Pozsa Ágnes : Róza mama kerti törpéje

Róza mama minden este leporolta a pincében a kerti törpét.

– Ne haragudj, drágám! Hidd el, jobb helyed van itt, mint kint a kertben. Tudod, Géza biztosan szóvá tenné, ha kitennélek a rózsák közé. Én meg nem szeretek perlekedni senkivel. Jobb ez így, kedvesem!

Géza különben, Róza mama szomszédja volt. Mogorva agglegény, aki nem szerette, ha Gézának szólítják. Jobban örült a „Tanár Úr, kérem” -nek, de ma már kihalt az emberekb?l a tisztelet, állapította meg keser?en. Nincs becsülete semminek, különösen nincs, az ilyen rosszul fizetett közalkalmazottaknak! ?is inkább vízvezeték szerel? lett volna, mint az apja. Akkor nem kellene nyomorognia, ilyen gyalázatosan kevés pénzb?l! De ejh! Elmúltak már azok az id?k, hogy változtathatna az életén!

Egy nap, mikor Róza mama épp a pincében beszélgetett a törpével, váratlanul beállított hozzá Lillácska. Lillácska, Róza mama kedvenc unokája volt. 19 éves, gyönyör?, hosszú sz?ke haja volt, sötét barna szemeiben mintha valami ?si t?z lobogott volna.

– Szia, Nagyikám! Csak beugrottam, este találkozok Robival – hadarta egy szuszra. – Nahát! Még megvan a törpe? Azt hittem kidobtad.

– Tudod, nem volt szívem hozzá. Nagyapád mindig nagyon szerette. Azt mondta, lelke van – simogatta meg Róza mama a törpe hátát.

– Akkor mért nem hagytad a rózsák között?

– Tudod, Géza bácsi…

– Mit mondott Géza bácsi?

– Hogy eltüntethetném már ezt a giccsparádét.

– És ezért hoztad le a pincébe? Mit számít, ki mit gondol! – tette csíp?re a kezét Lillácska. – Csak nem azt akarod mondani, hogy Géza bácsi diktál ebben a házban is!

– Nem, dehogy. Csak tudod, van neki elég baja. Egyedül él, meg aztán, folyton olyan szomorú.

– Na, hiszen! Nem szeret az senkit, attól olyan szomorú. Az még a naplementét is giccsesnek találja. Vidd csak ki a kertedbe, ha úgy szeretnéd. A világ mindenkinek olyan, amilyennek látni szeretné!

Róza mama, este, mikor a Tanár Úr már mélyen aludt, kivitte a kertbe a törpét. Az utcáról épp rávilágított a lámpa. A törpe, mintha elmosolyodott volna.

Másnap, mikor Géza bácsi munkába indult, nem akart hinni a szemének.

– Róza! Róza! – kiáltott át a kerítésen. – Csak nem visszaraktad ezt a giccsparádét a kertedbe?

– Visszaraktam – válaszolt csendesen Róza mama. – Idetartozik.

– Vénségedre elment az eszed! – legyintett sokat mondóan a Tanár Úr, és magára hagyta Róza mamát.

– Az élet olyan, amilyennek látni akarjuk – ismételte Lillácska szavait Róza mama.

És ekkor, a törpe, Géza háta mögött, fityiszt mutatott.

Róza mama pedig, kacagni kezdett, és csak kacagott, kacagott, hogy még az is jókedvre derült t?le, aki hallotta.

 

Legutóbb szerkesztette - Pozsa Ágnes
Szerző Pozsa Ágnes 52 Írás
"Az élet ízét csak a bolondok ismerik" Ajar