Petz György : Mellékesen

Nyomtatás

Fölállt drámai er?vel, majd visszanézett.

Monolit tömböt hagyott maga mögött. De nem. Amenhotep fáraó szobrát vélte kirajzolódni.

Minden id? elszökött. A múlt és az imént között talán az emberi alapfunkciók adják a valódi összeköt? kapcsot. Meg a m?vészet. Szobrász barátn?je mesélte, hogy annak idején, már hasonló helyzetben is – alkotott. Ügyelt a formára, élvezte az anyag és a szín harmóniáját, ami a kívülrekedtek számára a legkevésbé bírt többletjelentéssel. A m? megkoronázásaként még apró zászlócskával is ellátta olykor az alkotást. Mily fölöslegesek lennénk a m?vészet nélkül, és mily halandók! Sokkal halandóbbak mint így, jóllehet, magát a m?vészetet a halandóság tudata hívta létre.                 

Talán, ahol nagyobb a halandóság, ott nagyobb a m?vészet. Errefelé egyre nagyobb. De hiszen mindenütt százszázalékos, leszámítva egy-egy mítosz egy-egy visszatér? lényét. Százszázalékos? Mindig az a százszázalékos, ami az egyén fel?l tekintve az.

            Fölállok drámai er?vel, majd visszanézek.

Velem történik az egész, mint olyan, s általam teljes. Ha ezt észreveszem, ha ennek nyelvet, képet adok, az a m?vészet. Sok függ attól is, hogy miféle anyagból formáz valaki, hiszen az anyagválasztás utal a teremt? kvalitásaira, önismeretére. Ha jégb?l – elolvad. Ha gránitból faragom – dacol az id?vel. De végülis, mindez küls?dlegesség. Amit a bens?mb?l adok, az a legfontosabb. Akad, akib?l csak úgy jön. Észre sem veszi, csupán éli öntudatlan, ösztön-állat lényével. Mások, ha valami balvégzet miatt kénytelenek öntudatra ébredni, s újra találkozni öntudatlan tettük m?vével – object trouvénak tartják, legszívesebben kikerülnék vagy másra kennék; á, ugyan, éppen ?k? képtelenek lennének még a gondolatra is! De a tények makacs dolgok, még ha m?vészetiek is. Semmi baj, végül a helyére kerül minden a világban, akár mi is.

            Föl fogok állni drámai er?vel, majd vissza fogok nézni. Múlt, jelen és jöv? egészséges biztonságában, mintegy az örökös visszatérés id?leges h?seként. Lefuttatom magamban a nagy közösségi érzés, a minden ember lényegében egy-örök programját, miközben nem tévesztem össze a b?zt, ami bennem leli magyarázatát, az éteribb összefüggésekkel, amelyekb?l magyarázni szeretném helyzetemet, hic et nunc a mellékhelyiségben.

            Fölállás, drámai er?, nézés. Alkotás.