Vandra Attila : GPS-el a horvát tengerparton III. rész: Érkezés Opatiába.

Amikor a GPS is tanácstalan. S miért fölösleges 7 nyelven beszélni.

 

Érkezés Horvátországba

 

A horvát határon pénzt váltottak. Matrica nem kellett, mert azt a horvátok másképp oldják meg: az autópályán kapuk vannak, az egyiken kapsz egy mágnes-kártyát, a másikon fizetsz, miel?tt letérsz az autópályáról. De jóval drágább is az autópályahasználat, az öt napos tartózkodás alatt szinte 50 Eurót fizettek autópálya-használatra. Magyarországon 10 napra 6,5 euróba került. Az igaz, hogy a horvát autópályák megépítése jóval többe is kerülhetett. Hiszen nem sík, hanem hegyes vidéken megy keresztül. Vidukt-alagút-viadukt-alagút… Igy megy ez végig. Hát igen, így Erdélyben is lehetne ilyet építeni. Az els? kapunál Anti még nem tudta, hogyan m?ködik a rendszer, így nem hajtott elég közel a mágneskártya-automatához. Igy alig érte el a gombot, melynek megnyomására el?jött a mágneskártya. A kártyáért már hiába nyúlánkozott, már nem érte el. Végül odajött egy horvát, és odanyújtotta neki, majd a keze közé fogta a fejét. Hogy ? ilyen hülyéket még nem látott!

Csodálatos volt a táj, Anti meg mérgel?dött, hogy neki az utat kell figyelnie. 130-140-nél nem lehet bámészkodni. Andreát ? is Áron-technikával hallgattatta el, állandóan 130 fökött haladva. De 148-nál már ? is lekapta a gázról a lábát. Áron észrebvette, Anti intette ujjával a fiának, hogy „pszt!” Áron vigyorgott, a n?k nem vették észre. A sof?röknek össze kell tartani.

Meg kellett állni benzint venni. Mire Anti visszajött a WC-r?l már megint Áron ült a kormánynál. Mikor fognak ?k otthon 140-el vezetni?

– Legalább csodálhatom a tájat! – vigasztalta magát Anti. Azon pedig volt mit. Hiába a hegyes vidék a legszebb. Egy adott pillanatban Áron azt vette észre, hogy ötösben “nem húz” az az autó. Ekkor fedezte fel Andreán, hogy már több, mint 800m magasságban vannak. Mikor emelkedett ennyit az út? Észre se vették.

– Tedd át négyesbe! – tanácsolta Anti. A motornak újra er?re kapott. Hiába, azért neki több a tapasztalata.

Aztán úgy délután öt felé meg is érkeztek Opatiaba. Ha Budapesten a házszámot is tudta Andrea, itt már megint nem igazodott el ilyen pontosan. Azt még elfogadta, hogy Kvarnevska Cesta, de a házszámot nem lehetett megadni neki.

– No nem baj, ott már eligazodunk – gondolták a sof?rök. Egy kanyarban Andrea kijelentette, hogy megérkezett a célhoz.

– Hát akkor álljunk meg és kérdezzünk meg valakit! – javasolta Ági.

Érdekl?dni, de hol és kit?l? Keskeny út, éles kanyarok, mentek még egy kilométert. Egy adott pillanatban elhaladtak egy tábla mellett, amin mintha az állt, hogy Kvarnevska Cesta, de Ági kés?n vette észre. Nem is volt biztos benne, hogy jól látta. Az útkeresztez?désnél ahova kiértek már más utcák voltak. fordulj vissza, de hol? Végül vagy 200 m után volt egy parkoló, s abba behajtva meg lehetett fordulni. Végül Anti indítványozta, hogy álljanak meg a benzinkútnál érdekl?dni.

Linda el?vette a címet, s angolul próbált érdekl?dni. A fiatal férfi, aki ott dolgozott alig tudott néhány szót angolul. Intette, hogy nem tudja hol van a nevezett cím. Még megmutatta a lánynak is, akivel épp beszélgetett, az is megvonta a vállát, hogy nem tudja. .

– Legalább azt mondja meg, hogy milyen irányba keressük az utcát, mett?l meddig tart? – er?sködött Anti.

– Sorry, not know – mondta tört angolsággal.

Linda felnézett. A szemben lev? házon a tábla: Kvarnevska Cesta… Na, az utca már megvan. S a számot már megkapjuk valahogy.

– Án sem ismerem Brassó minden utcáját, még az is elképzelem, hogy valakit?l megkérdezik, s ne tudja milyen utcában van, de hogy valaki ne tudja milyen utcában dolgozik? – dohogott Anti.

Áron el?vigyázatosan Andreába beprogramozza a benzinkút koordinátáit, hogy ha minden kötél szakad legalább ide visszataláljanak. Elindulnak a növekv? házszámok irányába, elég ritkán voltak a házak, nagy kertek vannak, s csak minden negyediken van szám, legalábbis látható helyen. Úgy tizenöt körül járnak, amikor tábla jelzi, hogy Opatiának vége, s Matulji kezd?dik… Megállnak a helységtábla alatt tanakodni, de autó t?nik fel mögöttük, rájuk villant, akadályozzák a forgalmat. No, vissza kell fordulni, ami sikerül is de csak vagy két kilométerrel arrébb. Lindának, aki a szállást foglalta, eszébe jut, hogy a férfi, akivel beszélt, mondott valamit Opatia és Matulji határáról, de ? nem értette, mert a férfi rosszul beszélt angolul.

Amikor visszarobognának Opatiába, Anti felfedez Matulji vége felé egy táblát amin írja: Kvarnevska Cesta… Az utca eleje egyik, a másik fele egy másik helység része, s a számozás folytatódik… Na, még ilyet se láttak, de meg kellene fordulni, mert a 23 szám körül járnak. Vissza a benzinkúthoz, mert csak ott lehet megfordulni. Ez is megvan, hát most már magabiztosan indulnak el, most már meglesz! Nézik az út bal oldalán a számokat, 35… 43… 57.. 61… 69.. 71, lelassítanak, 75! A 75 A a következ? lesz! Nem. Az a 77-es. Vissza kellene tolatni, de egy teherautó áll meg mögöttük. Csak el?re lehet menni, és megfordulni. Ja persze, 1 km-rel odébb… Újra megtalálják a 77-est, s megállnak a 75-ös szám el?tt. Egy nagyon keskeny er?sen meredek sikátor visz fel vagy 50 métert. Ott van egy ház, de csak egy.

– Menjünk fel gyalog, ne menjünk fel hiába! – ajánlja Ági, de a hátuk mögött autó t?nik fel, akadályozzák a forgalmat. Nincs választás. Felhajtanak. Fenn széles parkoló, a házon két szám 75 és 75A… A 75 A szám alatt ott a keresett házigazda neve is.

– Hurrá! Megérkeztünk!

Az erkélyen megjelenik egy n?, s elhadar vagy 25 mássalhangzót vagy két magánhangzóval körítve, feltehet?en horvátul. Na ebb?l semmit se értenek, erre hamar rájön ? is, amikor Linda angolul válaszol. Inti, hogy nem tud angolul, majd elhadar másodpercenként 10 szót, s perg? o, t és i bet?i arra utalnak, hogy olaszul próbálkozik. Mert az olasz egy olyan nyelv, amit csak hadarni lehet. Áron megpróbálja a franciát. Válaszul a n? megkérdi, hogy:

– Sperechen sie Deutsch?

Ezt ugyan értik, de sajnos erre kénytelenek azt válaszolni, kórusban, hogy:

– Nein.

Ági a magyarral próbálkozik, hátha… Anti beveti az utolsó szalmaszálat a románt. Arra is fejrázás a válasz. Egy ideig nézték egymást tanácstalanul. Anti közben elsüti családjának a kedvenc székely-viccét.

 

János bácsi szántogat a fiával. Megáll melettük egy autó. Kiszáll a sof?r, és sorba angolul, németül, franciául, olaszul, oroszul spanyolul, majd görögül próbálkozik, majd lemondóan tovább hajt.

– Láttad, ez hét nyelven beszél! – ámudozik a fia.

– Na és mire ment vele? – állapitja meg az apja.

 

Valahogy úgy voltak most ?k is. Beszéltek összesen hét nyelven, dmégse értették egymást.

A panzió tulajdonosn?je végül úgy dönt, hogy németül értették meg magukat a legjobban, így kijelenti, hogy:

– Keine Zimmer.

Ett?l mind a négyüknek még a tenyerükben is feláll a sz?r. Hogyhogy nincs szoba? Lindára néznek, hiszen ? foglalta interneten. Még telefonon is beszélt, feltehet?en a fiával.

– Deine Sohn? (Az ön fia?) – kérdi. Mert hát vele angolul beszélt.

– Sie ist nicht zu Hause. (nincs itthon).

Linda ekkor jön rá, hogy a románnak mégis hasznát vehetik.

– Ambrus. Internet. Rezervazione. – próbálja a románt olaszosítani.

Erre már a n? elmosolyodik.

– Á, Ambrus! Si, Si… – Ez már varázsszó. A név ismer?s…

Végül azt találják ki, hogy románul beszélnek, a n? meg olaszul, s ha nem megy a n? németül próbálkozik, ?k pedig angolul. Hiszen egy nyelvcsaládba tartoznak. Antinak még eszébe jut, hogy a szászok nem értették, hogy mit beszélnek a svábok, pedig mindkett? a német nyelvnek a „tájszólása” s minkét nép Erdélyben élt, de hát létezik testbeszéd (mutogatás kézzel-lábbal) is a világon.

Hamar rájönnek a titok nyitjára, miért volt „kein Zimmer” A n? magyar rendszámú kocsit várt, nem románt, mert Linda Budapestr?l foglalta a szobát. A n? sajnálatát fejezi ki, hogy csak négyágyas szobája van.

– De hát mi négyen vagyunk. Hány személyre számított?

– Háromra.

Még tiszta szerencse, hogy „csak” négyágyas van… Elhelyezkednek, majd lerajzoltatják az utat a strandhoz. Áron beprogramozza Andreát, hogy ami biztos az biztos, hazataláljanak, de hát már nem lenne probléma, mert a kapu el?tt már elvonultak vagy ötször… tudják az utat.

 

Folytatása következik: Opatia, Pula, Krk-sziget.

Legutóbbi módosítás: 2008.09.06. @ 06:10 :: Vandra Attila

Szerző Vandra Attila 717 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.