Nagyajtai Kovács Zsolt : Buczka Gyurka nősülése

*

 

 

 

 

Ősz. Ronda, rusnya novemberi reggel, igazi takonyhúzós, nedves, nyálkás, ködös időjárással. A hőmérséklet O° Celsius, tehát igen komoly mérséklet tapasztalható a hőben. Jó- vagy jobbérzésű ember, aki ad magára valamit, ilyenkor néhány nem kifejezetten Jókai nyelvezete szerinti durva gondolat után átfordul az ágyában (már persze ha van neki) a másik oldalára, fejére húzza a paplangyot és a továbbiakban nem tudomást véve a külvilágról, húzza tovább a lóbőrt.

Buczka Gyurka a még jobbérzésű emberek csoportjából betelefonál a munkahelyére, hogy hasmenése van, székrekedése van, szédül, taknyos, lázas agyhúgykő tört reá és minden egyéb, ezért kifejezetten sajnálja, de ma nem tud a robot frontján helytállni. Igen, persze-persze főnök, látni fog az orvos, beszélek vele. Csak azt nem mondja meg a főnöknek, hogy az orvos ugyanabba a kocsmába szokott beugrani egy seprőre, ahol ő, Gyurka fog üldögélni egész nap, így tehát a kocsma lesz a helyszíne a hivatalos orvosi vizsgálatnak és a még hivatalosabb orvosi igazolás kiállításának.

Buczka Gyurka egyébként zsákügyi előadóként dolgozott a Papírzsákgyárban és az ilyen gyászos reggeleken meg volt győződve arról, hogy az ő munkájára az égvilágon sehol semmi szükség nincsen, ezért különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül maradt távol hivatalából. Mellesleg megjegyezve Gyurka nem is járt nagyon messze az igazságtól, mert rajta kívül még hárman dolgoztak a gyárban ugyanebben a beosztásban és a Földön nem gyártottak összesen annyi papírzsákot, hogy az azzal járó munkát két épkézláb zsáktudor el ne tudta volna végezni.

Gyurka tehát tiszta, nyugodt lélekkel megborotválkozott, zuhanyozott, ünneplő melegítőt öltött és elsétált a lakásától nem messze található „Mentsvár” nevezetű kocsmába, ahol nap, mint nap megfordult és hol rövidebb, hol hosszabb időt töltött. A mai napon esedékes látogatását egész naposra tervezte, mert egy régóta dédelgetett különleges ötletének megvalósítását gondolta megkezdeni. Az ötlet lényege az volt, hogy az ivoldába betérő vendégek különleges viselkedési formáiról különleges tanulmányokat készít különlegesen írásos formában. A cél elérése érdekében ezért felszerelte magát rengeteg sok írólappal és három darab vetkőző nős golyóstollal, melyeket előszeretettel gyűjtött és otthon maradt még belőle legalább egy tucat. Ezen eszközeit szépen kikészítette maga elé kedvenc sarokasztalára, a pultnál rendelt egy szatmári szilvát, azt lehajtotta, majd egy másikkal, valamint egy korsó habos sörrel visszasétált asztalához, elhelyezkedett és tettre készen várta tanulmánya alanyait. Közben elképzelte, hogy műve megjelenése után „művész úr”—nak fogják azontúl a kocsmában szólítani, neki is lesz hitele, és úri módon fogja a művészek kissé kócos életét tengetni. Hogy a közben múló idő se vesszen kárba, úgy döntött, hogy Jenci, a pultos lesz az első áldozata. Jenci ideális alany volt egy ilyen tanulmány elkészítéséhez, mert nagy orra volt, ragyás arca, keveset beszélt és utoljára akkor mosolygott, amikor a bíróság hivatalosan is kimondta a válásáról szóló határozatot. Jencinek feltűnt és egyúttal gyanús lett, hogy Gyurka egyfolytában vigyorog, és őt figyeli.

 — Mit bámulsz, ecsém? — érdeklődött kedvesen.

 — Magasztosabb távlati céljaim vannak annál, minthogy lealacsonyító stílusú kérdést föltevő jelentéktelen lényeddel foglalkozzam, de kezdetnek te is megfelelsz, egye fene. Tanulmányt írok rólad — válaszolt Gyurka olyan poetikussággal, amellyel saját magát is meglepte. Jenci úgy nézett rá, mint aki földönkívüli lényt lát.

 — Miiit? A betűket se ismered, mit akarsz te írni? — kérdezte hitetlenkedve.

 — Tanulmányt, mint közöltem volt veled az elébb. De látom, bizonyosságot nyert feltevésem, miszerint te egy földhözragadt, igazi bugris vagy — felelte Gyurka lekezelő méltósággal.

 — Idefigyelj, te analfabéta — vörösödött el Jenci feje. — Ha azonnal nem hagyod abba ezt a marhaságot, mentőt hívok hozzád. Hogy valaki saját magában ennyire hülye legyen, az rendben van, az az ő dolga, de ha közveszélyessé kezd válni, felébred a humanizmus bennem és sajnálkozni kezdek.

Gyurka eközben szertartásosan rágyújtott, kortyolt a söréből és leereszkedően szólt a csaposhoz.

 — Igyál valamit a számlámra, mielőtt megpukkadsz.

 — Nem iszom semmit! — ordította Jenci, miközben nyílt az ajtó és belépett a kocsmába egy eddig errefelé még sosem látott, igazi tanulmányfej. Olyan torzulást okozott arcán az életében eddig elfogyasztott alkohol, hogy a londoni grimaszversenyen csak durva csalással szorulhatott volna le a dobogóról a pofa. Valahol oldalt volt a szája, középen a füle és repedtfazék-hangon érdeklődte:

 — Be szabad jönni, kéremszépen?

Ilyet még a sokat próbált Jenci sem látott.

 — Őőő…, hmmm… izé… hát persze. Tessék csak — dadogta levegőt keresve a derék pultos.    

A repedtfazék kért két deci ötvenöt fokosat, az első korty után csuklott egyet, a második után arca majdhogynem kisimult, szemei előkerültek a homloka mögül, rávigyorgott Jencire és légies léptekkel távozott. Buczka Gyurka percekkel ezelőtt nyitva felejtett száját most sem csukta be, csak nyögdécselt.

— Öregem… láttad? Azannya… köcsögit…

— Persze hogy láttam, naná. De mi is van a tanulmányoddal? — tért magához Jenci.

— Fölfüggesztettem a munkavégzést, ilyen sokk után nem lehet dolgozni. Adj még egy szatmárit a szilvából — döntötte el gyorsan Gyurka.

Jenci már somolygott a bajusza alatt.

— Hamar feladtad a művészetbe vetett rendíthetetlen hitedet — összegezte véleményét.        

— Az a bajod neked, hogy nemhogy nem nősültél még meg, de nem is láttál még nőt úgy alaposan, tisztességes közelségből. Harminckilenc éves vagy és csak alaktalankodsz itt az életedben. Meg kéne már nősülnöd, Gyurka — adta elő jótanácsát a csaposok gyöngye.

— Ahhibádzik még nekem, meg a francos nyavalyatörés! — tiltakozott élénken Gyurka, majd prózaibb témára váltott. — Adj még egy sert, komám, az a biztos.

Időközben szépen benépesült a kocsma, ami a délelőtti dologidő csúcsán nem volt éppen természetes állapot. Jenci azonban örült a forgalomnak, nem utolsósorban azért, mert így pihente ki a Gyurka által okozott szellemi fáradtságot. Gyurka pedig kedélyesen vigyorgott sarokasztalánál, zsibbadt a feje, enyhe rókázhatnékja volt és arról ábrándozott, hogy holnaptól Közép-Európa szerte jegyzett literátor válik belőle. Ennek beteljesülése érdekében elővette egyik golyóstollát a sok közül, melynek szárán a nő máris dobálta lefele a bikinijét és csábos bájait ajánlgatta Gyurkának, aki ezt kellőképpen értékelve elgondolkodott azon, vajon milyen is lehet egy igazi nő ővele, a heverőn…

Nyílt az ajtó, belépett a helyiségbe doktor Seprő, a háziorvos és megkezdte rövid ideig tartó, ám annál hatékonyabb mobil rendelését. Leült Gyurka asztalához, akinek a helyért cserébe egy bónusz-igazolást is kiállított grátisz. Négy-öt embert a helyszínen megvizsgált és igazolás iránti kérelmüket indokoltnak és megalapozottnak látta. Megírta az aznapra szóló igazolásokat, volt, akinek beutalót írt mellrákszűrésre, az ezekért jogosan járó honoráriumot négy-öt feles formájában magához vette és elment rendelni, mert első a kötelesség.

Miután a munkahelyi problémák ilyetégképpen elrendeződtek, mindenki önfeledten pirtyelt tovább a kocsmában. Buczka Gyurka csillogó szemekkel, de keserűket böfögve rendezgette gondolatait, amikor valaki megállt az asztala előtt.

— Tessék mondani, van itt egy szabad hely?

Atyavilág — gondolta Gyurka —, vonaton vagyunk, vagy hol?

Fölnézett a kérdezőre és elakadt a szava. Egy hölgy állt előtte, egy igazi nő, aki mosolygott az összes fogával, ami maradt neki. A baj csak az volt, hogy ezek rendszerint hátul maradtak. Ettől függetlenül a nő nem nézett ki nagyon rosszul. Kicsit ugyan vörös volt a feje, de némi túlzással és jóindulattal akár csinosnak is lett volna nevezhető — ha lett volna nevezhető — és továbbra is kérdően nézett Gyurkára.

— Őöö… menetiránnyal szembe vagy háttal… izé…, de hülye vagyok… van, persze hogy van, foglaljon helyet.

— Szia — mondta a hölgy. — Domborka Homorka vagyok. — Majd tüntetőleg hozzátette: — Szép név, mi?

Gyurka feszengett egy sort, majd kinyögte:

— Iiigen, én meg a Buczka Gyurka vónék. Ez se kutya, mi?

—  Igen, nem… szia Gyurka, mit iszunk? — csacsogta a harmincas kisleány.

— Jenci! Egy kör sört kérünk, ízibe! — kurjantott Gyurka, aki nem vette figyelembe, hogy már nem egyedül ül a kocsmában, viszont az elfogyasztott italok hatására egyre magabiztosabb lett, utóbb már úgy gondolta, hogy ő maga a nők megmentője. Ennek megfelelően a vele megtörtént események száma is egyre inkább szaporodott és a képzelet világából fokozatosan léptek elő a valóság talajára.

— Egyszer egy dugással három széplányt egyszerre tettem boldoggá! — kezdte volna sokadik hőstörténetét, ám Homorka nem bírta tovább.

—  Aaah, óooh… légy a férjem, Gyurkám, kedvesem…

— Jó, leszek, csak még ezt hallgasd meg! — verte a mellét Gyurka, de ez igencsak erőteljesre sikerült, mert saját mellbevágása hatására hanyattesett a székkel együtt, és percekbe telt, amíg összeszedte magát. Ebben Jenci is segített neki, s ahogy Gyurka fölismerte a mellette és érdekében serénykedő pultost, beleordított a fülébe.

— Megnősültem, Jenci! Hallod?! Megnősültem, szép dolog a házasság!

Domborka Homorka kissé ugyan megszeppent képpel, de annál vörösebben és dagadó büszkeséggel szemlélte vadonatúj vőlegényét és egy szikrát sem volt elragadtatva attól, amit Jenci mondott neki.

— Homorka, vidd haza ezt az anyaszomorítót, aludjátok ki magatokat szépen. Ne félj, ártalmatlan, nem üzemképes. Soha nem is volt.

Homorka  nem félt, sőt. Az alapállását tekintve igen kancsal bal szemét egyenesbe igazította, amit csak félrészeg vagy féljózan állapotában tudott megtenni (ezért is szeretett inni), nekigyürkőzött, és Gyurkát talpra állítva egetverő dalolás közepette hazaindultak. A pártatlan szemlélő az attraktív mutatványok láttán joggal hihette volna, hogy valamelyik klasszikus balett avantgárd feldolgozásának próbáját látja mindaddig, amíg az új pár a novemberi ködbe beleveszve el nem tűnt a figyelő tekintetek elől.

Legutóbb szerkesztette - Nagyajtai Kovács Zsolt
Szerző Nagyajtai Kovács Zsolt 116 Írás
1950-ben, Békéscsabán születtem, és mindig itt éltem eddigi életemben. Köteteim:Én vagyok én, te vagy te...(regény, 2004.); Két nő (regény, 2005.); Bölcs vagyok nagyon...(versek, prózák, aforizmák, 2006.); Az utolsó szerető (regény, 2007.) Kiadó: Accordia Kiadó, Budapest