Vandra Attila : GPS-el a horvát tengerparton II. rész: Magyarország.

Milyen hangulat életedben el?ször felhajtani egy autópályára. Miként n? a sebbeségkorlát az autópályán, és hogyan születnek a sebesség?rültek. Kalandokról majd kés?bb.

 

Magyarország

 

Másnap reggel fél hatkor keltek, Áron tanulva tegnapi indulásból, s résen volt, így észrevette, hogy Andrea nem az autópályán akarja ?ket vezetni, hanem délebben, egy rövidebb úton. Mivel barátjuk, Zoli is azt mondta, hogy „minden épesz? ember az autópályán megy”, a sof?rök tanácsa kijelentette, hogy:

– Elegünk van a teherautókból! – így Áron addig klikkelt Andrea képerny?jén, míg szófogadásra bírta.

Nem is volt baj Andreával, felvitte ?ket szófogadóan az autópályára, ahol Áron kijelentette:

– Ereszd el a hajamat! – s megnyomta a gázpedált. Ágit az infarktus környékezte.

– Ne menjetek olyan gyorsan!

– Ági, Andrea még nem szólt! Csak 120-al megy, s itt 130-al lehet. – vette védelmébe a fiát Áron. Ezzel az autóval biztonságosabb a 130-al menni az autópályán, mint a régi autónkkal 110-el a romániai utakon. Ám kis id? után Ági észrevette, hogy a Szidi sebességmér?je egy lehelletnyivel túl van a 130-on.

– Látod, Andrea nem szól! S ne menj olyan gyorsan…

Ekkor t?nt fel, hogy Andrea kb 5-6 km/h-val kevesebbet mutat, mint Szidi sebességmér?je. De melyik az igazi? Áronnak eszébe jutott, hogy a sebességmér?ket a gyártók úgy állítják be, hogy a valóságnál egy picit többet mutassanak, így a megbüntetett sof?r nem tudja beperelni a gyártót, hogy miatta gyanútlanul lépte túl a sebességet. A GPS a valós sebességet mutatja. Egy lejt?n aztán csak megszólalt Andrea:

– Túl gyorsan mész…

Ági erre rögtön szóba hozta, hogy vannak traffipaxok Magyarországon, az autópályán is van, s a büntetések nagyok. Áronnak persze erre is volt válasza, hogy Magyarországon másképp van, mint Romániában. Romániában ha egyetlen km/h-val túlléped a korlátot, már megbüntetnek. Itt 10% túllépést elnéznek. Tehát 143 km/h-ig nem büntetnek meg. De megígérte, hogy nem haladja túl.

Andrea megint figyelmeztetett. Épp akkor, amikor egy másik autó jó 30-40 km/h-val gyorsabban hajtva húzott el mellettük. Áronban volt annyi humorérzék, hogy megjegyezze:

– Ez a másiknak szólt!

A jelent egy párszor megismétl?dött. Kész kabaré volt, mert ahányszor Andrea reklamált a gyorshajtásért, megel?zte ?ket valaki. Anti egy adott pillanatban arra figyelt fel, hogy Andrea egy ideje hallgat. Ránézett Szidi órájára, látta hogy jóval túl van a 130-on. Ekkor jött rá, hogy Áron milyen turpissággal cselezi ki Andreát. Andrea mindanyiszor szól, ahányszor átléped a sebességet. De ha huzamosan 130 felett mész nem szól több semmit. Anti megkérdezte:

– Te menyivel mész?

– Upsz! – mondta Áron, s fékezett. Véletlen volt! Ezután jobban figyelek a lejt?n!

Közben Ági is kezdett „edz?dni.” Belátta, hogy itt nem kell félni a teherautóktól, Áron elég nagy távolságot tart az el?tte haladóktól, s magabiztosan irányítja a kocsit. Milyen más érzés volt itt vezetni! Az ember meg se érezte a sebességet, de azt igen, hogy halad. Az útkeresztez?dések hiánya, a falvak elkerülése, a legalább két, de rendszerint három sáv megszüntette azt a fogalmat, hogy ?rült teherautó. Pedig itt a teherautók egy része is 130-al repesztette. Mindössze egy-egy siet?s sportkocsi veszélyeztette némileg a forgalmat, amikor a legbels? sávon 180-al haladva utolérte ?ket, s rájuk ragadt, így jelezve el?zési szándékát. Senki nem tölkölt. A bels? sávon haladva gyakran kellett a visszapillantó tükörbe nézni. Pest felé haladva egy adott pillanatban csökenni kezdett a megengedett sebesség s az autópálya lassan beleolvadt a városi forgalomba. Megjelentek az útjelz? lámpák. Az els? zöld volt. A második is. A harmadik akkor váltott zöldre, amikor odaértek. Andrea megszólalt:

– Túl gyorsan mész…

A negyediknél meg is kelett állni. Túl hamar értek oda. Ekkor jöttek rá, hogy itt számítógépvezérelt zöld hullám van, s ha 50-el mész, akkor jársz a legjobban. Így mindenki annyival megy, senki sem siet. Fölösleges egymás elé bevágni. Na de ez a fegyelmezettség is csak addig tartott, amíg a f?úton haladtak. Ahogy arról letértek elkezd?dött a cápaverseny. Itt nagy hasznát vették Andreának, mert nélküle nehéz lett volna a megfelel? sávot idejében elfoglalni. S ha a sáv rossz irányba kényszerít, megkerülheted a fél Budapestet.

10 órára meg is érkeztek. Szerencsére a csomagok egy részét nem kelett Horvátországba cipelni, így Linda is befért csomagaival együtt, de csak úgy hogy még Anti is az els? ülésen körül volt bástyázva. Hamarosan az M0-son robogtak Letenye irányában. Az út eleje az Andrea-kalandok meséjével telt el. Székesfehérváron Áron átadta a kormányt az apjának. Anti eleinte óvatosan nyomta a gázt, de ? is egyre növelte a sebességet, élvezte a robogást, s Andrea megint megszólalt. Anti azon kapta magát, hogy úgy szorítja a kormányt, mint annak idején kezd? sof?r korában. Hiába, a 130 az nem 90. De ahogyan telt az id? a szorítás fokozatosan gyengült, a sebesség meg egyre n?tt…

Egy adott pillanatban Andrea letérítette ?ket az autópályáról. Hát igen, az M0 utolsó szakaszát augusztus 20 tiszteletére adják majd át.

– Aznap érünk vissza! – ujjongott Áron. Visszafelé már azon jövünk! A mi tiszteletünkre lesz kész!

 

Folytatása következik: Érkezés Opatiába.

Legutóbb szerkesztette - Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 703 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miutén két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban korházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam klmiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakcióanalzis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.