Vadászi Árpád : Bercianos

Camino, Leon 2006.05.23.

A nagyváros gazdag

derekán flitteres madzag

a sugárút beton szalagja.

Ez évi bevétele jóval meghaladja

a tavalyit.

Eladta már erdeit, tavait,

dús idomait, mint halcsontú f?z?,

szorítják össze a t?z?

napon a komor hegyek.

 

Ha közelebb megyek,

egy katedrálist látok, áll, mint a cövek,

falába építve évszázadosak a kövek,

összesimulnak szépen, egymásra rakottan,

állítólag Isten által is lakottan.

Hemzseg a karát az oltáron,

de a fel-felcsapó reszketeg zsoltáron,

– mit fáradtan visszhangoznak az ódon ívek –

csak a hívek

maroknyi dereng? foltja osztozik,

a szószéken Isten szolgája unottan riposztozik.

 

A kis templom galambok tanyája.

A Nincs vasorrú banyája

ráncos lábával szétrúgta köveit,

giz-gaz és kóró töveit

ültette szerteszét,

és az enyészet fert?z? herpeszét

küldte a beroskadt tet?re.

 

A dombról nézhetek hátra, meg el?re,

mert ameddig ellátni csak lehet,

a sziklás, szikkadt földön, érett búzaszálak húzzák magukhoz a szemet.

A fiatal pap csak néha keresztel, annál többet temet.

Szálkás, szigorú világ ez, súlyát hordja a falu apraja-nagyja,

sorsuk nem hagyja,

hogy a törvényeket a szerencse

teremtse.

 

Ha azt akarom, hogy tekintetem ne csak a részeg szél bakugrásait

lássa itt,

ahogy hadonászva a port kavarja,

– amire bolerót táncol a fák tavalyi avarja –

nézem a bed?lt templom melletti teret

a meredeken, a zarándokszállás felett.

Boldog, tündökl? arcokat látok.

 

 Az átok

megverten, vinnyogva eliszkolt,

amit lerontott, bepiszkolt

egyszerre örömre vált.

A lenyugvó nap fénykörében állt

pap, gyermek, apáca, zarándok,

mindenki szívében égett a zsarátnok.

Köszönték a fénynek,

hogy élnek,

és hullámzott az ének.

 

Nekem ez a templom

nem rom.

Lelkem merevlemezére írva szilárdan áll,

harangot ölel? tornyára Isten seregnyi madárkája száll.

Legutóbb szerkesztette - Vadászi Árpád
Szerző Vadászi Árpád 98 Írás
Elhagytam az ötödik ikszet, mikor rájöttem, hogy a tollam viszket. Kiderült, ha vele a papírt vakarom, ha nagyon akarom a karom úgy lendül, hogy biztos lehetek benne szentül - mivel agyamban a hangya bent ül À“ amit leírok vele, rímmel lesz tele. Már sok mindent tollhegyemre tűztem, csengő-bongó szavakat szavakba fűztem, passzióként űztem, amit lebetűztem.