Nem akarnék nagy sírt, gránitoszlopot,
mit aztán úgyis befutna a repkény,
sem aranybet?ket; nem az a boldog,
akit cifra dísszel ?riz az emlék.
Inkább alvó fák alá temessenek,
az ?szi levélhullás majd betakar;
óh, terhes világ, búcsút veszek csendben
t?led;a Halál is nyugalmat akar.
Akkor éjjel ott ülök a Hold alatt,
könny? alakban, mint a fehér pára,
s várok…értem jönnek ?k; sok fényalak,
s elmegyek velük…oly régóta várnak.
De a levelek…nem üzenek velük,
nem sírok, hogy az évek tán elvesztek;
kit elfelednek, messzi fénybe repül,
hát könyörgöm: rám ne emlékezzenek!
