tárult, utat engedve a beáramló jeges leveg?nek. A férfi felpattant az ablakpárkányra, kezét biztatóan Eszter felé nyújtotta.
– Gyere, Kedves! Hiszen ezt akartad! Megszabadulni a fájdalomtól.
Eszter most már látta, hogy ennek fele sem tréfa, de képtelen volt gondolkodni.
– Gyere velem! Elviszlek oda, ahol többé senki nem bánthat, nem csaphat be. Ezt a földi életet nem neked találták ki!
„Szeret bennünket a világ! – visszhangzott Eszter fejében.
– Már megkaptál mindent az élett?l, Kedves! Miért maradnál tovább?
A fekete ruhás férfi most olyan gyengéden nézett Eszterre, mintha értené a fájdalmát. Az igazi szabadító, aki elrepít egy másik világba, ahol nincs több fájdalom.
„Sose kérdezd meg, hogy igaz volt-e, ha most igaznak hiszed!”
Gábor hangja bátorítólag körbelengte.
Néhány másodperc alatt kristálytisztán megértett mindent.
Sosem képzelte el a szerelmet, és most már nem tudja elképzelni másként, csak úgy, ahogy Gáborral megismerte. Pedig a szerelem mindig elképzelhetetlen marad. Ajándékba kapjuk, mint a sült gesztenyét. Ismeretlen az íze, míg bele nem harapsz. Sosem lehet tudni, hol vár ránk, de sosem kaphatjuk meg, ha…
– Maradnék – szólt szelíden. – Igazán kedves önt?l, hogy a segítségemre sietett, de még maradnék.
A fekete ruhás férfi megrántotta a vállát, majd ahogy jött, elt?nt az éjszaka sötétjébe.
Eszter bezárta az ablakot, eltüntette az arcáról a fájdalom nyomait, és emelt f?vel visszatért a bál forgatagába.
Legutóbbi módosítás: 2009.01.15. @ 12:18 :: Pozsa Ágnes
