kusza fürjein
?sz fejének
lecsúszott diadém
kétes fénye,
tán nem mosta
vagy egy éve,
letarolta holmi depresszív
öntudat,
vagy skizofrén én,
ki? én?-
lábain mamusz,
otthonkán bús rózsaszál
otthonosan konyul
zsírfoltos otthonán,
nem üt el a tapétától,
csak rátol
még egy lapáttal,
míg a reggeli Corega
után matat,
mely fogsorát tapasztja,
tükörbe néz
a beste,
zsémbesre érlelte
már az élet,
teste megfakult,
s?t mi több,
sárgára barnult,
akár a fotó –
irigy,
görbebotján sorban
kilenc
macska girhenc
gereznája
pihen,
kés?bb talán
kilöttyent egy kis olajat,
had fogjon az öreg
Kovácsné
talajt a verandán
s ? vigyorog majd randán
s mi értelme vón
a napnak,
ha ma még
három vején
nyelve nem csattant,
gázórásnak,
ráköti a fázist a cs?re,
hadd kapjon rángást,
kis id?re,
nyögjön legalább
ha viszi a nyögdíjt,
süt kés?bb pogácsát
az özvegy Ferke bának,
kiverte úgyis az öreget
a bánat,
mióta az asszony lelépett
a klubban egy
százévessel,
ki vitte táncba
jobban,
vagy talán az ágyba,
tudja a kánya,
de majd lesz ?
gyógyír,
kivénhedt kanapén
méhviaszos
pol(í)r,
nem hiába mondom,
alig tud
túlleni
a sok napi
gondon.
elrágódik
hajnalig
néhány pletyka-
-csonton.
