Életkép egy redakcióból.
A redakcióban csendben ültek a szerkesztőségi tagok, mert éppen egy véleményes ügyben fejezték be a vitát. Történt ugyanis, hogy megjelent egy cikk a lapban, amely mintegy átvilágította a lap történetét, jellegét, és publikációs gyakorlatát, számos tényadat és néhány következtetés révén.
Minden rendben volt, de most beütött a mennykő, mert a cikk szerzőjétől érkezett egy levél, amiben kifogásolta a szerkesztőség és a megjelent írás viszonyát.
„Tisztelt Szerkesztőség”!
Megjelent cikkemet sokan elolvasták, számosan fűztek hozzá véleményt, többségében egyetértő alapállásban. Meglepő (de számomra nem mulatságos) tény, hogy a SZERKESZTŐSÉG EGYETLEN TAGJA SEM NYILVÁNULT MEG a cikkel kapcsolatban.
Nem tudván, hogy mi lehet ennek oka, mi lehet a háttérben, a magam módján /mintegy folytatva a cikkben elkezdetteket/, megpróbáltam elemezni ezt a hozzáállást, és azt, hogy ez valamiféle tudatos álláspontnak tekinthető-e, vagy véletlennek?
Mi lehet tehát az oka annak, ha egy a szerkesztőség hallgat?
a) Lehetséges, hogy nem tudtak a cikk megjelenéséről? Ez nem lehetséges, mert csak lektorált írások kerülhetnek fel a lapba, tehát legalább egy szerkesztőségi tag mindenképpen tudott az írás megjelenéséről.
b) Lehetséges, hogy nem olvasták el a cikket? Ez lehetséges, de akkor
– vagy azt jelenti, hogy nem kísérik figyelemmel a lapot, a megjelent írásokat, és ez bizony meghökkentő lenne, mert akkor mit szerkesztenek?
– vagy érdektelennek tartották a témát, ami furcsa lenne, mert hiszen a lap átvilágítása az egyszerű olvasók számára csak érdekes, de a szerkesztőség számára hasznos is lehet, tehát éppen az lenne az érdekük, hogy megismerkedjenek egy ilyen jellegű írással és gondolkodjanak el a benne foglaltakról.
c) Lehetséges, hogy elolvasták az írást, de nincs véleményük a témában? Ez nehezen hihető lenne, hiszen legalább olyan véleményük biztosan van, hogy „milyen jól végezzük a dolgunkat”…
d) Lehetséges, hogy érdektelen számukra a cikk, nem találtak benne olyan dolgot, amire reagálni akartak volna? Ez elszomorítana, mert ilyen állapot-átvilágítás még nem készült, nyilvánosságra nem került és nem valószínű, hogy a szerkesztőség annyira pontosan ismerné az itteni helyzetet, hogy semmi új elemet nem találtak az írásban. Egyébként a felülnézet soha nem ugyanaz, mint az alulnézet!
e) Lehetséges, hogy nem a téma és nem a cikk érdektelen, hanem a benne foglaltak nem nyerték el a tetszésüket? Ez meglepne, mert az írás konkrét adatokra épült, és semmiféle bántó, pláne sértő megjegyzés nincs benne. Ugyanakkor szól több olyan tapasztalatról, amir?l érdemes lenne valami külön „irodalmi” formában is vitatkozni.
f) Ha viszont tudtak a cikkről, legalább egyikük el is olvasta, sőt vélemény is kialakult a témában, akkor miért ez a némaságba burkolódzás?
Többféle eset lehetséges.
= Ha a mondás szerint a „hallgatás belegyezés”, akkor az utolsó bet?ig
egyetértenek a cikkel. Ez jó, de nem világos belőle, hogy vontak-e le
valamiféle tanulságot!
= Ha a „hallgatni arany” jó tanácsot követik, akkor nem értenek egyet,
de nem akarják ezt nyilvánosan kifejteni. És ez nem jó, mert elszalasztanak egy alkalmat arra vonatkozóan, hogy valamiféle vita alakulhasson ki.
= Ha a „ne szólj szám, nem fáj fejem” véleményt vallják, akkor viszont tartanak egy (vagy több) „visszaszólástól” az ő megjegyzéseik kapcsán.
g) Talán arról van szó, hogy a szerkesztőségi tagok nem szoktak reagálni a megjelent írásokra? Végigböngésztem a lapot ilyen szempontból is. Bizony, jó néhányszor találtam a szerkesztőség tagjai által írt hozzászólásokat. Tehát nem idegen a szerkesztőségről a véleménynyilvánítás! Most nem elemzem azt, hogy ez kiknél és milyen írásoknál fordul elő, viszonylag rendszeresen, akit érdekel, az maga is átböngészheti a listát.
h) Talán nem volt mit reagálni? Mi jöhet ilyenkor szóba?Egyszerű dolgok várhatók el ilyen esetben. PL.
= megköszönni a sok munkát, amit (a szerkesztőség érdekében is) a szerző belefektetett az elemzésbe, hiszen könnyen belátható, hogy ezt a közösség érdekében és nem egyéni érdekből tette. A közösséget pedig a szerkesztőség képviseli…
= vagy jelezni, hogy vannak benne olyan elemek, amelyekkel azonosulnak, vagy továbbá vannak benne olyan elemek, amelyekkel nem azonosulnak. vagy aláhúzni néhány megállapítást, kiemelni fontosabb részeket, esetleg vitába szállni és segíteni tovább tisztítani a nézőpontokat.
= esetleg biztatni a tagtársakat, hogy a jövőben is segítsenek a „tükörbe nézni”, még akkor is, ha időnként a „görbe tükör” kellemetlen dolgokat mutathat!
= esetleg egy fajta „cyranoi” stílusban „orrmonológot” mondani, mintegy humorosra véve a figurát…
Nem boncolva tovább a helyzetet: az a tapasztalatsor, melynek egy része a lap korábbi történetéből „kiragadva” a cikkben megjelent, most tovább bővült a fentiekben leírtakkal. És mit tagadjuk, a szerkesztőség és a tagság viszonya, a cikkek jellege és lektori megítélése egy lap arculatához szorosan hozzátartozó jellemző.
Persze lehet azt is mondani: nem reagáltunk? Na és akkor mi van?
Semmi – mehet erre a válasz. És akkor az átvilágítási metszetek sora tovább bővülhet…
Talán kár, talán nem kár. Ki-ki ítélje meg saját maga!
Tisztelettel a lap egyik (viszonylag rendszeresen publikáló) szerzője. „
Eddig a levél. És a szerkesztőség el?tt most ott a dilemma, hogy mit tegyen?!
Többféle út lehetséges.
= Lehet kifejezésre jutatni, hogy aki az írásban szereplő redakció és a Torony szerkesztősége, vagy akár a „Magunkra nézve” c. írás és e „görbe tükör” között bármiféle összefüggést vél felfedezni, az vagy téved, vagy nem.
= Aki téved, az vagy belátja tévedését, vagy nem.
= Aki nem látja be, az vagy tovább gondolkodik, vagy elfelejti.
= Aki tovább gondolkodik, az vagy jut valamiféle újabb következtetésre, vagy nem.
= Aki jut, az vagy megírja, vagy nem.
= Aki megírja, az vagy kellemetlenkedik, vagy kellemes megjegyzéseket tesz.
= Aki kellemetlenkedik, az ….jaj, állítsanak már le, mert nem tudjuk abbahagyni!…
A szerkesztőségi ülés itt befejeződött, határozat nem született, így továbbra is bizonytalanság maradt a tekintetben, hogy mi lehet a hallgatás háttérében?
Legutóbbi módosítás: 2019.07.08. @ 16:29 :: Bonifert Ádám
