Javier Marías Amikor halandó voltam cím? kötetében változó témájú, és – valljuk be ?szintén – változó színvonalú novellákat találunk. Van itt minden: gyilkosság, öngyilkosság, nyomozás, szerelem, pornó; de a kísértethistóriák sem hiányoznak. A kötet egyik különlegessége, és szerintem az egyik legnagyobb er?ssége, mégis egyfajta egységesség, egy közös világ, amiben az egymástól független történetek játszódnak.
E közös világ megteremtésének legfontosabb eszköze a kötetben domináló els? személy? narráció. Legtöbbször egy középkorú, spanyol értelmiségi férfi meséli el az eseményeket – kivéve persze a Csak semmi aggály pornófilmes anyukáját. Ám ezt a történetet is szorosan a kötet világához kapcsolja a helyszín, Madrid, a test?r visszatér? motívuma, és az egyik mellékszerepl?, Custardoy, akit egy korábbi elbeszélésb?l, a Befejezetlen alakokból már jól ismerünk. A novellákban újra meg újra megjelenik Párizs, Madrid, London és Barcelona, többször is felt?nnek bizonyos olasz barátn?k, Luisa, a feleség, valamint orvosok, test?rök, cselédlányok és öregasszonyok.
Bizonyos írói technikák is jól körvonalazzák a kötet világát. A narráció rendszerint bels? fokalizációval párosul: van, hogy a narrátor maga a f?h?s, máskor inkább csak az események szemtanúja, küls? szemlél?je. Ezekben a novellákban gyakoriak a rövid kis bevezet? szövegek a történet el?zményeir?l, körülményeir?l, a f?szerepl?kr?l és viszonyaikról. A rövid magyarázatok mindig elhatárolják a narrátort a történett?l, fokozatosan kivonják bel?le, háttérbe húzzák. Marías szövegeiben mégis mindig megmarad a személyes kapcsolat: az elbeszél?t általában barátság f?zi a f?h?sökhöz, ezért aggódik értük, érzelmileg köt?dik hozzájuk.
Az els? személy? narráció és a bels? fokalizáció lehet?séget ad arra, hogy Marías korlátozott képet tárjon az olvasó elé: annyit tudunk csak, amennyit a szerepl?-narrátor tud, és fokozatosan értesülünk az eseményekr?l. Így követjük ?t nem csak felismeréseiben, de találgatásaiban, bizonytalanságában, tévedéseiben is. Ezzel a technikával els?sorban a kötet b?nügyi történeteiben találkozunk, amiket a narrátor általában utólag mesél el, tehát már a végkifejlet ismeretében, minket mégis apránként értesít csak – közben azonban beszúr egy-egy el?reutalást vagy sugalmazást.
Ám bizonyos novellákban, például a Véres lándzsában, vagy Az éjszakás orvosban ezek az utalások félrevezet?k. A Véres lándzsa hemzseg az apró, misztikus elemekt?l, amikre a narrátor fel is hívja a figyelmet, aztán kiderül, hogy ezek teljesen irrelevánsak. A kötet nyitó novellája pedig a sugalmazott erotikus végkifejlet helyett egy b?nügyre fut ki, ám ez nem okoz az olvasóban egy szemernyi meglepetést sem; Az éjszakás orvos vége még így is kiszámítható. Másik példa a fenti technikára a kötet címadó darabja. Az Amikor halandó voltamban a szellem-narrátor szintetikus látásmódjából mi nem részesülünk, csak hírt kapunk fel?le. A fantazma fokozatosan tisztázza csak, mi mindenben tévedett él? emberként, el?rebocsátva, hogy az a perspektíva, amib?l elmeséli az eseményeket, téves, és utólag korrigálni fogja. Személy szerint engem jobban érdekelt volna a szintetikus látásmód, mint a mindentudás és mindenlátás keservének írói bemutatása, de ezt nem kísérelte meg a szöveg.
Vannak azonban olyan novellák is, amik nem a fabulára, hanem bizonyos lelki folyamatokra, filozófiai kérdésekre, esetleg az élet és a m?vészet közötti párhuzamokra (Befejezetlen alakok) koncentrálnak. A Minden rossz visszatérben például az els? sorokból értesülünk a f?szerepl? haláláról, tehát a meglepetés nem játszik szerepet, helyette viszont egyfel?l a f?h?s bels? küzdelmei kerülnek a középpontba, másfel?l az írófigura megkett?zése és szembeállítása. A lelki szenvedések bemutatása nem belülr?l történik, mint egykor, a szentimentalizmus és romantika korában, hanem kívülr?l, egy küls?, „egészséges” szemlél?n keresztül. Ez az alaphelyzet eszünkbe juttatja a szenved?, ihletett zseni és az elégedett, földhözragadt értelmiségi jól ismert párosát – gondoljunk csak Thomas Mann Doktor Faustusára vagy Julio Cortázar Az üldöz? cím? m?vére. Maríasnál azonban kérdéses, hogy valóban zseniális-e az ideggyenge író. Gyanús eltérés Leverkühn-höz és Johnny-hoz képest, hogy Marías f?h?se írói munkájában borzasztóan precíz és alapos, igazi elismerést pedig senkit?l se kap. Ez a kétség újraértelmezi a jól ismert szituációt, és kiemeli a novellát a kötet síkjából, annak ellenére, hogy a m? befejezése irodalmilag nem túl jelent?s.
Végezetül ebbe a kategóriába tartozik a kötet legkiemelked?bb alkotása is, A bizonytalan id?ben. Érdekes módon a történet f?h?se egy Szentkuthy nev?, kitalált magyar focista. A futball témája adva volt, hiszen – mint ezt Marías is elárulja az el?szóban – a novella megrendelésre készült, és ez volt a kötelez? motívum. Viszont miért pont magyar, és miért pont Szentkuthy a neve? Marías a központi figurát Puskás, Kubala, Kocsis és Czibor utódjának nevezi, amivel a futballtörténelem egy bizonyos korszakához köti, és egyben egy idegen kultúrához is kapcsolja: ? a külföldi csoda. Még a nevét sem tudják kiejteni, ezért Kentucky-nak becézik, esetleg Sültcsirkének – egy számukra ismer?sebb idegen kultúra nyomán. Igen ám, de nekünk többet mond ez a név egy kis szójátéknál: mi tudjuk, hogy ki volt Szentkuthy Miklós.
Így hát a magyar olvasónak bizonyára jól esik a magyar foci h?skoráról olvasni, amit egy magyar író neve fémjelez a m?ben, de ett?l még persze nem lenne jó a novella. A címben szerepl? bizonytalanság kett?s értelmet nyer a szövegben: egyfel?l utal az akarat bizonytalanságára, másfel?l a küszöbön álló dolgok bizonytalanságára – arra a szakadékra, ami elválasztja ?ket a megvalósult dolgoktól. Szentkuthy egy fiatal lány igenl? akaratának áldozata lesz, mert ? nem tud ezzel szembeállítani egy másik igenl? akaratot. Ám ez nem elég a boldogsághoz, és a küszöbön álló dolog, a lövés, mégis bekövetkezik, ahogyan a labda is átgurul a gólvonalon – még ha megállításával a focista egy pillanatra meg is mutatta a két oldal között tátongó mélységet.
Az eddigiekb?l talán kiderült, hogy vannak a kötetnek kimagasló teljesítményei, összességében mégis középszer? és érdektelen írások gy?jteménye. Ezen a tehetséges, fiatal fordítónak (Kutasy Mercédesz) sem sikerült változtatnia, aki bravúros megoldásokkal gyönyörködteti az olvasót, és méltó tolmácsa Marías „elegáns, de nyelvileg nem túl komplikált” prózájának. Ám talán éppen az említett elegancia megtartása miatt válik id?nként mesterkéltté a magyar szöveg. Az „a csudába” kifejezés például elég hiteltelenül hangzik egy pornófilmezésre kényszerült édesanya szájából, szemben az eredeti „vaya” (ugyan már/menj már) fordulattal, ami teljesen hétköznapi spanyolul). A túlzott szövegh?ség okán is találkozhatunk természetellenes szó- és mondatfordulatokkal: a bakancska [botitas] szó magyarul igencsak sután hangzik, bizonyos mondatok pedig nehezen értelmezhet?ek a spanyol mondatszerkesztés megtartása miatt.
A kötetet maga Marías válogatta össze, els?sorban felkérésre készült írásaiból, és ez – bárhogy tagadja is a szerz? – meglátszik rajtuk. Félreértés ne essék, nem holmi isteni sugallatot hiányolok bel?lük, amit Marías az el?szóban kifiguráz, ám novellái sokszor üresek, mondanivalótlanok, esetleg rosszul megírtak. A felvillantott írói technikák gyakran nem bontakoznak ki, nincsenek végigvezetve, pedig regényeib?l kifejezetten technikás íróként ismerhetjük meg. Tamás Etelka például A szívem fehérr?l írt recenziójában a m? id?struktúráját emeli ki: „Javier Marías A szívem fehér idejét a kronologikusan, egymásutániságában építkez? történetek id?rendjének megbontásával teremti meg. Az ok-okozati viszony lehetetlenné válik, az id? telését függeszti fel. Mintha az elbeszélésmód, illetve narrátori hang szerint különböz? els? és a következ? fejezetek közötti rés megszüntetését akarná betölteni”. Talán a novella, rövidségénél fogva, nem ad kell? teret Marías technikai tudásának bizonyítására. Ezt sugallja az is, hogy a kötet legsikerültebb darabjai hosszabbak az átlagnál. Ahogy M. Nagy Miklós is kifejti, Marías nem afféle bohó írózseni: „már tizenhét éves korában túl okos (a filozófus papa káros hatása?), már ekkor sem találja az ösztöneit (vagy már ekkor el tudja rejteni ?ket) – gondoljunk csak bele, hogy mit m?velt volna a Farkasvilág alapötletével egy ösztönösebb tehetség: szadizmus, pornográfia, burleszk, bármi az eszébe juthatott volna… A maríasi szöveg, mivel nem tud – bár néha görcsösen szeretne – varázslatos lenni, megpróbálja a tökéletességet célba venni”. Er?ssége tehát a csiszoltság, a megszerkesztettség, a diszkrét stílus, a visszafogottság. Erre azonban nem bizonyult megfelel? terepnek a novella m?faja. A kötet – összességében – szépirodalomnak középszer?, szórakoztató irodalomnak pedig nem elég kegyetlen, mocskos, izgalmas…egyszóval nem elég szórakoztató.
Javier Marías (Madrid, 1951-) spanyol író, m?fordító és publicista, 2006 óta a Spanyol Királyi Akadémia tagja. Írói pályafutását a Novísimos irodalmi körben kezdte, novellák írásával, ám hamarosan áttért a regény m?fajára: 1970-ben írta meg els? regényét (El dominio de los lobos), ami magyarul is megjelent Farkasvilág címmel, Benyhe János fordításában. Ezt további regények követték, melyek közül kett? magyarul is megjelent: A szívem fehér (Corazón tan blanco) Mester Yvonne fordításában, és Holnap a csatában gondolj rám (Mañana en la batalla piensa en mí) Pávai Patak Márta tolmácsolásában. Hazájában regényei mellett számos publicisztikai írása és néhány novellája is napvilágot látott. M?vei több jelent?s díjban részesültek, valamint 34 nyelven, 44 országban jelentek meg, nemzetközi hírnevet hozva szerz?jüknek. Érdekes módon azonban hazánkban – és erre Pávai Patak Márta is utal – nem aratott olyan elsöpr? sikert, mint mondjuk Németországban. A három magyarul is megjelent regény nem keltett különösebb visszhangot sem a kritikában, sem az olvasók körében. Egy-két könyvajánlót és recenziót leszámítva néma csend és felejtés övezi. Valószín?leg ezért is nem jelent meg újabb regénye magyar fordításban 2001 óta, és talán ezért kínál az Európa Kiadó 2008-ban éppen a – jóval kevésbé ismert – novelláiból ízelít?t a magyar közönségnek.
Forrás: prae.hu – Szalai Zsuzsanna
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:34 :: H.Pulai Éva