kisslaki : A sapkás vadászsólyom

Vidám dráma, felvonás nélkül *

 

Keller Árpád irodáját, még madame Pompadur is örömmel használta volna elfogadó szobának. Igaz a lakberendező és a belső építész is egy vagyonba került, de megérte. Kocsa Jolán a titkárnője is annyiba került neki, mint egy kisebbfajta atomreaktor. De még jó, hogy időnként technikai zavar miatt le kellett állítania; örült is neki, hiszen ő sem volt már minden héten férfi. Azért meg kell adni, a hölgy igazán méltó volt egy tröszt vezérigazgatójához. Sajnos, mivel csak a magyar nagybetűket ismerte, ezért neki is egy külön titkárnőt kellett fogadni.

Erre a legméltóbb volt Pál Emőke, a világhírű kutató professzor, aki emiatt otthagyta a Tudományos Akadémia nyelvészeti osztályán, a szerény bedolgozói állását. Az évente visszatérő közszolgálati díjak rendezése miatt, nem akart továbbra is a megfagyott fűtőtestek mellett, odahaza kutatómunkát folytatni.

 

*

Kellernek a szédületes karrierje úgy kezdődött, hogy annak idején, elnyerte a „Csapágy és Libavér” konszern vezérigazgatói posztját, ötvenegy százalék majoritással, egy póker partin. Ez csak akkor lett jogerős, mikor a vesztes — a kedvenc pártja a „Tiszta Mellény” — sajtó és privatizációs főnöke savanyú arccal aláírta az okmányokat. Nb.: Neki négy dámája volt, a piszok Kellernek meg négy ásza.

Első ténykedése az volt, hogy rögtön profilt váltott a nehézipari létesítményeiben.

Csak és kizárólag vadászsólymoknak való sapkát gyártatott méretre, szemvédővel. Mire a konkurencia észbekapott, már késő volt. Egyre-másra húzhatták le a rolót, vagy pedig csatlakoztak hozzá, mint lány- vagy fiúvállalat.  Az a régi gyártulajdonos ízlésére volt bízva.

Csak Kacsa Jolánnak nem volt semmi döntési feladata — azt elvégezték mások rajta. 

De végre, egyszer elérkezett az ő napja is. Egészen véletlenül egy sikertelen tárgyalás után a japán üzletfeleivel iszogatott Keller, már erősen magas hangulatban. Ő bordalokat énekelt, míg a japánok szövegnélküli, teadicsérő rigmusokat dünnyögtek. Jolánka meg közben lengén libegett a fotelek között. Az egész gálaöltözéke, amit viselt, az a karórája volt a balcsuklóján. Akkor hirtelen virágos kedvében egy széken állva elkezdte — mintha a fán ülne — a kuvik hangját utánozni. A hatás fenomenális volt. A japán partnerek úgy mosolyogtak az ő távol-keleti rejtelmes módjukon, mint egy ló. Jókedvükben egymás combjait csapkodták, de volt, aki a saját hátát is.

Keleti szakértők szerint ez náluk a legnagyobb tetszésnyilvánítás ősi formája. Később még Jolán turbékolt időnként, de ezt már négyszemközt a küldöttség vezetője lakosztályában. Természetesen másnap aláírták az új Magyar-Japán gyár egyesítését, ahol a magyar sólyomsapkákat Toyota dizájnos, japán napszemüveggel látják el. Persze, hogy Jolán kettőszázötven milliót kuvikolt a konyhára. — Kapott is Kellertől egy szolgálati helikoptert.

 

*

Egyik reggel — amikor Keller bement a fellegvárába — a főkomornyik már rögtön sejtette, hogy a Vezér ma ballábbal kelt fel. A sajgó ülepét tapogatta, ahol éppen főnöke cipője érintette, de azért bicegve bejelentette Kocsis László urat, régi osztálytársát és barátját, aki már tegnap este óta várja audenciára az opálszobában. 

Na! Éppen a Kocsis miatt volt rossz éjszakája Kellernek.

Nehéz lesz annak a mimóza szépléleknek megmondania, hogy nem tud tovább várni a pénzzel. Mégiscsak az egyetlen barátja, aki még emlékezteti a régi szép diákkorra, amikor hatalmas reménnyel, ifjonti lelkesedéssel, szent ideákkal indultak a világot szebbé, tisztábbá tenni, amiért élni érdemes. De az ilyen kedves marha, nem tud haladni az újjal és változtatni az életén, mikor ezt kívánja a korszellem. Már a gimnáziumban is egy álmodozó alak volt ez a Kocsis. Ő, Keller, már akkor is olyan ügyes volt, hogy olvasni tudta kezével a fényképen is a „Braille” írást, de Laci csak verseket firkált, amiket senki se olvasott. Persze, mert nem ért az üzlethez, az irodalomban sem. Azt is el kell adni. De most úgy fog csinálni, mint a sebész — határozta el magát. — Fájdalmas, de célravezető —, majd magabiztosan, de magában még szitkozódva a kellemetlen feladat miatt átsietett a vendégéhez. Közben azért még kutyafuttában átgondolta az érveket. — Hiszen eddig is csak a felét fizette vissza annak a bomba üzletnek — szinte ajándék —, amit átadott neki potom tízmillióért. Mikor egy közepes vécé is annyiba kerül évente. Ingyenes használattal a személyzet részére

 

*

— Nézd Lacikám — mondta később, miután üdvözletként átnyújtotta neki az első két ujját, és helyet foglaltak a krokodilbőr fotelba. — Tudod, hogy rohadt idők járnak a sapka brancsra. Azt a hétszázmilliós befektetést is a jóisten tudja, mikor tudom visszafizetni. Lásd be, hogy már nagyon kellene az az ötmillió. Tudom, hogy hirtelen nem tudod kirántani a zsebedből, várok egy hónapot, de ha nem fizetsz, kénytelen vagyok a lakásodat elárvereztetni. Tudod, hogy én milyen nagylelkű voltam veled szemben, mikor négy éve átadtam azt a remek vegyesboltot, hatalmas árukészlettel. Szinte ajándékképp a gyerekkori barátságunk miatt.

Igaz is — gondolta Kocsis, a költő és boltos. Lehetett nála ceruzát, krétát, cigarettafűzőt, rágógumit, verseskötetet és óvszert is venni, a rengeteg árucikk közül. Csak legyen a kedves vevőnek ideje a hatalmas áruhalmaz közt válogatni. A bér is nevetségesen alacsony volt. Szinte csak jelképes összeg az a hetvenezer havonta.

Helyiség nélkül.

Na persze, az nem is kellett. Ugyanis két keréken lehetett a boltot gurítani és még megvolt az az előnye is, hogy esőben be lehetett tolni az árkádok alá.

— Tudod Lacikám, én is megdolgozok minden fillérért, én se lopom a pénzt — mondta Keller barátságosan, s közben jóindulattal rákacsintott. — Snapsz az snapsz, üzlet az üzlet, ahogy a német mondja — kacarászta.

Már éppen felállt, jelezve, hogy vége a kihallgatásnak, mikor az első titkár jelentette, hogy a pedikűrös előállt. Keller búcsút intett, de még az ajtóból visszafordult:

— Kézcsókom a kedves feleségednek, Jutkának, és puszilom a gyerekeket. Majd beugrok hozzátok valamelyik nap egy kicsit dumálni, mint régi szép időkben — avval becsukódott mögötte halkan az ajtó.

 

Legutóbbi módosítás: 2008.01.15. @ 10:43 :: kisslaki
Szerző kisslaki 252 Írás
Majd ötven éve élek Németországban. Véletlenül. Alapítástól itt vagyok. Jó, hogy jó társaságba kerültem.Tisztelettel, Kiss lászló kisslaci@t-online.de