Petz György : Labda

Az amnéziások szép gyerekkort állítanak.

 

Jól ismerte mélyr?l jött hangját, sivárság-véd? ugatását: rend. Ismerte remeg? nyálas örömét, piszkos mancsú ugrálását. Imponált neki, fél? nyolcévesnek.

A többiek irigykedtek, óvatosságuk haraggá n?tt ellene. Milyen jogon mászik be a roncstelepre, ereszkedik alá száraz medrében; a ridegen tartott, kikötött vadat miért eteti a házból gy?jtött koszttal, lábosát vízzel minek tölti, miért sétáltatja; íme az új labda, íme hogy pattog – focizni jönne inkább, ahol a szabályokat ?k szabják meg, s a durvaságokon harsányan nevetnek.

 

            Cézárral ugrálva, nyakörvre kötél, befordulnak a házkapuk, csak mi nem félünk. De félek s mégis. Hatlábú gy?zelem. Az imént még értett a kutya, lekötözve még mindent ígért bánatos szeme, de mostan a dobogás megkergíti; fogával kapna a hús felé – nyelv vagy agyar a sorsom, rántás egy gyerekkaron, farkas körme koppan, kígyózva nyúlik a test, focisták labdáját kaffantva lopja el. Nyálasan köpi, a luk nem is látszik, bár egyre kisebb a pöttyös fehérvigyorú; – rémület, üvöltés, üldözés, utánam. Fáj a fal, lehorzsol, fordulok a sarkon, gyerekhad mögöttem, szájtátó asszony. Lelkem liheg odakinn, fulladás idebenn, Lágymányosi utcai Corvin-udvaros háza megment. Fölfele gondolnak; – s lenn a lichthófban veri dobhártyámat a szívem. Éles n?i hang, anyja valakinek, vezérként sikít, terel gyereket. Pofon fiának, üvöltés:

            – A labda! – szétfutnak a házban, feln?tt okosság, filmek ?rjárata; ellököm a kápót, s elszántan menek?lök.

            – Kerítsd err?l, gáncsold! – fujtat a n?, szépsége-haja ziláltan, a kígyók sziszegése, majd’ elkap.

Utca utca hátán, araszolva harminckettes lábakon, nagy háztömb körülírva, haza! Ó, menedékem, lihegésem, görcs a lábban, kulcsa nincs az érkez?nek, ajtót, ajtót, két emelet magasan, hosszú folyosó hídja; vissza fölégve…

            – Gyurikám, de sietsz, kik ezek mögötted?

            – Jaj, bent mindent, majd sorra beszélek, drága Flóra néni, a csöndet, a csöndet úgy kívánom; láttam, ahogy ezek ölnének; tegnap még azt játszottam, amit ?k, de ma megmartak kis híján, mindnek oly vén a feje!

Csöngetnek. A hárpia kintr?l öklöt mázol remeg? vékony rácsra, üvegre. Rács mögül ablakot nyit Flóra, mélységében elfullad a szörny sikoly-érve.

 

            Megcsöndült. Tengerapály, eloldott fehér csónakok sárga, vörös vizeken. Viaszosvásznú asztalon két könyök, d?l a könny, mélyr?l, ugatva.

Azután vásárlás, mert a kenyér kifogyott; – le az utcát újra eljárni, a boltig egészen a sarkon túlig.

Vakogást, hurrogást Flóra néni meleg keze nem lát. Szemem hiába csukom.

 

Legutóbb szerkesztette - Petz György
Szerző Petz György 1167 Írás
Sose feledd a gyermeket, aki voltál; benne a kulcsa annak, aki ma vagy. Középiskola: biológia-kémia tagozat; novellaírás, versek; kézilabda. Egyetem: 1974-1979 Szeged, magyar-történelem-Latin-Amerika speciális képzés; összehasonlító világirodalom szakkör, versek; kézilabda. Lakás: Békásmegyeren. Családi állapot : nős; három fiú, egy lány (38, 26, 19, 16). Tanítás: szakmunkásképzőtől az egyetemig hét éven keresztül Szegeden, Budapesten; tolmácskodás. Tíz évig szerkesztés, irodalmi vezetés könyvkiadóknál (Gondolat, Babits, Göncöl), majd újra tanítás a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban, majd a Fazekas Mihály Gyakorló Gimnáziumban; valamint szerkesztés, könyvírás. Bolha a világ ura (gyerekkönyv), Te is Az vagy (versek), Maga a tettes (krimiparódia és rádiójáték), Murphy-kötetek, Szerelmem, Mexikó (regény), Az ecetfa illata (regény; a Konkrét könyvek pályázatán NKM-különdíjas ), Kérdések és válaszok a görög mitológiából; Kérdések és válaszok a Bibliából újszövetség (ismeretterjesztő könyvek), Irodalom feladatgyűjtemény és Tanári segédkönyv (CD) Madocsai László gimnáziumi tankönyveihez. Üzenet társainak - az Alföld Kulturális Egyesület novellapályázatán II. díj 2006-ban.