Nagyajtai Kovács Zsolt : A tok nélküli tokos karó

*

 

Bigyó János nagyon büszke volt a nevére. Saját maga indíttatásából a neve után és okán folytatott igen fontos nyomozást, melynek során — nem teljesen a várt módon — azt derítette ki, hogy a lakóhelyéül szolgáló falu alapításában, alakításában és egyáltalán a falu életében a Bigyók már az ezerhatszázas években jelentős szerepet játszottak, és Bigyó Jánost egy cseppet sem zavarta, hogy a falu életéről szóló első írásos dokumentum az ezernyolcszázas évek végéről maradt fenn az utókorra, melyet szorgos falukutatók bányásztak elő évtizedes, szívós munkával. Bigyó János az első írásos dokumentumon is felfedezni vélte üknagyapja, bizonyos Bigyó Alajos aláírását az ezerhatszázas évekből függetlenül attól, hogy nevezett ős pontosan kettőszáz évvel később kellett, hogy aláírja a dokumentumot annak tanúsága szerint, mint ahogyan Bigyó János egyáltalán létezni tudta Alajos nevű, kétségkívül jeles elődjét. Bigyó János azt mondta, hogy Alajos bácsinak is bizonyára volt egy Alajos nevezető dédapja és különben is, ilyen kicsiségeken nem szabad fönnakadni, faluja megalapítását az Alajos bácsi ősei kezdeményezték még akkoriban, amikor nem kellett papír semmiről, mert a szónak súlya volt és a papirost úgyis elvitte volna a minden faluban legalább egyszer pusztító tűzvész.

Bigyó János — az egyszerűség kedvéért a továbbiakban Bigyó bácsi — a hatvanadik születésnapja felé közeledett és évek óta munkanélküli volt. Ez volt a kisebbik baj, a nagyobbik viszont az, hogy hajléktalan is, amit azzal magyarázott, hogy a Bigyókat soha nem értették meg, folyamatosan üldözték őket korszakos újításaik miatt. Hogy ez mennyiben függött össze a hajléktalansággal, azt már ő maga sem nagyon tudta. Egyes falubéli régi öregek viszont még emlékeztek rá, hogy Bigyó bácsi — még amikor használta a neve előtti kétbetűs rövidítést — találmányait finanszírozandó eladta a házát, mert akkor már egyedül lakott benne, a pénz pedig igen gyorsan cseppfolyósítva lett. Az igazság ugyanis az volt, hogy Bigyó bácsi nemcsak munkanélküli és hajléktalan volt, hanem szerette az alkoholtartalmú italokat is, különös tekintettel az ötvennyolc fokos házi törkölypálinkára.

Mint az alkoholtartalmú italok kedvelője időnként megjelent a Találmányi Hivatalban bizonyos alapvetően nem elveszett, de tulajdonképpen mihaszna ötleteit előadni, hát finoman szólva sem fogadták őt szívélyesen, és még kevésbé vették komolyan. Pedig Bigyó bácsi feltalálta már a kétszemélyes esernyőt, a négysávos gyalogjárdát, a reggeli naplementét, továbbá a tok nélküli tokos karót is. A reggeli naplemente felfedezése azon az elven alapult, hogy ha és amennyiben Bigyó bácsi a feje tetejére állt, és ebben a pozitúrában nézte a napfelkeltét, akkor testhelyzetéből adódóan lefelé látta haladni a felkelő Napot, ezért joggal vélte bizonyítottnak, hogy a reggeli naplemente egy általa igazoltan létező természeti jelenség, csupán nézőpont kérdése az egész. A tok nélküli tokos karó viszont némileg nehezebb feladat volt. Az ugyanis tökéletesen rendben lévőnek látszott, hogy ha a tokos karót Bigyó bácsi kihúzza a tokjából, akkor tökéletes tok nélküli tokos karót nyer az eljárás során. Alapvetően azzal volt a baj, hogy senki nem tudta, mire való a találmány alapjául szolgáló tokos karó, aminek tehát elsődlegesen a rendeltetését kellett meghatározni. Ez azonban a mai napig sem igazán sikerült még Bigyó bácsinak sem. A tokos karó tok nélküli megjelenésének viszont néhányan igen nagy jövőt jósoltak, hiszen a tok nélküli karó gyakorlati felhasználása korlátlan lehetőségekkel kecsegtetett a karózás minden területén.

Bigyó bácsi a tokos karó rendeltetését minden nap a kocsmában igyekezett megoldani. A meghatározás közben számtalan apró vacakot is sikerült feltalálnia, melyeket nyugodtan nevezhettünk Bigyó bácsi nevéhez méltóan ezer kicsi bigyónak, melyeknek semmi értelmük nem volt, viszont még a feneketlen bili elvének színvonalát sem érte el, amit ugye — mint tudjuk — nem kell sohase kivinni, csak arrébb tenni.

Estefelé a kocsmában a tizenharmadik stampó törköly után Bigyó bácsi úgy érezte, hogy kijózanodott és ilyenkor családkutató falutörténésszé alakult át. Győrött, megsárgult papirosokat szedegetett elő kilenc zsebének egyike mélyéről és merengve nézte azokat. A papirosokat a megyeszékhely múzeumának településkutatói mindhiába keresik azóta, hogy Bigyó bácsi évekkel ezelőtt egyszer ott járt egy pálinkatörténeti kiállítás alkalmából. Az ivó törzsközönsége ilyenkor már közelebb merészkedett Bigyó bácsihoz és érdeklődve hallgatták, amint estéről estére új variációkkal állt elő az öreg a falu eredetét illetően. A kocsma törzsvendégei között akadtak jónéhányan, akiket egy — két évtizeddel ezelőtt még Bigyó bácsi tanított meg az iskolában a betűvetés tudományára és az egyszeregyre. Nekik Bigyó bácsi a mai napig dr. Bigyó János maradt, aki a természettudományok doktora volt, több mint harminc éve nősült a faluba és itt telepedett le. Bigyó bácsi azonban fiatal korában is kissé bogaras volt, házasságánál fontosabbnak tartotta az élet megkönnyítését és szebbé tételét szolgáló találmányain történő elmélkedéseit, amelyek közül soha egyetlen egy sem valósult meg. Felesége az első adandó alkalommal meglógott egy vándor patkányirtóval, Bigyó bácsi pedig egyedül maradt a házában és felfedezései mellé a törkölypálinkát választotta társnak. Tanítói állásából kirúgták, s miután házát eladta, hosszú évek óta egy fáskamrában lakik, de ez egy szikrát sem zavarta sohasem. Alkalmi munkából tartotta fenn magát, valamennyi szégyenteljes összegű nyugdíjat is kapott, igényei egyszer és mindenkorra elfogytak.

Bigyó bácsi tehát előadta legújabb történetét a falu alapításáról, néhányan fizettek neki még egy háromcentest, majd hazaindult a társaság, a sor végén kullogó Bigyó bácsival együtt.

Az öreg bereteszelte fáskamrája ajtaját és leheveredett szalmazsákjára. Furcsa, nyomásszerű fájdalmat érzett baloldalt, a mellkasában, de nem törődött vele, máskor is volt már ilyen. És egyébként is… Zsebéből előkotorta a gyűrött múzeumi papírt, nézegette, majd maga mellé készítette féltve őrzött kincsét, a legújabb tokos karót, hogy majd reggel megoldja a rejtélyt.

Másnap este a kocsmában a törzsvendégeken némi nyugtalanság volt felfedezhető. Senki nem tudta, hol lehet Bigyó bácsi, aki ebben az időpontban évek óta már egy óra hossza óta a sarokasztalnál szokott üldögélni az életbe belenyugodott bölcs derűt tükröző tekintetével. Két ember úgy gondolta, elsétálnak Bigyó bácsi nem messze lévő fáskamrájához, megnézik, mi van az öreggel. Odaérve szólongatták, senki nem felelt. Megnyomták az ajtót, a belső retesz könnyen engedett.

Amikor beléptek, Bigyó bácsit a szalmazsákján találták feküdni. Mellén a múzeumból származó, falu eredetére utaló irat. Jobb kezében egy rajz, amely pontosan, méretarányosan, beméretezve egy kétnyelű esernyőt ábrázolt, amely téglalap alakú volt. Balján a legeslegújabb tok nélküli tokos karó. Bigyó bácsi arcán pedig letörölhetetlen, megbékélt mosoly.

 

Legutóbb szerkesztette - Nagyajtai Kovács Zsolt
Szerző Nagyajtai Kovács Zsolt 116 Írás
1950-ben, Békéscsabán születtem, és mindig itt éltem eddigi életemben. Köteteim:Én vagyok én, te vagy te...(regény, 2004.); Két nő (regény, 2005.); Bölcs vagyok nagyon...(versek, prózák, aforizmák, 2006.); Az utolsó szerető (regény, 2007.) Kiadó: Accordia Kiadó, Budapest