H.Pulai Éva : Nagy Ervin, a becsületes sárm?r

Nagy Ervin a Katona József Színház új bemutatójában és a Kaméleon cím? filmben is tehetséges, nagyra tör? fiatalembereket alakít, ám míg Cserkun a Barbárokban tisztességes eszközökkel próbálja elérni céljait, addig Farkas Gábor, a kaméleon, nem válogat eszközeiben az el?bbre jutásért.

 

De hogyan alakul az itthon egyre ismertebb, nem kevéssé tehetséges és ambiciózus fiatalember színészi pályája – többek között err?l kérdeztük nem sokkal a Barbárok bemutatója után.

 

Részlet, a beszélgetésb?l.

 

Eddigi szerepeid jó része is a két aktuális karakter mentén helyezhet? el. Melyik áll hozzád közelebb?

NE: Talán az a fajta becsületesség, amit otthon kaptam, jellemz?bb rám. Az igazságért és a másokért való kiállás, a hazugság, a simlisség nem t?rése – ilyen szempontból Cserkun is közelebb áll hozzám, mint egy olyan szélhámos, akit a Kaméleonban játszom. ?szintén mélyr?l jön, de eszközei között nem válogat az el?rejutás érdekében. Az én életemben nem fontos a minden áron való siker.

Cserkun viszont valahol „barbár” technokrata is. Ascher Tamástól milyen instrukciókat kaptál a szereppel kapcsolatban?

NE: Megpróbáltuk elkerülni az „ifjú kommunista” alakját, ami jócskán benne van a darabban, hiszen a szöveg az 1900-as évek elején íródott, úgyhogy érezhet? rajta egy „vörös csillag”- vonal. Ez nem véletlen, hiszen Gorkij mélyr?l jött, és annyira forrófej? fiatal „titán” volt, hogy az osztályharcba úgymond beleszületett, élharcosa lett. A figura is egy forradalmi el?kép: vasúttal akarja szétrombolni az emberek feudális, hazug, korrupt gondolkodását, bármi áron. Megpróbáljuk megmutatni, hogy egy becsületes, sarkos, morózus, a saját igazságát a legtöbbre tartó ember hogyan bukik el. Egy drámában mindig ez az érdekes: általában az elbukásról szólnak a darabok, nem pedig a sikerekr?l. Nagy utakat tettünk meg: a halk szavú, visszahúzódó, a n?kt?l kicsit fél? figurától egészen az agilis elvemberig vittük a karaktert; végül ennek valami fura keveréke lett.

 

A társulattal sokat vendégszerepeltek, ennek köszönhet?en is van rálátásotok más kultúrákra. Cserkun szavaival élve nem találod olykor „unalmasnak”, esetleg provinciálisnak, belterjesnek a hazai m?vészvilágot?

NE: Más formanyelvek, így Nekrošiusé, egyáltalán az oroszok, érdekelnek, csak hát a színház – a nyelvi korlátokból adódóan – nem igazán nemzetközi m?faj. Továbblépni, határokon túllépni koprodukciós filmmel lehet, színházzal ritkán. Most a Szemlére talán még elkészül egy m?vészfilm, ahol angol színészekkel játszom.
A magyar színházi élet belterjes, de mindig vannak benne ingadozások, amelyek a Katonát talán kevésbé érintik. Ez viszont nem véletlen – egyfajta min?séghez való ragaszkodás jellemzi. Persze történnek fantasztikus dolgok, mint a Krétakör is – de ezek jönnek és mennek, ritkán élnek meg annyi id?t, mint Schillingék. Hihetetlenül sok színház, társulat, b? kulturális kínálat van Budapesten. Ezen a vízfej?ségen kéne valahogy változtatni.

 

A belterjesség másrészr?l szerintem egy színész számára érték is lehet. Angliában például a színházi színész és a filmszínész pályája kettéválik, és csak néztek rám, hogy én a kett?t együtt hogyan csinálom. De majd minket is felfal az ésszer?ség, a dotációk mentén elkölthet? pénzek rendszere, és nem biztos, hogy születhetnek majd még ilyen el?adások, mint a Barbárok vagy az Ivanov. A piacelv?ségben ez nem m?ködik; musical és zenés darab lesz gondolkodás és katarzis helyett, pedig jó látni a néz?n, ha valami eltalálja. Ebben meg kéne próbálnunk unikálisnak maradni. Az Ivanovot is sok helyre hívják, mert külföldön nem tudják megcsinálni ezt a sztanyiszlavszkiji hagyományra épít?, kis abszurd humorral megf?szerezett stílust. Hogy ne vesszen el ez a világ, véleményem szerint rugalmasabbá kell tenni az intézményrendszert, de valahogy szelektálni is, hatékonyan osztani el a támogatásokat.

Számos Katonás pályatársad más formákat, utakat is keres, így Bodó Viktor, Vajdai Vili, Pels?czy Réka, az egykori Krétakör számos tagja. Ezek szerint Téged m?vészileg kielégít a Katona, ahol pályakezdésed óta vagy tag.

NE: Alternatív vonalon szerintem könnyebb egy-egy formabontó el?adást létrehozni, újat alkotni, ezek a projektek sok pluszt kínálnak egy rendez?nek. Persze hosszútávon ez már más kérdés. A TÁP-ban is fellépek néha, de nem tudom, hogy elég érdekes lenne-e a számomra „k?szinházi” szereplések nélkül. Az egy posztmodern feltölt?dés, mert bármit ki lehet próbálni, mindenfajta kötelezettség nélkül. De ne felejtsük el, hogy a Katona komoly bázisa ezeknek a kezdeményezéseknek, amelyekhez rendkívül jó, tehetséges színészekre van szükség. Nélkülük a legjobb ötletb?l sem lesz siker.

 

Akkor számodra mi jelent jelenleg kihívást?

NE: A m?faji sokszín?ség, az új szerepek. Három éve úgy éreztem itt, hogy nem kapok igazi feladatokat, pedig máshol szívesen dolgoznának velem. Most van két f?szerepem, de nem is ez a lényeg. Kipróbálok könnyedebb m?fajokat is, ha valakivel érdekes dolgozni. Így például jól éreztem magam Szegeden táncos-komikusként, és a Radnótiban is tetszik a vendégeskedés, ahol egy Térey-darabban játszhatok annak a Bagossynak a rendezésében, aki nálunk is sikeres el?adást jegyez, és persze az olyan kollégákkal is jó dolgozni, mint Csányi Sándor, Kovács Patrícia vagy Wéber Kata. Jól esnek ezek a kiruccanások, de alapvet?en a Katona szellemisége az, ami m?vészileg még mindig a legimponálóbb számomra.

A Kaméleon mennyire lesz közönségfilm?

NE: Komolyabb a hangvétele, mint mondjuk a Csak szex és más semminek. Én azt mondanám, hogy közönségfilm attól lesz a Kaméleon, hogy a közönség szeretni fogja. Nagyon izgalmas történet, nem szokványos elemekkel. Mi „szélhámosfilmnek” hívjuk, mert egy szélhámos története; f?szerepl?je egy olyan férfi, aki úgy hálózza be áldozatait, a kiszemelt n?ket, hogy mindegyiknek azt nyújtja, amire azok vágynak. Van a filmben feszültség, dráma, szerelem és humor is, vagyis nem csupán szórakoztató film.

Goda Kriszta egy interjújában olvastam, hogy „sármosságod, csibészséged” miatt tartott alkalmasnak a szerepre. Küls? adottságod mennyire áldás, mennyire átok a számodra?

NE: Persze, áldás, csak mindig az a feladat, hogy bebizonyosodjon: nem err?l van szó, ne ezért szeressenek. Áldás, hogy sanszot kapok, átok, hogy többet kell utána dolgozni, hogy bebizonyítsd, miért pont te kaptad meg a lehet?séget. Kezdetben nyilván Brad Pitt is sokat dolgozott azon, hogy a sok „szép” ember között azért van ? kamera el?tt, mert tehetséges. Nem hangzik túl eredetinek, de az a cél, hogy bebizonyítsd: ugyanolyan esend? vagy, ugyanolyan problémáid vannak az életben, mint másnak, ugyanúgy vannak hibáid és megszenvedsz dolgokért. Ezeket el kell tudnod játszani úgy, hogy ne csússz bele közhelyekbe, hogy ne csak egy szép, de üresfej? báb legyél. Szerintem Brad Pitt nagyon jól csinálja: jó színész, jól néz ki és mindehhez egy boldog családapa!

Nagy Ervin 1999-ben végzett a Színm?vészeti F?iskolán és a Katona társulatához szerz?dött, ahol azóta is állandó tag. A POSZT-on 2002-ben megkapta a „Legjobb 30 év alatti férfi színésznek” járó díjat a Szent György és a sárkány-ban, 2004-ben a Filmszemle „Legjobb férfi mellékszerepl?” díját a Szezonban nyújtott alakításáért. Fontosabb filmszerepei: Nincsen nekem vágyam semmi (1999), A Hídember (2002), Szezon (2004), Mansfeld (2006), Overnight (2007).
A Katona számos el?adásában játszik, mint A talizmán, Koccanás, Ledarálnakelt?ntem, Ivanov, A karnevál utolsó éjszakája, Mi ez a hang?, Barbárok, de jelenleg a Radnóti Színház nagy siker? Térey-darabjában, az Asztalizenében is vendégszerepel.

 

www.kulturpart.hu

 

Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:31 :: H.Pulai Éva
Szerző H.Pulai Éva 1146 Írás
A H. a nevem előtt, csak egy megkülönböztető jel, hogy ne keveredjenek össze a hírösszeállítások a firkáimmal. *Pulai Éva