Vadászi Árpád : Sírfeliratok II.

Egy bús, ?szi napon azért váltam holtra,

hogy üzletemet lecseréljem erre a sírboltra.

 

Összeveszett a tiszttartóval az abrakon,

aki a vita hevében kihajította az ablakon.

 

E holt,

megbízhatatlan volt,

még az esküv?jét is lekéste,

ezért v?legénye e szavakat: „Légy pontos”,

vés?vel a fejébe véste.

 

Egy ígéretes pálya itt maradt torzón,

mert a halál, a szívét megállította a korzón.

 

Már több ízbe’

esett vízbe,

de most elmerült mint a balta,

a folyó magába falta.

 

Az elmúlás hirtelen érte,

a halál t?zbe ment érte.

 

A bíró úr remélte a halál

döntése alól kibúvót talál,

de nem rajta volt már a talár.

 

Most már tudjuk, hogy az volt a sorsa,

hogy kinyírja gyomrát az élet sava-borsa.

 

A trapézon lendült egy nagyot,

minket meg hátra hagyott.

 

Seb?k Bence

a n?k kedvence,

azért van itt elhamvasztva,

mert egy tehén felszarvazta.

 

Azt hitte, a vég még messze hátul jön,

de egy elefánt súlyt helyezett rá, hogy ráüljön.

 

A krokodilb?r cip?t mindig is szerette,

a krokodil is szerette ?t, amikor megette.

 

Akkor volt ? elemében, ha mindenkinek hantázott,

az es?ben, a temetésén a fejfa és a hant ázott.

 

Egy cápa okozta a halálát,

miután megérintette a hal állát.

Legutóbb szerkesztette - Vadászi Árpád
Szerző Vadászi Árpád 98 Írás
Elhagytam az ötödik ikszet, mikor rájöttem, hogy a tollam viszket. Kiderült, ha vele a papírt vakarom, ha nagyon akarom a karom úgy lendül, hogy biztos lehetek benne szentül - mivel agyamban a hangya bent ül À“ amit leírok vele, rímmel lesz tele. Már sok mindent tollhegyemre tűztem, csengő-bongó szavakat szavakba fűztem, passzióként űztem, amit lebetűztem.