Kovács Henrietta : Magyar paraszt

Leszáll az est, b?vös léptei alatt
meghajolnak mind a sápadt estikék,
utat nyítnak a mályvák, s egy vén paraszt
t?nik el? szakadt rongyokban; régi kép.

Izzadó homlokkal hagymát kapálgat,
“dúsan termi idén ez a drága föld”,
s mozdul a vödör is; keze nyomában
elfeledett álma lassan utat tör.

Majd fáradtan a rozzant székig baktat,
“Janó” kiált, s az unoka már jön is,
tüstént térdre kéredzkedik, úgy kacag,
de az öreg szívét szúrja egy tövis.

“Ugyan ki tesz most az Éginél panaszt,
hogy mi lesz ha elfogy a magyar paraszt?”

Legutóbb szerkesztette - Kovács Henrietta
Szerző Kovács Henrietta 79 Írás
1991.10.20., Debrecen - a kemény tények....:) ÃÂrni, írni, írni... egyszer álmomban egy cseresznyefán ülő fiú megkérdezte tőlem, hogy mikor lennék a legboldogabb? "Akkor - feleltem - ha mindig ősz lenne, én pedig egész életemben egy fa alatt ülve írhatnék..." Ez persze így nem teljesen igaz, de majdnem... :) "Mint minden emberi lény, képes vagy szeretni. Hogy tanultad meg? Nem tanultad meg: hiszel benne. Hiszel benne, és szeretsz." /Paulo Coelho/